Szeged az idei ár tízszereséért kap gázt októbertől

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 14.

Belpol

Tavaly az önkormányzat és a városi cégek 252,5 milliót fizettek, a következő évre 2,4 milliárdról szól a szerződés.

Azzal, hogy a kormány július elsejétől kivette a rezsicsökkentés hatálya alól az önkormányzatokat, azok csak piaci áron tudnak földgázt és áramot vásárolni. 

Arról, hogy ez ősztől mivel jár, az elsők között Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András hozott nyilvánosságra adatokat, aztán nyomában más önkormányzati vezetők

Az Átlátszó írása nyomán a Szegeder átnézte Szeged adatait, és arra jutott, hogy Csongrád-Csanád megye százhatvanezer lakosú  székhelyének ellenzéki vezetésű önkormányzata a Közbeszerzési Adatbázisban elérhető információk alapján sokkal rosszabbul járt, mint például a szintén Csongrád-Csanád megyei, 22 ezer 500 lelkes, kormánypárti Makó. 

Míg a makói önkormányzat a tavalyi ár ötszöröséért, 649,5 millió forintért kap gázt októbertől egy éven át, Szeged önkormányzata a tulajdonában lévő cégekkel és az intézményekkel együtt nettó 2,406 milliárd forintot fizet októbertől 2023 október elsejéig. A korábbi ár 252,5 millió forint volt, egy kicsit kevesebb mennyiségre.

A Szegeder megállapítja, az öt- és a tízszeres ár is durva, ezek az önkormányzatok mégis szerencsésnek mondhatók, mert legalább sikerült szerződést kötniük, így biztosított a gázellátásuk. Több település földgázbeszerzési tenderén senki sem tett ajánlatot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.