Tüntetést szervez az abortuszrendelet módosítása ellen a Patent Egyesület

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 14.

Belpol

A demonstrációt két hét múlva, szeptember 28-án tartják.

Tüntetést hirdet az abortusz módosításáról szóló, Pintér Sándor által bevezetett rendelet ellen a Patent Egyesület. 

Kedd reggel derült ki, hogy egy belügyminiszteri rendelettel módosították az abortuszra vonatkozó szabályokat. Ennek lényege, hogy a rendelet életbe lépésétől kezdve az abortusz elvégzéséhez az állapotos nőnek kell mutatnia egy olyan szülész-nőgyógyász által kiállított leletet, amely igazolja, hogy az érintett meghallhatta a magzat szívhangját.

Az egyesület már tegnap ellenezte a módosítást, kihangsúlyozva: a mostani lépés egyetlen valódi motivációja a nőgyűlölet.

A tüntetésről létrehozott Facebook-eseményben azt is kifejtik, hogy a kormány évek óta nyirbálja alattomos módon a nők reprodukciós jogait. Felsorolják, hogy ilyen döntés volt az, hogy

  • 2012 óta betiltották a műtétnél sokkal kíméletesebb abortusztabletta forgalmazását;
  • a műtét előtt előírt kötelező konzultációkon – amire egyre nehezebb időben időpontot kapni a családvédelmi szolgálattól – rendszeresen megszégyenítik és megpróbálják lebeszélni a terhességmegszakításra váró nőket;
  • a műtét során a méhszáj tágítását gyógyszer helyett fájdalmas módon, mechanikai eszközökkel végzik;
  • és mindeközben folyamatos az abortusz- és nőellenes hangulatkeltés.

A mostani döntésről hangsúlyozzák, hogy azt Dúró Dóra kívánságára Pintér Sándor belügyminiszter társadalmi egyeztetés nélkül hozta, és "bár a kormány magát “életvédőnek” hazudja, ezekkel a lépésekkel valójában egyetlen életet sem védenek meg: a lopakodó szigor valódi célja a nők megalázása és a nők élete felett gyakorolt kontroll".

A posztban kifejtik, hogy ha valódi cél lenne az abortuszok számának csökkentése, akkor

  • méltó és biztonságos életkörülményeket biztosítanának a gyereket vállaló nőknek,
  • mindenki számára hozzáférhetővé tennék a fogamzásgátlást,
  • és a szexuális felvilágosítással foglalkozó civilek ellehetetlenítése helyett minden fiatal számára biztosítanák a korszerű szexuális nevelést.

A módosítás elleni tüntetést szeptember 28-ra szervezik, a helyszínt a továbbiakban pontosítják majd az esemény közösségi oldalán.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.