660 ezres fizetésért toboroz figyelőket a magyar titkosszolgálat

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 14.

Belpol

Érettségivel és büntetlen előélettel már lehet jelentkezni műveleti felderítőnek a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz.

Havi bruttó 660 ezer forintos fizetésért keres műveleti felderítőket, azaz figyelőket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ)- írja a hvg.hu.

A 660 ezer forintos bruttó alapbér mellé még bruttó 200 ezer forintos cafetériát, közel százezer forintos ruházati illetményt és egyéb juttatások is járnak majd. A jelentkezés feltétele csupán az érettségit és a büntetlen előélet. Előny jelent azonban a jogosítvány, a sportos életmód és a nyelvtudás, valamint a technológiák iránti érdeklődés.

A lap emlékeztet, hogy a műveleti felderítők nem mások, mint a figyelők, azaz azok a titkosszolgák, akiknek a kiképzésüket követően jellemzően a célszemélyeket vagy célobjektumokat figyelik meg, lehetőleg észrevétlenül.

A NBSZ-nek kimondottan feladata egyébként ezeknek a figyelőknek a biztosítása, valamint szolgáltatóként operatív munkájával a többi titkosszolgálatnak, a rendőrségnek és az adónyomozóknak segít. A lap hozzáteszi, hoyg a figyelők munkája mellett az NBSZ végzi a telefonlehallgatásokat, a lehallgatóberendezések telepítését, a titkos házkutatásokat is.

A felvételről azt írják, hoyg az egy előszűréssel és egy tájékoztató előadással kezdődik, amit egy szakmai interjú, egy pszichikai alkalmassági vizsgálat vagy kompetenciavizsgálat, egy egészségi alkalmassági vizsgálat és nemzetbiztonsági ellenőrzés követ. 

A hvg.hu emlékeztet, a toborzás megkezdése nem meglepő, ugyanis a kormány júliusban 30 milliárd forinttal növelte a titkosszolgálatok büdzséjét, a legtöbb pénzt éppen az NBSZ-nek adva, amely így 14,4 milliárd forinttal lett gazdagabb. Utóbbinak nagy részét ráadásul személyi juttatásokra tervezik fordítani.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megsimogatták Trump egóját, aztán garanciákat ígértek Ukrajnának

Így néz ki az igazi diplomáciai nagyüzem: az amerikai és az ukrán elnök elsimították ellentéteiket, miközben az európai vezetők hada körbeudvarolta Trumpot. Elsősorban biztonsági garanciákról volt szó, és Putyin is kapott egy hívást. Az amerikai elnök megígérte, hogy az Egyesült Államok katonai támogatást nyújt Ukrajnának a békemegállapodás részeként. „Nagyon jó védelem, nagyon jó garancia” – ez hangzott el Trump szájából, aki nem zárta ki az amerikai csapatok bevetését sem, és váltig állítja, hogy ebbe Vlagyimir Putyin beleegyezett.