Változhat az időseknek járó idősáv a boltokban

  • narancs.hu
  • 2020. április 22.

Belpol

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy 3 óra helyett 2 órát vásárolhatnak a 65 év felettiek.

Módosulhat a 65 év felettiek számára kiszabott vásárlási idősáv a boltokban a jelenlegi háromórás időtartam rövidülésével és a szombati korlátozások eltörlésével – írja a Magyar Nemzet.

A kormánylap szerint „iparági körökben egyre gyakrabban felmerül annak a lehetősége, hogy a kormány hajlik a 65 év felettieknek szóló vásárlási idősáv finomítására, ahogy azt már a beveztéskor is kérték a kiskereskedelmi szereplők”. Ugyanis a tapasztalatok szerint a reggeli idősávban – nyitástól 9 óráig – nagyon megnő a forgalom, sok helyen sorok alakultak ki, majd 12-kor hirtelen újra megnő a forgalom.

„Úgy tűnik, hogy a korlátozott időtartam miatt túlságosan koncentrálttá váltak a 65 év alattiaknak elérhető időszakok a nap során” – írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint két órára változhat a 65 év felettiek által a bolti vásárlásra kizárólagosan fordítható idő délelőttönként, ami szombatonként teljesen megszűnhet – tehát akkor mindenki akkor menne vásárolni, amikor akar.

Március végén léptek életbe az új szabályok, miszerint élelmiszerboltokban, drogériákban, gyógyszertárakban és piacokon bevásárlási sávok szerint mehetnek a különböző korú emberek vásárolni, hogy a 65 évesnél idősebb embereket (tehát a veszélyeztetettebb korosztályt) elválasszák a fiataloktól. Eddig a 65 év felettiek 9 és 12 óra között intézhették a bevásárlásaikat – a Magyar Nemzet értesülése szerint ez változhat meg a jövőben.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.