Végstádium

Nagy bajban vannak a víziközműcégek országszerte, ami leg­inkább az Orbán-kormányok két „vívmányának” köszönhető: a rezsicsökkentésnek és a közműadó bevezetésének. A vezetékrendszer egy része elöregedett, a csőtörések száma évről évre nő. Az állam egyelőre nem tesz semmit, egyre több cég sodródik a csőd felé.

„Meddig nézi még tétlenül a kormány a vízvezetékek elöregedését, az ellátásbiztonsági kockázat növekedését, a sűrűsödő csőtöréseket, a vízpazarlást és a dolgozók elvándorlását?” – Szél Bernadett január elején Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszternek írásban nyújtotta be e kérdést.

A válasz Schanda Tamás államtitkártól érkezett, aki minden baj okozójának a „balliberális” kormányokat jelölte meg, amelyek úgymond nem törődtek a víziközmű-szolgáltatással, amit lehetett, privatizáltak, mert csak a haszon vezérelt minden döntést. „Ennek következtében tömegével mulasztották el a karbantartási és rekonstrukciós feladatokat” – állította az államtitkár. A cinikus válasz persze nem említette, hogy nem az előző kormányok, hanem a jelenlegi hatalom hozott több olyan döntést – a rezsicsökkentés, a közműadó bevezetése, az ivóvízellátás magas áfája –, amelyek következményeként a víziközműcégek fokozatosan a csőd szélére kerültek. Hiszen a megnőtt kiadások kompenzálása például díjemelés formájában csak korlátozott mértékű lehet a hatósági árak és a kormányzati rezsibefagyasztási és -csökkentési intézkedések miatt. Mindezek következtében a cégek az összeomlás határán igyekeznek működni, egyebek közt biztosítani a lakossági vízellátást.

 

Több sebből

„Fel kell hívni a figyelmet, hogy amennyiben az ágazat a szükséges forrásokhoz nem jut hozzá, helyzete kritikussá válik, és az egyre sűrűbbé váló műszaki problémák megoldása a fellépő munkaerőhiány miatt meghosszabbodik, amely a szolgáltatási színvonal romlása következtében várhatóan fogyasztói elégedetlenséghez fog vezetni” – figyelmeztetett a Fidesz-közeli Századvég által kiadott, Fenntartható lesz-e az ellátásbiztonság a jövőben? című 2018-as tanulmány. A rendszerváltástól a rezsicsökkentés évéig (2013) az önkormányzatok és a vízművek közös megállapodásán múlt a fogyasztói árak alakulása, illetve az, hogy a vízdíj tartalmaz-e pótlási, rekonstrukciós vagy fejlesztési fedezetet. Egyes önkormányzatoknál – sok esetben szegényebb településeken – az volt a cél, hogy a fogyasztói árak alacsonyan maradjanak. „Ennek következménye, hogy 2013-ban nagyon eltérő állapotok voltak a különböző vízműveknél. Ahol volt pénz fejlesztésre, ott jól karbantartott víziközművek voltak, ahol az volt a szempont, hogy alacsony legyen a vízdíj, ott nem voltak tartalékok, rossz volt a műszaki színvonal, a cégek egyik napról a másikra éltek” – mondja Kurdi Viktor, a BÁCSVÍZ Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnöke.

A rezsicsökkentés 2017-ben 20,4 milliárd forintos bevételkiesést okozott a víziközmű-ágazatnak. Emellett a másik hatalmas érvágást a közműadó okozza, ami szintén az Orbán-kormány intézkedése. A közműadó aránytalanul érinti a szolgáltatókat, mivel egységes (125 forint/méter) módon kell megfizetni, azonban nem mindegy, hogy egy víziközműcégnek hány fogyasztója van. „Van olyan település, ahol magasabb a közműadó összege, mint a vízdíjból beérkező árbevétel” – mutat rá egy iparági szakértőnk. Az ágazatnak évi 14,1 milliárd forint kiesést okoz a közműadó. Az adó bevezetése mögött azt a kormányzati szándékot sejtik, hogy a korábbi több száz víziközműcég közül csak 30–35 maradjon talpon; és valóban, e terhek arra ösztönözték a kisebb vállalatokat, hogy erősebb cégekbe olvadjanak. Jelenleg 39 szolgáltató van az országban, zömmel önkormányzati tulajdonban – érdemi állami támogatás pedig csak a többségi állami tulajdonban lévő cégeknek jár.

Közműadót minden közműcégnek fizetnie kell, beleértve a gáz-, illetve áramszolgáltatókat is, viszont mindebből a víziközművek jönnek ki a legrosszabbul, mivel azokat a fizetési kötelezettség kétszeresen terheli, hiszen van ivóvíz- és szennyvízvezeték; a 125 forint/méteres teher pedig mindkét csőre vonatkozik. Az Európai Bizottság egyébként 2015-ben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, egyebek mellett azért, mert a közműadó nem épül be az árakba. „Ez a pénz nem hasznosul a szolgáltatásban, ebből nem lesz javítás, sem karbantartás, sem bérfejlesztés. Biztos vagyok benne, hogy lesznek 2020-ban olyan cégek, ahol markánsan felmerül a kérdés, hogy villanyszámlát, bért vagy közműadót fizessenek. De ilyenkor csak rossz döntés születhet” – mondja Kurdi Viktor.

Nem csoda, hogy a cégeket fojtogató terhek hozzájárulnak ahhoz, hogy a területen jelentős a munkaerőhiány. „Az elmúlt évek legnagyobb, egyre fokozódó és megoldhatatlannak tűnő problémája az ágazatnak a munkaerőhiány, amelyet a jelenlegi bérhelyzet okoz. Az ágazat munkavállalóinak átlagéletkora folyamatosan emelkedik, nem megoldott a nyugdíj előtt álló dolgozók pótlása. Amennyiben folytatódik a jelenlegi tendencia, akkor 10 éven belül nyugdíjba vonulók miatt a munkaerő-állomány negyede, azaz közel 5150 munkavállaló fog hiányozni az ágazatból” – összegzi a helyzetet a századvéges tanulmány. A bérek jelentősen elmaradnak az egyéb energiaszolgáltatóknál fizetettektől, havi szinten mintegy 200 ezer forinttal. „Ez olyan mértékű elszívó hatást okoz, amellyel szemben az ágazat tehetetlen” – áll a Századvég diagnózisában. A Fővárosi Vízműveknél jelenleg 5 százalékos a munkaerőhiány és azzal számolnak, hogy 2022-re ez 10 százalékra ugrik fel, 2027-re pedig már 24 százalékra. Kecskés Károly, a fővárosi cég szakszervezetének elnöke szerint ez országos tendencia is.

Szakszervezeti forrásoktól úgy tudjuk, a munkáltatók hiába próbálnak lehetőségeikhez mérten tenni valamit a bérek rendezéséért, nehéz helyzetben vannak. „Korábban a cafeteria-rendszer jelentett némi vonzerőt, de már ez sincsen” – mondja Kiss Krisztina, az Autonóm Területi Szakszervezet vízi ágazatának elnöke. „Hiába van egy munkásnak csőszerelő-végzettsége, egy év, mire betanul a munkába. De már ott tartunk, hogy bárkit felveszünk, akinek van keze és lába. A munkások közel 49 százaléka 51 év feletti, azaz 15 éven belül durván a fele nyugdíjba megy. Utánpótlás meg nincs” – állítja Kecskés Károly, akitől megtudjuk azt is, hogy a Főtávval közösen azt javasolták a fővárosnak, hogy indítsanak olyan oktatást, ahol – egyszerűen fogalmazva – csövekkel foglalkozó „csereszabatos” szakembereket képeznének a Főtáv, a Csatornázási Művek és a Vízművek számára.

A csövek állapota ugyancsak nem biztató: a pénz- és munkaerőhiány miatt elmaradt rekonstrukciók következtében az infrastruktúra tervezett élettartamát (30–50 év) az egész ivóvízhálózat közel fele meghaladta, emiatt a bejelentett hibák száma több mint a kétszeresére emelkedett az elmúlt tíz évben. Továbbá az ivóvízellátó rendszerek 56 százaléka „túlnyomóan kockázatos”, 30 százaléka „kockázatos” minősítést kapott az üzemeltetőktől – a helyzet az­óta rosszabb lehet, mivel ezek az arányok a néhány évvel ezelőtti állapotot mutatják.

 

Csődközelben

„2017 szeptemberében egy fél évszázada épült vasbeton csővezetéken egymást követően 3 súlyos meghibásodás történt. A javítás 10 napig tartott, részleges vízhiányt okozva a településen.” „Kaposváron a város központjában a Sétáló utca végén tört el az akkor mint­egy 50 éves NA300 főnyomóvezeték. Az elfolyt víz és a felbontott közterület miatt a kár és a forgalomtorlódás jelentős volt. A hibaelhárítás miatt 17 órán keresztül volt fennakadás a szolgáltatásban, ez idő alatt mintegy 500 felhasználó részére kellett tartálykocsis vízellátást biztosítani” – csak két példa az elmúlt évek komolyabb csőtöréseiből, és a sor hosszan folytatható lenne. Szakszervezeti források szerint Zemplén megyében 21 településen nem volt víz az egyik hétvégén, illetve van olyan település, ahol a munkavállalók már nem foghatók be készenléti ügyeletre az alacsony bérek miatt – azaz, ha munkaidőn kívül törik a cső, nincs, aki azonnal megjavítsa. „Már évekkel ezelőtt is előfordult, hogy egyszerre kilenc csőtörés történt, ki lehet számolni, hány szakember kell egy ilyen munkához, majd meg lehet nézni, hogy ehhez képest mennyi áll rendelkezésre. Ami pedig a csöveket illeti: borzasztó állapotban vannak. A javításokat úgy kell elképzelni, hogy a törött csőre tesznek egy bilincset, gyakori, hogy a bilincsen is bilincs van, mivel nincs pénz a teljes csőcserére” – írja le a kétségbeejtő helyzetet Kiss Krisztina.

„Napjainkra a víziközmű-szolgáltatók már elérték a hatékonysági mozgásterük felső határát, jelenleg nincs további tartalék a rendszerben” – írta ezt két évvel ezelőtt a Századvég vonatkozó tanulmánya. A Narancs úgy tudja, hogy van olyan vidéki szolgáltató, ahol már 10 milliárdos tartozásnál járnak. „Nem tudjuk, pontosan hányan vannak csődközelben, de azt biztosan tudjuk, hogy sokan fizetési gondokkal küzdenek. Arról vannak híreink, hogy több vízmű fordult az adóhatósághoz, hogy részletekben fizetné a közműadót” – állítja Kurdi Viktor.

Az ágazat rendszerváltás utáni privatizációs időszaka következetesen úgy szerepel a kormány kommunikációjában, mintha az a víziközmű cégek legsötétebb időszaka lett volna: a külföldi cégek felemelték a vízdíjat, a hasznot kivitték az országból, és cserébe nem nyújtottak semmit – ahogy azt Schanda államtitkár már idézett sorai is sugallják. Kurdi Viktor szerint egy cég sikeressége nem azon múlik, hogy állami vagy magánkézben van, hanem azon, hogy milyen alapadottságokkal és mennyire elkötelezett szakembergárdával rendelkezik. A Fővárosi Vízműveket 1997-ben adták el francia befektetőknek. „Ők átszabták a céget egy nyugati típusú vállalatra, termeltek profitot, persze kivették belőle a részüket, de voltak tervezett csőcserék, modernizálás és 25 százalékos bérfejlesztés egy év alatt” – idézi fel az akkori állapotokat Kecskés Károly. Schanda „érvét”, miszerint a külföldi cégek nem csináltak semmit, csak tömték a zsebükbe a pénzt, rögtön megcáfolják a számok.
A Fővárosi Vízműveknél a privatizálás éveiben sokkal több csőcsere történt, mint 2012 után, amikor a főváros visszavásárolta a céget. 2004-ben 76 kilométer cső rekonstrukciója történt meg, míg a már önkormányzati tulajdonban lévő cégnek 2013-ban 7 kilométer csövet sikerült csak cserélni. A legtöbb, amire képes volt a vállalat, az 20 kilométer, ami még mindig a nyomában sincs a korábbi tulajdonos idején produkált számoknak.

 

Orbánhoz mentek

Látható, hogy rendszerszintű problémákkal küzd az ágazat, azok okozója pedig valójában az orbánista állam. A víziközmű-ágazatban dolgozó szakemberek egyre elégedetlenebbek, éppen ezért a szakszervezetek mozgolódnak: novemberben megalakult az Országos Víziközmű Ágazati Kooperáció (OVÁK) több szakszervezet részvételével. Céljuk, hogy látványosan és hatékonyan érvényesítsék a szakterület érdekeit. Néhány napja petíciót küldtek Orbán Viktornak, személyesen vitték fel a Várba.

Az OVÁK tagjai döntő többségben önkormányzati cégek szakszervezetei. „Más érdekek húzódnak az állami cégeknél. Az állami cégek például kapnak plusztámogatást, míg az önkormányzati tulajdonban lévőket gyakorlatilag magára hagyja az állam” – mondja Kecskés Károly, aki egyben az OVÁK egyik szervezője.

Az OVÁK sem akar mást, mint ami például a kormányközeli Századvég tanulmányában szerepel: a közműadó eltörlését és az ivóvízellátás áfájának 18 százalékra csökkentését. „Amennyiben a közműadó eltörlésre került volna 2017-ben – az egyéb tényezők változatlansága esetén –, 24 helyett mindössze 3 szolgáltató maradt volna veszteséges” – áll a tanulmányban. A közműadó eltörlésére egyébként a kormány mindig azt válaszolja, hogy bizonyos adónemekre egységes uniós szabályozás vonatkozik, ezért nem tud mit tenni. Azzal az ágazatban dolgozó szakemberek sincsenek tisztában, hogy milyen jogi lehetőségek vannak a víziközmű-szolgáltatóknak a közműadó alóli mentesítésére, de számos javaslattal előálltak már. De a közműadó kivezetésével felszabadult források csak a legégetőbb problémának számító bérfelzárkóztatás rövid távú megoldására, és az üzemeltetési veszteségek egy részének pótlására lennének elegendők – mutat rá a tanulmány. Az uniós tagállamok közül Magyarországon a legmagasabb az ivóvízellátás áfakulcsa (27 százalék). Romániában ezzel szemben 9, Lengyelországban 8, de Szlovéniában is mindössze 10 százalék.

Sovány vigasz, de a semminél több, hogy a kormány időnként szétoszt néhány milliárd forintot pályázati keretek között. „Tavaly láttunk biztató jeleket, hiszen kiírtak kétszer másfél milliárd forint értékben egy-egy rekonstrukciós pályázatot, amelyek 30 százalék önerőt feltételezve biztosítottak lehetőséget víziközművek rekonstrukciójára. Mi ennek örülünk, annak ellenére, hogy a szakemberek becslése alapján évente úgy 100 milliárd forint kellene a jelenlegi forrásokon túl a rekonstrukciós igények kielégítésére. Ami szintén jó: egy energia­hatékonysági pályázatot is kiírtak 4 milliárd forint értékben. Az elektromos meghajtású eszközök cseréje által a vízműveknek kevesebb áramdíjat kell majd fizetniük” – magyarázza Kurdi Viktor, azonban szerinte ez a pályázat nem ér túl sokat, ha figyelembe vesszük a rezsicsökkentés okozta károkat. „A vízszolgáltatás árai 2013 óta be vannak fagyasztva, azonban a cégek az áramot a szabad piacról vásárolják, és ki vannak téve az energiatőzsde mozgásának. Nagyon sok helyen 20–25 százalékkal magasabb áron szerzik be a 2020-as villamos energiát, mint a 2019-est.”

A pályázatok azonban főleg azok számára nem elérhetőek, akik a legjobban rászorulnának, hiszen az egyébként is rossz állapotban lévő kistelepülések víziközműcégei nem rendelkeznek a szükséges önerővel. Mindez azért alakult így, mert a kisebb településeken jellemzően a rezsicsökkentés előtt is alacsonyan tartották a fogyasztói árakat, így nem képződött semmiféle tartalék.

Mindenesetre úgy tűnik, a vizes cégek szakszervezetei elkötelezettek, ha nem jön válasz a nemrégiben benyújtott petíciójukra, akkor keményebb hangvételű írással vonulnak ismét Orbán Viktor dolgozószobája elé. „Ebben az ágazatban nem volt még sztrájk – emlékeztet Kecskés Károly –, persze a szolgáltatás érzékenysége miatt ez nehezen lenne kivitelezhető, de beszélgetünk arról, hogy mégis megvizsgáljuk az elégséges szolgáltatás kereteit.”