Bár a magyar sajtó joggal viccelődhetett azon, hogy a Városmajorban összeverődött fekete ruhás tömegnek a sorba rendeződés is nehezen ment a háborús emlékmű előtt, más téren ijesztően profi szervezést tapasztalhattunk. Miközben a rendezvény tiltása és engedélyezése körüli hercehurca a szervezők szerint akár kétszázzal is megdobhatta a résztvevők számát, a háttéremberek sikeresen vették elejét annak, hogy a felvonulók valamiféle balhét csináljanak.
A németországi neonáci felvonulásokhoz hasonlóan felszólították a résztvevőket, hogy tartózkodjanak a dohányzástól és az alkoholfogyasztástól, öltözzenek egységesen feketébe, és tartsák be a hatályos jogszabályokat (azaz ne viseljenek katonai egyenruhát vagy tiltott önkényuralmi jeleket és ne takarják el az arcukat). „A magyar szélsőjobboldalnak példaként kell megjelennie az utcán, nem pedig riasztó, komikus jelenségként” – állt a felhívásban. A múlt évvel ellentétben az idén arról sem volt hír, hogy feketébe öltözött emberek antifasisztákat vertek volna a rendezvény után.
A sajtó képviselőinek szigorúan megtiltották, hogy a résztvevők közül bárkivel is interjút készítsenek – azt kérték, hogy amennyiben a megemlékezők közül valaki azt tapasztalja, hogy az újságírók a dolgukat akarják végezni, azonnal jelentsék azt a szervezőknek, hogy a kíváncsi riportert ki tudják vezetni.
Mindenki, aki számít
A múlt szombaton ötszázan is lehettek azok a feketébe öltözött emberek, akik azért gyűltek össze a városmajori Jézus szíve templomnál, hogy tisztelegjenek azon magyar és német katonák előtt, akik 1945. február 11-én próbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből. A szervezők azt állították, hősök előtt róják le tiszteletüket. Ungváry Krisztián történész korábban viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy „a szóban forgó katonák nem Európát védték, hanem a náci Németország agóniáját hosszabbították meg”. A rendezvényt 1997 óta tartják meg – és azóta a magyar szélsőjobbos, neonáci szcéna egyik emblematikus eseményévé nőtte ki magát. Kezdeményezője az a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal volt, amely pár éve még az orosz katonai hírszerzés, a GRU embereivel gyakorlatozott Bőnynél. Vezetőjüket, Győrkös Istvánt tavaly életfogytig tartó fegyházra ítélték, mivel engedély nélkül tartott fegyverével fejbe lőtte a házkutatásra érkező rendőrök egyikét.
Az idén a Légió Hungária szervezte a rendezvényt a Hammerskins Hungary és pár névtelenségbe burkolózó magánszemély társaságában. A Légió Hungária Incze Béla projektje, aki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomból vált ki 2018-ban (a 444 információi szerint azért, mert a Mi Hazánk Mozgalom saját szervezeteként akarta kezelni a HVIM-et). A Légió azzal szerzett magának hírnevet, hogy tavaly október 23-án letépte, majd felgyújtotta az Auróra közösségi tér előtt lógó szivárványos zászlót.
A rendezvényen rajtuk kívül olyan hazai szélsőjobbos mozgalmak vettek részt, mint a Betyársereg, a Magyar Önvédelmi Mozgalom és a HVIM, de koszorút helyezett el a tábori vadászok I. világháborús emlékművénél Budaházy György, valamint a testvéréhez kötődő Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom is. Pártlogót ugyan a szervezők nem kívántak a rendezvényen látni, de magánemberként párttagok is jöhettek. „Tudok róla, hogy legkevesebb egy párt tagjai civilben ott voltak a megemlékezésen, eleget tettek a kérésünknek. Nagyon örülünk, hogy itt voltak egyébként” – mondta a Narancsnak a rendezvényt követően Incze Béla. Hogy melyik volt az a párt? „Ennek nincs jelentősége. Szerintem egyébként ki lehet következtetni” – válaszolta Incze.
Külföldi front
A rendezvényen az első beszédet Matthias Deyda, a Die Rechte (A Jobboldal) neonáci párt külügyekért felelős tagja tartotta.
A főként Észak-Rajna-Vesztfália tartományban aktív párt tavaly az EP-választáson is elindult, listavezetője a jelenleg is börtönben ülő 91 éves holokauszttagadó „náci nagymama”, Ursula Haverbeck volt. Deydával és pártjával meglehetősen közeli kapcsolatot ápolnak a magyarok: már tavaly is tartott beszédet ugyanitt, Incze pedig a HVIM tagjaként képviselte a magyar szélsőjobbot a Die Rechte Együtt Európáért elnevezésű dortmundi konferenciáján.
Ha a horogkeresztek hiánya miatt esetleg azt gondoltuk volna, hogy a rendezvény egyfajta szalonképes szélsőjobbot kívánt bemutatni, Deyda beszéde eloszlatott minden kétséget. Először azon elhunyt hősöket („nagyapáinkat”) méltatta, akik „a fajért, a hitért és a kultúráért szálltak harcba”, majd hangsúlyozta: „ma ugyanaz az ellenségünk, mint 75 évvel ezelőtt”; ennek az ellenségnek pedig nem Müller vagy Mayer a családneve, hanem Rothschild, Goldman és Sachs. Beszédét végül a „legnagyobb német hazafi”, Adolf Hitler szavaival zárta, amit a tolmácsolásra kijelölt bajtárs így fordított: „Nem elég, ha pusztán tudatosítunk valamit magunkban. Úgy gondolom, meg is kell esküdnünk rá. Harcolj!”
A résztvevők között zászlót lengetett pár másik külföldi neonáci mozgalom, a cseh Národní a sociální fronta (Nemzeti és Szociális Front), a francia Les Nationalistes (A Nacionalisták) és a Bolgár Nemzeti Unió (BNS) képviselője. Oroszul beszélő fiatalok egy csoportja pedig a második világháború alatt Hitler mellett harcoló Orosz Felszabadító Hadsereg (Russzkaja Oszvobogyityelnaja Armija – ROA) zászlajával feszített.
„Amolyan diplomáciai szokás, hogy ők is meghívnak minket, és mi is meghívjuk őket ezekre az eseményekre” – mondta Incze, amikor arról kérdeztük, miért van annyi külföldi a megemlékezők között. „Európa népei nem egymástól totális mértékben független, önálló entitások”, és fontosnak tartják, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében rendre ellátogassanak egymáshoz. Bár nem tagadja, hogy ennél praktikusabb vetületei is vannak az együttműködésnek: „Érdeklődünk az iránt, hogy egy német aktivista mit él meg, hogyan éli ezt meg és hogyan dolgozik. Milyen szempontok szerint hoz döntéseket. Ott mit enged a törvény, itt mit enged a törvény. Tehát nyilván a kulturális közös kapcson túl van egy ilyen egészséges érdeklődés a másik irányába.”
A keleti barátok
Szintén baráti szervezetnek számít a Russzkij Centr (Orosz Központ). A Bellingcat oknyomozása megmutatta, hogy a szervezet szorosan összefonódik a Wotanjugend szélsőjobboldali szabadegyetemmel, amely fajelméleti képzésekkel és fegyverhasználati tréningekkel próbálja ütőképesebbé tenni a kelet-európai neonáci mozgalmárokat. A Wotanjugend nyíltan vállalja rajongását olyan tömeggyilkosok iránt, mint a közel száz baloldali aktivistával végző norvég Anders Breivik vagy a tavaly új-zélandi mecsetekben gyilkoló Brenton Tarrant; honlapjukon sokáig elérhető volt Tarrant manifesztumának orosz fordítása.
A szervezet székhelye Kijevben van, az orosz neonácik között ugyanis jelentős számban találni olyanokat, akik kritikusak Putyinnal; a Wotanjugend több illusztris tagja is támogatta például a kijevi Majdanon zajló tüntetéseket, sőt sokan harcoltak is az Azov zászlóalj nevű ukrán nacionalista félkatonai szervezet tagjaként Kelet-Ukrajnában. A Puytin-kritikus szemlélet köszön vissza abból az interjúból, amelyet a Russzkij Centr név nélkül nyilatkozó aktivistája adott a Nacionalista Zóna portálnak. Az interjú készítői itt arról érdeklődtek, Putyin Oroszországa tényleg olyan paradicsom-e, ahol „reneszánszát élheti a normalitás”. Az aktivista viszont nagyon nem elégedett: szerinte az orosz vezetés „neoszovjet és antiorosz természetű”, ráadásul az „oroszok és az ázsiaiak közti konfliktusban az orosz kormány mindig az utóbbiak pártját fogja”.
A Légió Hungária október 23-i budapesti rendezvényén beszédet tartó névtelen aktivista rövid bemutatkozásában mellesleg a Nacionalista Zónának adott interjújában kiemelte: „Nemzeti kisebbség ellen való felbujtás kapcsán bűnügyi aktám van, továbbá megvádoltak úgynevezett extrémista szövegek publikálásával. Ez is hozzájárult a bűnügyi aktámhoz.”
Harcedzett fiatalok vannak az Ungváron alakult Karpatszkaja Szicsben is, amely szintén a Nacionalista Zónának dicsekedett: „Részt vettünk a forradalomban, és utána a háborúban, először önkéntes csoportokban, majd saját egységet alapítottunk, ahol tagjaink értékes harci tapasztalatot szereztek.” Bár a megfogalmazás nem egyértelmű, de úgy tűnik, részben a tevékenységüknek tudja be, hogy Kárpátalján jelenleg „sem liberálisok, sem feministák vagy baloldaliak nem tarthatnak semmilyen eseményt anélkül, hogy nagyszámú rendőr védené őket”. A tevékenységüket dokumentáló képek között van olyan, amelyen egy csoport gimnazistakorú fiatal egy tornateremben pózol a szervezet zászlajával.
A magát a nemzetiszocialista ideológia követőjének nevező mozgalom deklarált céljának tartja a „testvéri kapcsolatok megerősítését” a többi kelet-európai nacionalistával, akárcsak a Russzkaja Centr, amelynek aktivistája így fogalmazott: „Realistának kell lennünk és a mában élnünk, egységben előrenyomulva, főleg ezekben a borzalmas időkben, amikor Kelet-Európa lett fajtánk utolsó bástyája.” A kelet-európai bajtársak össze is jöttek egy többnapos megbeszélésre Ungváron, amelynek deklarált célja volt, hogy „a kelet-európai nacionalisták együttműködésének hivatalos kezdetévé” váljon. A rendezvényen a beszámolók szerint jelen volt a Légió Hungária, valamint az oroszok és az ukránok mellett a lengyel Szturm, a cseh NSF és egy szerb csoport. Incze a Betyárseregnek adott interjújában elmondta, hogy ez a „Radikális Szövetség” azt tűzte ki céljául, hogy a sovinizmuson túllépve lehetővé tegye a múltban akár összetűzésbe is került, különböző nemzetekhez tartozó szélsőjobboldali csoportok együttműködését. Ennek megfelelően az összejövetelen többek között arról volt szó, hogyan tudnának határokon átívelő „harcos csapatokat létrehozni, amelyek támogatnák az európai bajtársakat”. A keleti összefogás mellett létezik a korábban említett, az uniós tagállamokban aktív neonácikat magába foglaló szövetség is, az úgynevezett „Európa Erőd”.
A nemzetiszocialista hipszterek
A korábbi években tiszteletüket tették a rendezvényen a nemzetiszocialista eszmeiséget hipszter frizurával feldobó szélsőjobbosok is. 2017-ben Matthias Fischer, a főként Kelet-Németországban aktív, jelenleg alig több mint száz taggal büszkélkedő Der III. Weg (A Harmadik Út) prominense beszélt a rendezvényen – Incze szerint velük a Légiónak nincs kapcsolata, de a hétvégén valamilyen okból több tagjuk is látható volt Budapesten. Tavaly pedig a Die Rechte mellett Simon Lindberg, az Északi Ellenállási Mozgalom svéd szárnyának vezetője kapott helyet a színpadon. Ez a kilencvenes évek óta működő, Skandinávia-szerte aktív mozgalom az elmúlt években lett igazán látható, amikor a nagypolitikában is sikeres Svéd Demokratákkal (vagy ahogy Lindberg a Kuruc.infónak adott interjújában nevezte őket: a „kóserpárttal”) szemben a keményvonalas szélsőjobb képviselőjeként próbált fellépni. Párttá alakulva nagy sikereik még nem voltak ugyan, a tavalyelőtti választáson mindössze 0,3 százalékot értek el, de felvonulásaikkal sikerül állandó médiajelenlétet generálni. 2016–2017-ben a mozgalom három tagja saját készítésű bombákkal támadt két menekültszállásra és egy baloldali könyvesboltra.
A szélsőjobboldali Counter Extremism Project gyűjtése szerint legalább három gyilkosság kötődik a szervezet volt vagy jelenlegi tagjaihoz: alapító tagjuk, Klas Lund 1986-ban meggyilkolt egy svéd antirassztista aktivistát, aki szemtanúk szerint közbelépett, amikor a neonácik bevándorlókat vertek. 1999-ben a mozgalom ifjúsági tagjai megölték a baloldali meggyőződésű Björn Söderberg szakszervezetist, mivel feltehetőleg információt szolgáltatott egy újságnak egy náciszimpatizáns szakszervezeti vezetőről. 2016-ban a szervezet finn szárnyának egyik prominens tagja két év börtönt kapott, mert a társaival annyira megvert egy velük szemben kritikusan megnyilvánuló férfit, hogy az egy hét múlva belehalt a sérüléseibe. A finn szervezetet a következő évben betiltották.
Az Északi Ellenállási Mozgalom a viking mondavilághoz szeretne visszatérni, a zsidó-keresztény kultúrkörről kifejezetten rossz véleménnyel van. „Tény, hogy a pusztító politikai rendszerek visszavezethetők a zsidó Jézusnak a Bibliában lejegyzett szavaiig. A szociáldemokrácia, a kommunizmus, a liberalizmus és a humanizmus mind tartalmazzák a nyomait annak az őrült vallásnak, amellyel félrevezették az őseinket” – írta a mozgalomhoz tartozó Nordfront oldalon Magnus Söderman, a párt egykori vezetője 2008-ban. Az oldalt böngészve a párt politikai követelései is megtalálhatók: a legfontosabb, hogy minél előbb kitelepítenék Skandináviából azokat az embereket, akik nem az északi vagy rokon népek leszármazottai. Ezt követően visszaszereznék a hatalmat a „globális cionista elittől”, majd létrehoznának egy egységes, önfenntartó északi államot. Ha megtörtént a „humánus” etnikai tisztogatás, az új hazában egyfajta ökoszocialista államot szerveznének meg, ahol a skandinávok erős szociális védőháló mellett élnének természetközeli életet, bár a kötelező sorkatonaság alól senki nem bújhatna ki. „Idén sajnos nem tudtak delegációt küldeni, mert nekik is van otthon egy rendezvényük” – mondta Incze, de megnyugtatott, hogy az együttműködés továbbra is fennmarad: „Május elsején egyébként mi fogunk menni hozzájuk.”
