Vezető beosztású bírók dicsőítik a Handó Tünde-féle Országos Bírói Hivatalt

  • narancs.hu
  • 2019. november 12.

Belpol

Azt mondják, megérkezett a 21. század, eljött a bíróságok aranykora.

Nehéz dolga van annak, aki a 2012 óta működő Országos Bírói Hivatalról (OBH) szeretne jókat olvasni. Mintha a Handó Tünde nevével fémjelzett hivatal működését botrányok sorával kövezték volna ki. Nem véletlen, hogy idén májusban az Országos Bírói Tanács (OBT) Handó menesztését követelte, akkori közleményükben ezt írták: „A tanács Alaptörvényben foglalt feladata, hogy felügyelje a bíróságok központi igazgatását ellátó, Országgyűlés által kinevezett Országos Bírósági Hivatal elnökét. Az OBT törvénysértés esetén jelzéssel él, a kötelezettségek elmulasztása, illetve méltatlanság esetén pedig az OBH elnökének tisztségétől való megfosztását kell kezdeményeznie”. Az OBT kifogásolta például az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és az előterjesztések benyújtásának megtagadását is. Mint irták,

a törvénysértések miatt eddig az OBT összesen nyolc alkalommal élt jelzéssel az OBH elnöke felé,

továbbá megállapította, hogy a sarkalatos törvényben előírt több feladata tekintetében 90 napon túl nem tett eleget kötelezettségének, ráadásul a tanács szerint Handó Tünde 2018 áprilisa óta megtagadta az együttműködést az őt felügyelő bírói testülettel, saját hatásköreit alkotmányos ellenőrzés nélkül gyakorolja.

Mindez most azért kívánkozik ide, mert ugyan Handót november elején alkotmánybírónak nevezték ki, de az OBH természetesen nem szűnt meg, ahogy kommunikációs osztálya sem. Legutóbb például az „elnökök értekezletén" egy olyan filmet készítettek, amelyekben vezető bírók dicsőítik a hivatalt, és ugyan Handó Tünde neve nem hangzik el, egyértelmű, hogy neki hálálkodnak. Nézzék csak!

Elnöki értekezlet

Uploaded by OBH Média on 2019-11-12.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.