Résztvevő pedagógus által írt beszámolót jelentettünk meg egy, az ötödik kerületi pedagógiai szakszolgálat által szervezett előadásról a minap "Lehet-e a disznóból versenylovat csinálni" címmel. Az írás apropóját az adta, hogy ez a mondat volt a sajátos nevelési igényű gyerekről szóló előadás mottója. Az írás pedagógus-körökben heves vitát kavart, tükrözi ezt a cikk facebook-os utóélete, valamint a hozzá fűzött kommentek. Alább három levelet közlünk. Az elsőt Belváros alpolgármesterétől kaptuk, a másodikat pedig az írást jegyző pedagógustól, ő ily módon reagál a kommentekre. Természetesen szót adtunk az előadónak, Locsmándi Alajosnak is, bár ő már fűzött kommentet az íráshoz. Végül mi is megszólalunk.
Az alpolgármester levele:
Tisztelt Főszerkesztő Asszony!Tisztelt Szerkesztőség!
Megdöbbenve értesültünk a kerületünkben működő Nevelési Tanácsadó által szervezett előadásról, amelyről a Magyar Narancs is beszámolt. Bár az eseményről szóló cikk, amihez később a szervezők és az előadó is hozzászóltak, a szerző szubjektív nézőpontját jeleníti meg, az egészen biztos, hogy a rendezvénynek adott cím elfogadhatatlan. Mint ahogyan az kiderült, az ominózus „Lehet-e egy disznóból versenylovat csinálni?” címért a szervezőket, azaz a Nevelési Tanácsadót terheli a felelősség. Belváros-Lipótváros Önkormányzata évente több tízmillió forintból működteti az intézményt. Fenntartóként semmilyen formában nem tudunk azonosulni azzal a programmal, ami a sajátos nevelési igényű gyerekeket lényegében „disznóknak” nevezi, legyen bármi is erre a magyarázat.
A fentiek miatt belső vizsgálatot indítunk, és ezt követően levonjuk a konzekvenciákat.
Puskás András
alpolgármester
(narancs.hu: Az inkriminált mondat a két állatról nem az előadás címében szerepelt, hanem - mint az az írásból kiderül - a mottója volt.)
A beszámoló szerzőjének válasza a kommentekre:
Olvasva a cikkemhez írt kommenteket, szeretnék reagálni néhány észrevételre, mert az igazságérzetem így diktálja.
A beszámolóm a rendezvényről természetesen a véleményemet tükrözte, így a véleményműfajok közé sorolható. A szubjektivitás azonban nem jelent szakmaiatlanságot. Középiskolai tanárként dolgozom. Korábban egyetemi keretek között oktatási integrációval foglalkoztam. Most utolsó éves Ph.D-hallgató vagyok egy nyelvtudományi doktori iskolában.
Mivel azzal kapcsolatban is tett megjegyzést egy olvasó, hogy nem a teljes nevemmel jelent meg a cikk, úgy érzem, meg kell mondanom: nem gyávaságból, hanem a munkahelyem iránt érzett lojalitásból jegyeztem monogramommal az írást. Az általam bírált és az engem bíráló Locsmándi Alajos egyik megjegyzésére külön szeretnék reagálni. Ő azt írta, hogy a december 5-i előadáson bemutatott 44 diakocka között nem szerepelt a cikkemben illusztrációként feltüntetett kép. Így igaz. És mégsem: ugyanis a konferencia résztvevőinek mégiscsak be lett mutatva az előadást követően, amikor Locsmándi egy korábbi prezentációjára hivatkozott. Steinbeckről viszont nem esett szó a konferencián. Kár, mert valamennyire tompította volna az alcím mellbevágó mivoltát, bár azon nem változtatott volna semmit, hogy gyerekekről méltatlanság így nyilatkozni.
(narancs.hu: Hogy az írást a szerző ne teljes névvel jegyezze, ebben a döntésében magunk is támogattuk őt, ismerve a bosszúhadjáratot, ami manapság dívik. A diaképet mi csatoltuk az íráshoz, az interneten találtuk az előadó korábbi prezentációjában.)
Locsmándi Alajos írása:
A Szerkesztőség kérésére 3 gondolatban!
A gyógypedagógusi diplomám megszerzése (1988) óta foglalkozom sajátos nevelési igényű gyerekekkel. 17 éve vagyok vezetője a XIII. kerültben működő gyógypedagógiai intézménynek és ezzel egy időben vállaltam szerepet az integrált nevelés-oktatás helyi szintű előkészítésében, kialakításában, annak utazó gyógypedagógusi hálózattal való működtetésében. 2005-től projektvezetőként vettem részt annak a hazai projektnek a megvalósításában, amely az integrált oktatás know-how-jának kifejlesztését végezte. Ez a munkacsoport hozta létre, az interneten is megtalálható sérülés-specifikus módszertani útmutatókat, a kompetencia alapú oktatási programcsomagokhoz kapcsolódó ajánlásokat, valamint a sajátos nevelési igényű gyerekek óvodai és iskolai integrációjához gyakorlati segítséget nyújtó adaptációs és implementációs kézikönyveket.
Fontosnak tartom az esélyegyenlőség biztosítását mindenki számára: „…az iskolák minden gyermeket befogadjanak, függetlenül a testi, értelmi, szociális, érzelmi, nyelvi vagy egyéb állapotuktól…”1 Vallom, hogy (1) „Az oktatási rendszer csak olyan jó, mint a tanárok, akik alkotják” (2) „Az eredményes tanulás elképzelhetetlen jó tanítás nélkül” (3) „A kiváló teljesítményhez minden gyermek sikere szükséges”2 .
A szakmai fórumra szóló meghívó szövege valóban méltatlan, bántó. A külön, nem az előadásban bemutatott diakocka provokatív, önmagában minősítő üzenet hordozhat. A képhez, a steinbecki idézet és magyarázat mellé még egy gondolat. Terhességi toxémia miatt, a 36. hétre császárral született meg a gyerekem. Hossza 40 cm, súlya 1600 gramm. 22 hónaposan tanult meg önállóan, biztonsággal járni. Amilyen korán csak lehetett, úszni taníttattuk. Tökéletesen elsajátította mindegyik úszásnemet. A jól összerakott technika köszönhető oktatójának és a gyerekem kitartásának is. Nem szeret versenyezni a medencében, még soha nem ért elsőként célba. Mindig őt kérték meg, hogy mutassa meg, hogyan követik egymást a mozdulatok. Szépen, lassan a saját tempójában tette ezt. Egyszer azt kérdezte tőlem: Apa! Miért csak azt a gyereket dicsérik meg, aki elsőként ússza le a távot, aki szépen és pontosan úszik, azt miért nem?
Köszönöm
Locsmándi Alajos
1Salamancai ajánlás, 1994.
2McKinsey jelentés – Mi áll a világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterében?, 2007
