87 éves férfi ölte meg szintén 87 éves feleségét Újbudán

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 4.

Bűn

Az elkövető nem tudta nézni beteg társa szenvedését, magával is végezni akart.

Elsőként a Police.hu számolt be a tragédiáról: a Budapesti Rendőr-főkapitányságra vasárnap hajnalban, 3 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy haláleset történt egy XI. kerületi lakásban.

Mint írták, egy idős férfi lakásukban megölte házastársát, majd magával is végezni akart. A nő a helyszínen életét vesztette, a 87 éves férfit a mentők kórházba vitték, a rendőrség pedig emberölés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A Borsonline.hu szerint a nő a férfival egyidős volt, az idős házaspár nagyon szerette egymást, de megromlott fizikai, mentális és egészségügyi állapotuk miatt rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

A cikk hozzáteszi: a szomszédok jó ideje nem látták már az idős asszonyt, szerintük a házat sem hagyta el már rég óta, hosszú ideje súlyos beteg volt, férje pedig nem bírta már tovább nézni szenvedését, ezért a halálba segítette.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.