K. Endre beletolatott újságírók autójába, majd a barátja lökdösni kezdte a riportereket

  • narancs.hu
  • 2024. március 12.

Bűn

Az esetről videó is készült.

Nekitolatott a Gulyáságyú Média autójának K. Endre,

a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese, akinek kegyelmi ügyébe Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter is belebukott. A stáb videón is rögzítette a Bicskén történt esetet, ahol épp aTelex újságírói is jelen voltak.

felvétel szerint K. Endre a koccanást követően nem szállt ki az autóból, hanem a helyszínre hívta egy ismerősét, aki agresszívan lépett fel az újságírókkal szemben. Először lökdöste a Gulyáságyú Média operatőrét, a riporter kezéből kiverte a mikrofonját, majd a Telex kameráját akarta a lap tudósítójának kezéből kiütni, miközben szidalmazta a médiamunkásokat. Később azt mondta, harminc éve ismeri K. Endrét, aki szerinte ártatlan, és áldozatnak tartja.

A kegyelmet kapott volt igazgatóhelyettes csak a rendőrök helyszínre érkezésekor szállt ki az autóból, de nyilatkozni nem akart.

K. Endre családi barátját a rendőrök előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, és garázdaság miatt indítottak ellene eljárást.

Néhány napja K. Endre legfrissebb akciózásáról az RTL Házon Kívül című műsora készített rejtett kamerás felvételt, mikor múlt héten újra a vallomása megváltoztatására próbálta rávenni az egyik bicskei áldozatot. Az ügyben a rendőrség nyomozást rendelt el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.