Nem gondozta Down-szindrómás testvérét, aki belehalt ebbe

  • Narancs.hu/MTI
  • 2020. január 21.

Bűn

Borzalmas kínokat kellett átélnie az áldozatnak.

Emberölés miatt négy év letöltendő fogházbüntetést szabott ki kedden a Pécsi Törvényszék egy pécsi férfival szemben, aki nem gondozta Down-szindrómás testvérét, és ezzel a halálát okozta. A vádlott gondnoksága alatt álló testvér súlyos fokú gyengeelméjűségben szenvedett, folyamatos ellátásra szorult. Miután 2017 novemberében megbetegedett, tartósan ágyba került, felkelni nem tudott, és pelenka viselésére szorult. A vádlott ennek ellenére pelenkáját nem cserélte, nem mozgatta őt, nem fürdette, emiatt a sértett a szennyezett ágyban feküdt betegen. Mindez felfekvéses, fekélyes állapotot okozott a betegnél, a folyamatos bőrirritáció miatt elvakart sebein lárvák és nyüvek telepedtek meg. Ágyba kerülését követően egy hónappal tüdőgyulladást kapott a sértett, de a vádlott csak azt követően hívott hozzá orvost, hogy már alig kapott levegőt. A sértettet az orvos kiérkezése után rögtön mentő vitte kórházba, de még ugyanaznap meghalt.

A bíróság megállapítása szerint a beteg értelmi állapota miatt nem volt képes felmérni a vele történteket, így nem volt képes akár a vádlottól, akár mástól segítséget kérni. A Pécsi Törvényszék első fokon meghozott keddi határozata nem jogerős, az ügyész, a vádlott és a védő is három napot kért a fellebbezés bejelentésére.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.