Osztálytársait és tanárait akarta megölni egy 16 éves fiú

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 25.

Bűn

Halállistát készített az iskolai mészárláshoz. Egy náci netes csatornán bejelentette, hogy gyilkolni fog.

Emberölés előkészülete miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség egy 16 éves fiúval szemben, aki egyik osztálytársa megölésére készült.

vádirat szerint a fiú "különös érdeklődést mutatott a II. világháború, azon belül is Hitler és a nácizmus eszméi iránt", 2022 szeptemberében pedig vásárolt egy nyolc centis pengehosszúságú zsebkést, mindkét oldalán horogkereszttel.

Ismerőseinek "kivégzést bemutató, iszlám állammal kapcsolatos videókat is mutogatott", és azt mondta, ugyanezt akarja megcsinálni "különböző származású emberekkel". Ekkor

készített egy "halállistát"az iskolai mészárláshoz, a listán tanárai, osztálytársai, köztük az az osztálytársa is szerepelt, akivel korábban konfliktusa volt amiatt, mert az szólt neki rasszista kijelentései miatt.

A fiú 2022 októberében arról beszélt egy osztálytársának, hogy ő is sorozatgyilkos lesz, majd másnap a neten egy nemzetközi neonáci csatornán angolul arról beszélt, hogy hamarosan megöli antirasszista osztálytársát, erről pedig megpróbál videókat és fotókat is készíteni.

A rendőrség viszont közbelépett, még aznap éjjel elkapták, akár 5 éves börtön is várhat rá, ha a Győri Törvényszék elítéli.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.