Diplomáciai jegyzet

Balog miniszter nem titkolt büszkeséggel ajánlotta Európa figyelmébe a kormány romastratégiáját, majd pártjának egyik alapítója, a Békemenet főszervezője a következőket írta: „…a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre… A cigányság ezen része állat…"

A legutóbbi uniós csúcson Bulgária megakadályozta, hogy meginduljanak az integrációs előtanácskozások Macedóniával. Az eset nem volt váratlan, bár korábban mindenki abban reménykedett, hogy a két ország konfliktusát bilaterális szinten rendezni lehet.

Meglehet, hogy Obama, aki mindig visszafogta Hillary Clintont a nagyon látványos közel-keleti aktivitástól, most John Kerry feltételezett óvatos részrehajlásait az arabok irányába egy Izrael felé megértőbb politikával kényszerül majd kompenzálni.

A számos roppant áldozat és egy alapos átszervezés nagyrészt megoldja majd az EU gazdasági gondjait, de az értékkrízist nem. 2012-ben az unió közelebb került a széteséshez, mint valaha, s ennek a felismerése talán az év legfontosabb politikai fejleménye lesz, ha a mostani eseményekre később majd visszagondolunk.

A kettősség, amivel az észak-afrikai államok polgárai saját valóságukhoz viszonyulnak, megakadályozza őket abban, hogy e valóságon érdemben változtassanak. Elnézve bizonyos kelet-európai népeket, e téren – hasonló okok miatt – az ő jövőjükről sem lehet derűlátóan nyilatkozni.

Az egykor nagy napokat megélt – s Európával, valamint jelesül Magyarországgal a legbensőségesebb kapcsolatokat ápoló – román liberális párt ma már az unióval és Amerikával szemben is ellenséges hangokat hallat, s úgy utálja a magyarokat, hogy eközben szenvedélyesen issza Orbán Viktor minden szavát, és utánozza politikai rögtönzéseit.

A Washington által, kifejezetten Európa vonatkozásában szóvá tett nacionalista biztonsági kockázatokkal szembeni fellépés a fejlemények tükrében alighanem rossz hír néhány olyan kelet-európai állam politikai elitje számára, amely a demokrácián kívül és a szélsőjobboldali eszmékkel megbékélt módon tervezgeti jövőjét. Mint például a magyar.

Az RMDSZ és a magyarországi választásokon induló demokratikus ellenzék érdekei ma sokkal inkább egybeesnek, mint bármikor a történelem során. Az, aki az ebből fakadó hallatlan lehetőségekkel nem él, valóban megérdemli majd azt a sorsot, amit – ne legyenek illúzióink – Orbán már rég kitervelt mind a magyarországi, mind a határon túli magyar demokratikus pártok számára.

A német kereszténydemokraták ismét elnökükké választották Angela Merkelt. A hír tulajdonképpen triviális lenne annak fényében, hogy a kancellár asszonynak igazi kihívója nem is akadt. De ha azt vesszük figyelembe, hogy négy évvel ezelőtt a küldöttek 90, most viszont már 98 százaléka erősítette meg elnöki pozíciójában, akkor már egyáltalán nem az.

Nem az a baj, hogy a vita a közösség politikai önállóságáról, öndefiníciójáról szól, hanem hogy a felek nyilvánvalóan mást értenek autonómián, így a radikális szólamok inkább inflálják az érveket, semmint hogy konkrét tartalommal ruháznák fel a mondanivalót.

Jacques Delors 1988-ban közreadott „uniós” projektje 2018-ban ünnepelheti harmincadik születésnapját, akkor, amikorra a mai Barroso-terv saját céljainak megvalósulását vizionálja. E célok azonban még mindig ugyanazok, melyeket harminc évvel ezelőtt Európa kitűzött maga elé; megvalósításukhoz tehát három évtized nem volt elég. Miért pont ez az öt év lenne más?

Keserű bohózatba illő, ahogy Oroszország és a palesztinok önnön helyüket keresik abban a térségben, amelynek meghatározói, alakítói, főszereplői voltak oly hosszú időn át. A Közel-Keletről van szó mint tágabb térségről.

A november 21-én született fegyvernyugvási megállapodás a Hamász kudarcának nyílt beismerése, egyértelmű izraeli győzelem. A Védelem Oszlopa névre elkeresztelt mostani hadművelet első napjaiban a zsidó állam többet ért el, mint a 2009-ben megvívott Öntött Ólom hadművelet hetei alatt.

Jean-François Copéban megvan az a populizmus, amit Sarkozyban oly sokan gyűlöltek, kérdés, hogy megvan-e benne az a tehetség, politikai ösztön és spontaneitás is, ami miatt Sarkozy populizmusát oly sokan elnézték, sőt ma már meg is bocsátják.