Bár államiságuk ENSZ-beli elismertetése olykor a címlapra juttatja még a ramallahi palesztin vezetést, azt már a legnagyobb jóindulattal sem állíthatja senki, hogy egykori politikai súlyuk visszatérne. Már nem ők képviselik a térség fajsúlyosabb problémáit, az „arab tavasz” teljességgel átcsoportosította az erőviszonyokat, a geopolitikai súlypontokat áthelyezte. Számos, eddig stabilnak hitt állam belső bizonytalansággal küszködik, Irán pedig élt az alkalommal, s váratlanul – mint vadonatúj térségi középhatalom – kisajátította a kezdeményezést. Mi több, a gázai Hamász is inkább Teherán kegyeit keresi, mint közelebbi szunnita partnereiét, sőt egyfajta mini-hidegháborút folytat Ramallah ellen.
Az elmúlt évek külső és belső fejleményei az oroszokat is kiszorították a térségből. Egyetlen igazi partnerük maradt, Szíria, ám az ottani kormányzat jövőjére sem igazán fogadna senki ma nagy tétben. Minthogy errefelé az államok nem szorulnak rá az orosz energiaexportra, csak a fegyverüzletek emelhetnék Moszkva ázsióját, ám a 90-es években lezajlott hosszas orosz válságot kihasználva Nyugat-Európa és főleg az Egyesült Államok ezen e piacon is vitathatatlanná tette a maga monopóliumát. Ráadásul az a nagyhatalmi státus is a múlté, melynek kegyeit oly előszeretettel keresték egykor a különféle színezetű közel-keleti diktátorok, hogy kockázatoktól mentesen dacolhassanak Washingtonnal és a józan ésszel.
Mindennek fényében akár szimbolikusnak is mondható az a parodisztikus színjáték, mely mellőzve mindenféle kegyeletet és jóérzést, e napokban Arafat sírja körül kibontakozik. A volt palesztin vezető maradványainak átvizsgálására orosz delegáció érkezett Ramallahba. Az ügy hátteréhez tartozik, hogy nyolc év után az özvegy, Szuha Arafat az Al Jazzerán keresztül azzal állt elő: gyanúja szerint férjét a polónium 210-es izotópjával, egy ritka és igen mérgező fémmel gyilkolták volna meg. Bizonyítékként Arafat ruháit mutatta fel, melyeken egy lausanne-i intézet valóban talált efféle szennyeződést. De hogyan került az oda az elmúlt nyolc év során?
Minthogy az egykori palesztin vezető egy Párizs melletti katonai kórházban hunyt el, az érintett orvosok visszautasítottak minden efféle feltételezést, s rámutattak: annak idején közzétették a halottszemle és a boncolás teljes vizsgálatát, amely kizárt mindenféle idegenkezűséget, ugyanakkor felhívta a figyelmet rá, hogy a rendkívül legyengült Arafat szervezete már képtelen volt ellenállni egy előzmények nélkül bekövetkezett szélhűdésnek (stroke).
A fejlemények alakulása sokakat elgondolkodtatott. A hírszerzői elemzésekre szakosodott DEBKAfiles már 2004-ben kertelés nélkül meg is fogalmazta azt a vádat, hogy Szuha Arafatnak, akire – tisztázatlan, mégis gyanítható eredetű – tetemes vagyont hagyott a férje, anyagi természetű vitája lenne a ramallahi vezetéssel. E vita ráadásul idén éleződött ki igazán. Így kellemetlen perceket szerezhet a Palesztin Hatóság vezetőjének, Mahmud Abbásznak, hisz az özvegyen kívül egyedül a Fatah–PFSZ vezérkarának volt már csak közvetlen kapcsolata a haldokló Arafattal.
A DEBKA arra is utal, hogy az Al Jazzerát működtető, s afölött egyfajta politikai felügyeletet is gyakorló katari emír, Hamad bin Kalifa al-Thani, szívesebben látná az egységes palesztin vezetés élén a Hamászt, mint Abbászt és az ő Fatahját, így az uralkodó érdekei békésen összefonódnak Szuha Arafatéval.
Ramallah érzi saját súlytalanságát, így azt nem kockáztathatta, hogy ne játsszon nyíltan. Ezért rögtön megígérte az exhumálást, a vizsgálat lefolytatásához pedig az oroszokat vonta be, akiknek az utóbbi időben szintén nem nagyon osztanak lapot a Közel-Keleten. A szívélyes invitációt – nagy hírverést csapva az ügy körül – azok természetesen el is fogadták.
Hogy az érintettek közül három fél biztosan jelen volt az exhumálásnál, az természetes: a Palesztin Hatóság képviselői, az oroszok, akik igencsak ismerik a polónium 210-et, hisz alig hat éve titkosszolgálatuk ezzel ölt meg Londonban egy orosz disszidenst, Alekszandr Litvinyenkót; és ott voltak annak a francia kórháznak a szakértői is, ahol Arafat elhunyt. Az özvegy, Szuha végül úgy döntött, nem utazik Ramallahba, arról pedig nincs közlés, hogy a Hamász és a katari emír képviselője megjelent volna. De ha ott is voltak, jelenlétük inkább a megosztottságot és az élő konfliktusokat fogja mindenki számára szimbolizálni, nem pedig a palesztin egységet.
