Diplomáciai jegyzet

A peremvidék tudathasadása

A kormány mellett vasárnap kiállók épp azt igyekeztek egyértelműen a világ tudtára adni, hogy a sajátos nemzeti megoldásokat részesítik előnyben, nem pedig az uniósokat. És tulajdonképpen épp ez az, amire végképp nem létezik más szó, mint a tudathasadás.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 27.

Két üzenet

Az orosz történelemben nem példátlan módon megint előkerült valahogy a minden orosz összefogását sürgető felhívás. Hogy most mi ellen kell összefogni? Természetesen ez sem új: azok ellen, akik nem nézik jó szemmel, hogy „a térdelő Oroszország újra talpra álljon”. Akik korlátozni akarják szuverenitását, élősködni akarnak rajta, visszaélve az orosz ember eredendő jóságával és tisztességével.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 23.

Amikor a Fidesz uniós zászlót éget

A hétvégén a Jobbik is tüntetett, uniós zászlót égetve. Ez az akció sem más, mint annak a szuverenitásnak a megjelenítése, amit Orbán hirdet és követel, s ami a kormány minden gesztusából visszaüzen. A Fidesz már rég elégette ugyanezt a zászlót, nyomát sem látni ott, ahol Orbán újabban megfordul… Így hát a Jobbik legfeljebb csak plagizált.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 19.

Mikor lesz háború?

Mindenki csak arra a metaforikus jelre vár, amit egyedül az iráni lakosság adhat meg a külvilágnak. A pesszimisták azt mondják: a sah 1979-es elűzése óta a világ mindhiába várja ezt az üzenetet, ám az is igaz, hogy a gazdaság recessziója soha nem volt még ilyen mély, az infláció ilyen magas, az élet pedig ennyire kilátástalan, mint épp 2012 elején. Ráadásul az „arab tavasz” még egyáltalán nem távozott a térségből.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 17.

DSK – avagy egy politikai karaktergyilkosság anatómiája

„Míg a közvélemény igen nagy figyelemmel követte a New York-i őrizetben tartott bankár minden egyes pillanatát, addig úgyszólván meg is feledkezett róla és felmentésének apró részleteiről is, amint szabadlábra került. Pedig a roppantul ördögi összefüggések pont ezekben a részletekben rejlenek. Vegyük sorra az izgalmas krimi – ma már jól dokumentált – legfontosabb fordulatait.”
  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 13.

Moszkvai jelentés Magyarországról

„A dokumentum főként azért oly tanulságos, mert leleplezi annak a honi politikának a hitványságát, amely haszonleső módon kapkod cinkostársak után, és ellenségnek tekint mindenkit, aki nem pont ilyen. Az orosz jelentéssel Orbán Viktor megkapta, amit érdemelt. És ráadásul azoktól kapta meg, akik semmivel sem különbek nála. Sőt, pont olyanok, mint ő maga.”
  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 10.

Diplomatáink szerint a világ

„Az embert, amint esténként a televízió elé leül, rémült szégyenérzet szállja meg, amikor magára, országára és kormányára ismer a híradókban. Egy diplomatának még iszonyatosabb a helyzete... Míg mi utcára vonulhatunk azzal, hogy: »Orbán, takarodj!«, addig neki még meg is kell védenie azt az Orbánt, akiről lehet, hogy maga is úgy gondolja: legjobb lenne, ha már tényleg elmenne a fenébe.”
  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 6.

Tanácstalan törökök

„Erdoğan kiengedte az Atatürk által bezárt szellemet a palackból, a köztársaság számos kulcsintézményét vészesen meggyengítette, mindössze azért, mert frusztrálta, hogy az Európai Unió az orra előtt becsapta az ajtót, a hidegháború vége, illetve a világ egypólusúvá válása pedig némileg inflálta Törökország eddigi szerepét a transzatlanti rendszerben.”
  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 2.

2011

„Öt globális politikai makrofolyamat indult el idén a világban; önnön nyomatékuk és az a hatásegyüttes, amellyel egymásra is befolyással lesznek, meghatározzák következő évtizedünket.”
  • Ara-Kovács Attila
  • 2011. december 29.

Orbán, az elrettentő példa

"A politikai élet normalizálása kulturális létünk helyreállításával kell kezdődjön, nem 1944 előtti állapotokat rekonstruálva, hanem 2012 utániakat. Ha erre az új, demokratikus politikai formációk képviselői nem ügyelnek, akkor sajnos megint ugyanott kényszerülünk folytatni, ahol most abbahagyni igyekszünk."
  • Ara-Kovács Attila
  • 2011. december 26.

Az agymosás képei

Meglehet, a legkisebb fiú utódlási esélyei előtt az utat épp az nyitotta meg, hogy neki semmilyen reális víziója sincs az ország jövőjéről. Így rajta keresztül az a befolyásos kör tarthatja meg továbbra is a hatalmat, amely a mindenkitől „független” Észak-Korea megoldásait részesíti előnyben.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2011. december 21.

Kiotó után Durban

Korábban a nemzetközi közösség képtelen volt meggyőzni olyan kulcsállamokat, mint az Egyesült Államok, Kína vagy India, hogy csatlakozzanak a Kiotói egyezményhez. Mi történt, hogy az érintett kormányok most mégis meggondolták magukat, s beleegyeztek: az új megállapodás, melyet Durban neve fémjelez majd, 2015-től immáron az ő részvételükkel lépjen érvénybe, majd 2020-tól hatályba?
  • Ara-Kovács Attila
  • 2011. december 15.