Diplomáciai jegyzet

A Kohl-levéllel ugyanis letudhatták pártcsaládbeli társuknak, a Fidesznek nyújtandó szimbolikus támogatást, ráadásul úgy, hogy ezzel nem kellett nekik magunknak kiállni Orbán mellett. Megtette azt helyettük egy olyan ember, aki már semmit sem tud arról, ami körülötte és vele történik.

A mai, még mindig merev struktúrák és a sok tekintetben liberális gazdasági viszonyok ellentétei közepette ismét szükségessé vált valami, ami eszmei és érzelmi vonzerejével kitölteni képes azt az űrt, amit a pragmatizmus mint irányelv eddig eltakart.

Egyesek szerint Putyin katonai konfliktusra készül a Nyugattal, ezért elsődleges fontosságú számára az orosz hadiipar. Márpedig nemcsak az ukrán hadiipar függ az orosztól, hanem az orosz sem létezhetne az ukrán beszállítások nélkül. Mindez azt jelenti, hogy Moszkva nem engedheti át Ukrajnát a Nyugatnak, hisz ezzel feladná legfőbb védelmi stratégiáját, sőt hátországát.

Vona és a magyar szélsőjobboldal romániai politikai aktivizálódásának, vagy Semjén Zsolt Horthyt mímelő székelyföldi belovaglásainak is már rég elejét lehetett volna venni, ha a román politikai életet az elvek, illetve a távlati célok vezérelnék, s nem a pillanatnyi haszonlesés.

Egyszerű illegális bevándorlók lehettek, akiknek nem volt semmi közük a katasztrófához. De ez esetben is vannak kételyekre okot adó kérdések: miért Pekingen át utaztak Amszterdamba, miközben választhatták volna a kevésbé kockázatos, rövidebb, így olcsóbb közvetlen utat is?

Ha Hasszan Rohani semmit nem tesz, akkor ezzel beismeri: a rezsim természete semmit sem változott azzal, hogy ő került az állam élére, leváltva Mahmud Ahmadinedzsádot.

Az orosz diplomácia, ami egyébként már egy ideje gyakorlatilag mindenütt jelen van, önmagát a legcsekélyebb mértékben sem zavartatva űzi folyamatosan Vlagyimir Putyin ősi mesterségét, hol szivárogtat, hol nyomást gyakorol, s mindenről tudni szeretne.

Markó Béla: „Hiba lenne rossz feltételek mellett vállalni a kormányzást, és bűn lenne jó feltételek mellett nem vállalni azt.”

Benjamin Netanjahu tisztában van vele, hogy az üzletelést nem akadályozhatja meg, viszont megkérheti annak árát. Ez az ár pedig – érthető módon – az, hogy Irán ne állíthasson elő atombombát.

A szellem, amit a Forza Italia vezére kiengedett a palackból, nem Olaszország, hanem kizárólag a hatalom szelleme. Ez pedig – mint az előzmények már számtalanszor igazolták – előbb-utóbb megbuktat minden reformot, s visszavezeti az országot a megosztottságba, a kormányzati rögtönzések káoszába.

Lehet, hogy a mobilom szintjén mindössze kedvenc lapjaimba nézhetek bele s ellenőrizhetem postaládámat, de más szempontból szemlélve a dolgot: a technika irányzott igénybevétele egyre inkább személyes biztonságom, valamennyiünk biztonságának alapfeltételévé válhat.

Minthogy a referendum eredménye kötelező, a svájci kormány legsötétebb rémálma vált most valóra, hisz nem tehet mást, mint hogy majd kéri Brüsszeltől a 2000-ben megkötött együttműködési megállapodás újratárgyalását.

Szemünk előtt zajlik a 70-es évek után kialakult német politikai modell válsága, a megújulás lehetőségei közül viszont egyelőre egyetlenegy sem látszik. A német politikai elit tanácstalanul szemléli önnön sorsát, a nagy pártok igyekeznek érvényre juttatni a rutint, miközben a kis pártok szétforgácsolódnak.

„Ön, uram, el sem tudja képzelni, micsoda elégtétel Robert Fico számára, hogy látja Orbánt meghunyászkodva, hálásan gazsulálva elé járulni, amiért a szlovák miniszterelnök egyáltalán szóba áll vele.”