Kerül, amibe kerül

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. február 14.

Diplomáciai jegyzet

Minthogy a referendum eredménye kötelező, a svájci kormány legsötétebb rémálma vált most valóra, hisz nem tehet mást, mint hogy majd kéri Brüsszeltől a 2000-ben megkötött együttműködési megállapodás újratárgyalását.

Svájc tulajdonképpen kettészakadt: az ott élők 50,3 százaléka támogatja azt a jobboldali, „nemzeti-konzervatív” Svájci Néppárt-i (Schweizerische Volkspartei) kezdeményezést, amely szigorúan korlátozná a külföldiek éves bevándorlását. Mint ismeretes, a franciák által lakott részeken tulajdonképpen megbukott a néppárti kezdeményezés, a német területeken kisebbségben maradt annak támogatottsága, de Ticinóban, Svájc olasz kantonjában messze többen voltak, akik igennel szavaztak. Ám nem lenne helyénvaló csak valamiféle nacionalista okokat keresni az eredmény mögött, sokkal inkább az „osztályszempontok” és a jövedelmi viszonyok tükröződtek a döntésben.

Ezt igazolja az is, hogy a népszavazás a legnagyobb konfliktust a német nyelvterületen generálta. A hagyományos svájci életformát, illetve termelői, elsősorban agrártevékenységet folytatók voltak azok, akik mereven elutasították a bevándorlás liberálisabb kezelését. És ugyanott, a német kantonokban élnek azok is, akik a leginkább pártolják a bevándorlást, hisz ez eddigi gazdasági sikerük egyik legfőbb forrása.

Érdemes némi figyelmet szentelni annak a pártnak is, amely most a népszavazási kezdeményezés élére állt. A hangsúlyosan nemzeti és konzervatív Svájci Néppárt az ország „független” és „el nem kötelezett” státuszáért küzd, azaz erősen EU-ellenes. A nemzetközi irodalom egyre inkább az olasz Északi Ligához, a belga–flamand nacionalista-szeparatista Vlaams Belanghoz (Flamand Érdekek), a francia Front Nationalhoz (Nemzeti Front), és, igen, a Fideszhez hasonlítják. Támogatói kis és középparaszti rétegek, valamint a városi kispolgárság. A párt mottója mindent elmond világlátásukról: „Mindenekelőtt a saját nemzet!

A nyolcmilliós Svájcba évente mintegy nyolcvanezren települnek be, s vállalnak ott munkát. Többségük olyan magasan kvalifikált szakember, akiket a vállalkozások, a nagy multinacionális cégek nem tudnának nélkülözni. Ez volt a legfőbb érve azoknak, akik a referendum ellen kardoskodtak, rámutatván: a magas jövedelemszintek és életnívó egyedüli garanciája az, ha nem korlátozzák azok bevándorlását, akiknek képzése a svájci államnak egyetlen fityingjébe se kerül.

Tulajdonképpen az agrárszektornak sincs ellenére az emigráns munkaerő, viszont a svájci parasztság – és hangadója, a jobboldal – azzal érvel, jöhet bárki, de három feltétellel: az idénymunkák lejárta után szépen menjen mindenki haza, s egyébként se hozza magával a családját, az pedig végképp eszébe se jusson az érintetteknek, hogy Svájcban megtelepedjenek.

A magas életnívó nyilvánvalóan olyanokat is Svájcba vonz, akik okkal tehetik próbára az ott élők türelmét. A Swissair Budapest–Zürich járatán az ember könnyen kiszúrja azokat a feltűnően öltöző és viselkedő hölgyeket, akik a repülőtérről egyenesen a Langstraßéra mennek, hogy a bájaikat árulják. A bűnözésimport is évről évre növekszik; az ároktői gyilkosok is – mint tudjuk – ott próbáltak menedékre találni, s ez sem lehetett egészen véletlen. Az egyszerű svájci mégsem miattuk ment el „igennel” szavazni, őket elsősorban az Európán kívülről érkező bevándorlók zavarják. Nem véletlen, hogy pár évvel ezelőtt a városi tanácsok egymás után utasították el a helyi iszlám közösségek kérelmét, hogy jól látható és azonosítható formában építhessék meg imaházaikat. Mecsetek épülhetnek – volt akkor a kompromisszumos döntés –, de minaretek, imatornyok nem.

A mostani referendum komoly következményekkel bírhat, ami már rövid távon is befolyásolhatja Svájc társadalmi életét. Alapos tárgyalások után, anélkül, hogy az ország csatlakozott volna az Európai Unióhoz, 2000-ben végül aláírták azt a dokumentumot, ami egybehangolja a svájci gazdasági életet az unióéval. Az akkori megállapodást is népszavazás erősítette meg, s így a lakosság többsége vállalta, hogy nem fogja gátolni a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő szabad mozgását, s ezzel gazdaságuk gyakorlatilag az unió gazdaságának része lesz. 2005-ben az ország még a Schengen-övezethez is csatlakozott. Az óriási európai piacból Svájcnak nagyon nagy haszna származott, és Brüsszel már csak ezért sem hunyhat szemet a mostani fejlemények fölött. Annál is kevésbé, mert ha nem lép fel most egy nem tagországgal szemben, akkor később aligha vállalkozhat eséllyel a renitens tagországok – mint amilyen Magyarország is – megrendszabályozására.

Minthogy a referendum eredménye kötelező, a svájci kormány legsötétebb rémálma vált most valóra, hisz nem tehet mást, mint hogy kéri Brüsszeltől a 2000-ben megkötött megállapodás újratárgyalását. Erre Brüsszel – a már említett okok miatt – aligha fog vállalkozni. Tekintettel arra, hogy Svájc külkereskedelmének több mint fele az unióval zajlik, könnyen átlátható az a kihívás, amely az ország gazdasága előtt ma áll.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.