Komoly fejtörést okozott több ország biztonsági szerveinek az a repülőgép-szerencsétlenség, mely a Dél-kínai-tenger fölött történt múlt szombaton. Mint ismeretes, a maláj légiflottához tartozó Boeing 777 – 227 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén – Kuala Lumpurból szállt fel Peking felé, és a rögzített radaradatok szerint egyik pillanatról a másikra eltűnt. Szakértők szerint ilyesmire csak akkor kerülhet sor, ha nagy, azaz utazó magasságon – ez rendszerint 11-12 ezer métert jelent – a gép felrobban. Ezt valószínűsíti néhány mellékkörülmény is: bár több ország repülőgépe és hajója kutat azóta is roncsok után, egyelőre semmit sem találtak. Ráadásul, ha a személyzetnek módja lett volna észlelni a bajt még a megsemmisülés előtt, akkor azt nyilvánvalóan azonnal jelentették volna, de erre nem került sor.
Vannak további kérdőjelek: volt a fedélzeten két utas, akiknek ugyanaz a személy, ugyanott és ugyanakkor vásárolta meg a jegyét, ráadásul a két személy hamis – pontosabban lopott – útlevelekkel utazott. A dokumentumokat még tavaly, Thaiföldön lopták el olasz, illetve ausztrál eredeti tulajdonosaiktól, s azok adatai bekerültek az Interpol adatbázisába. Az ellenőrzésen tehát mindenképp fenn kellett volna akadniuk, de a maláj hatóságok nem végeztek kellően alapos munkát. Mind az olasz, mind az ausztrál útlevelek biztonságosak, számos rejtett technológiai azonosítót tartalmaznak, ráadásul nem lehet a fotót kicserélni rajtuk. Ebből az is következik, hogy akik felszálltak velük a gépre, azoknak valamelyest hasonlítaniuk kellett az okmányok eredeti tulajdonosaira, tehát nem lehettek ázsiaiak. Azóta tudjuk, hogy afrikaiak, vagy afrikai eredetűek voltak.
Egyelőre nem tudni, hogy a két személy jelenlétének volt-e valamilyen szerepe a katasztrófában, vagy sem. De ha igen, akkor eddig három lehetőség merült fel velük kapcsolatban.
Talán terroristák voltak, akik így próbáltak bejutni Európába – Pekingben az amszterdami járatra szálltak volna fel a jegyeik szerint. Esetleg sikerült a gépre juttatni olyan robbanóanyagot, amit később másutt használtak volna fel. Tisztában lehettek azzal, hogy a Kuala Lumpur-i repülőtéren felszínes az ellenőrzés, ezért választották azt akciójuk kiindulópontjaként. A fedélzetre feljuttatott robbanószer valamilyen nem várt okból működésbe lépett. Ennek a verziónak viszont ellentmond, hogy az utazásnak ezt a módját választották. Kuala Lumpurból naponta több járat is indul közvetlenül az Európai Unióba, teljesen fölöslegesnek tűnik közbeiktatni Pekinget.
Esetleg öngyilkos terroristák lehettek, akik kifejezetten azzal a céllal szálltak fel a gépre, hogy önmagukkal együtt felrobbantsák. Ez elvileg lehetséges: az al-Káida, amely az utóbbi időben – minthogy a közel-keleti identitásúakat alaposabban szokás 2001 óta ellenőrizni – előszeretettel toborozza Afrikában (Nigéria, Szudán, Mali) a tagjait. Ugyanakkor nem igazán lehet indokolni, miért épp a pekingi járatot szemelték volna ki erre a célra, s az is életszerűtlen, hogy egyszerre két öngyilkos terroristát küldjenek fel a járatra, megkétszerezve a lelepleződés kockázatát.
A mostani esettől eltekintve Malajziának is megvannak a maga gondjai a szélsőséges iszlamizmussal: az országban erőteljes buddhista és iszlamista ellentétek feszülnek. Részben eleve a maláj többség és a szintén államalkotó kínai, általában buddhista kisebbség között. Viszont az elmúlt években nagyon sok, az iszlámhívő rohingya néphez tartozó menekült érkezett az északi Burmából, ahol már jó ideje dúl egyfajta buddhista-iszlamista csöndes polgárháború. A menekültek 2012-ben komoly kihívást jelentettek a maláj biztonsági szerveknek, s az incidensek azóta se nagyon csillapodtak.
Elvileg az is lehet, hogy a két személy olyan súlyú politikai vagy gazdasági szereplő volt, akiknek a megsemmisítése volt ellenfeleik célja. Akadt már ilyesmire példa, ha nem is túl gyakran – emlékeztetnek egyesek. Az el nem kötelezett mozgalmat elindító úgynevezett Bandungi Konferenciára Hongkongból felszálló, az indonéziai Bandungba tartó Lockheed-gép 1955. április 11-én szintén a Dél-kínai-tengerbe zuhant, fedélzetén három magas rangú kínai és vietnami politikussal, továbbá számos újságíróval, közöttük több kommunista vagy kriptokommunista kelet-európaival. A későbbi kutatás kiderítette, hogy egy Kuomintang-titkosügynök helyezte el a gépen (az egyik motortérben) a bombát, akit – hongkongi letartóztatását megelőzendő – egy CIA-gép menekített Tajvanra. A tervek szerint a repülőn kellett volna lennie Csou En-laj kínai miniszterelnöknek is, nyilvánvalóan az ő likvidálása volt a merénylet elsődleges célja, de a kínai pártvezető az utolsó pillanatban megváltoztatta terveit, s csak három nap múlva repült Indonéziába, így megmenekült. A repülőgép 16 utasa és a személyzet azonban meghalt.
Mára elmúltak a hidegháborús évek, ráadásul a Hongkongból felszálló egykori különgép utasai valamennyien érintettek voltak abban az ügyben, mely a végzetüket okozta. A Kuala Lumpur és Peking közötti járaton viszont közel háromszázan utaztak, nincs az az ügy tehát, ami egy ekkora tömegmészárlást egyáltalán elképzelhetővé tehetne. Így nagy valószínűséggel kizárható ez a lehetőség is.
Lévén két afrikai (származású) férfiról szó, a legvalószínűbb mégis az, hogy egyszerű illegális bevándorlók lehettek, akiknek nem volt semmi közük a balesethez, az rajtuk kívüli okok miatt történt. De ez esetben is vannak kételyekre okot adó kérdések: miért Pekingen át utaztak Amszterdamba, miközben választhatták volna a kevésbé kockázatos, rövidebb, így olcsóbb közvetlen utat is?
Amíg meg nem találják a fekete dobozokat, nehéz lesz bármilyen következtetésre jutni. Ám az tény, hogy az egyik bűnös már megvan, s ez a Kuala Lumpur-i repülőtér biztonsági rendszere, illetve azok, akik azt működtetik. Az Interpol felháborodott nyilatkozatban ítélte el, hogy figyelmen kívül hagyták az útlevelek összehasonlítását az adatbázisukban szereplő ellopott vagy elveszett dokumentumokkal. És Peking is Malajziát vádolja, hisz nagyon sok polgára veszett oda.
