A biztonságos államtól a rendőrállamig

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. február 18.

Diplomáciai jegyzet

Lehet, hogy a mobilom szintjén mindössze kedvenc lapjaimba nézhetek bele s ellenőrizhetem postaládámat, de más szempontból szemlélve a dolgot: a technika irányzott igénybevétele egyre inkább személyes biztonságom, valamennyiünk biztonságának alapfeltételévé válhat.

Tulajdonképpen remek időket élünk. Szemünk előtt, s egyben általunk-velünk rohan előre technikai civilizációnk, kibontva-szélesítve lehetőségeinket szinte egyik napról a másikra. 2010-ben Andalúziában töltöttem két hetet, s szállodáimat már eleve úgy válogattam meg, hogy notebookommal mindenütt felcsatlakozhassak az internetre. A recepciónál átadtak egy kábelt, amivel aztán a kapcsolat mindenütt gyorsan megvalósult. Tavaly az Amalfi-parton nyaraltam. Ide már notebookot sem kellett magammal vinnem; iPhone-om gyakorlatilag minden hotelben gyorsan talált szabad wifit, nem volt szükség semmilyen külön huzalra. Viberen át pedig gyakorlatilag bárkit felhívhattam – ingyen. Mindössze három év alatt mozgásom és tájékozódásom érzékelhetően egyszerűbb és szabadabb lett.

Akár filozofikusan is feltehetnénk magunknak a kérdést: ugyan mi hajtja előre az informatikai fejlődést? Csak a kényelem vágya, a kíváncsiság, mohóságunk, vagy esetleg munkánk professzionalitása? Praktikusabb válaszok is lehetségesek: nem csak szükséges, de egyenesen elkerülhetetlen az, hogy többet tudjunk önmagunkról és a világról. Lehet, hogy iPhone-om szintjén mindössze kedvenc lapjaimba nézhetek bele, s ellenőrizhetem a postaládámat, de más szempontból szemlélve a dolgot: a technika ilyen irányzott igénybevétele egyre inkább személyes biztonságom, valamennyiünk biztonságának alapfeltételévé válhat.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az aktuális, a fekete-tengeri üdülőhelyen, Szocsiban zajló téli olimpia, aminek technikai biztosításáról máris legendák keringenek. Az olimpiák mindenkori biztonsági igénye mellesleg igencsak hozzájárult ahhoz, hogy a fejlődés ne álljon le, s hogy mindenkor jusson elég pénz a technológiai bővülésre.

A 2008-ban, Pekingben rendezett nyári olimpiát az észak-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen végrehajtott sorozatos robbantgatások előzték meg, így aztán a biztonsági kamerákat és hitech lehallgató-megfigyelő szerkezeteket gyártó nyugati cégek iszonyú pénzeket kaszáltak a kínai megrendelésekkel. (E források jelentős részét a cégek később – jó érzékkel – technológiai fejlesztésekre költötték.) Az olimpia óta hat év telt el, s a korábban egyre féktelenebb fővárosi szervezett bűnözés Pekingben igencsak megcsappant, köszönhetően annak, hogy az olimpia időszakára felszerelt megfigyelőrendszereket nem hogy leszerelték volna, de helyükön hagyták, s azóta is működtetik.

Az al-Káida európai merényleteinek zaklatott hangulatában kényszerült London felkészülni a 2012-es nyári olimpiára. Nem is történt említésre méltó terrorkísérlet, hisz ott sem fukarkodott a városvezetés: a világ egyik legsűrűbben kiépített megfigyelőrendszerét telepítették az utcákra, terekre. Ráadásul a három titkosszolgálat – azaz az elhárítás (MI5), a hírszerzés (MI6), valamint a rejtjelező és kódfejtő parancsnokságé (GCHQ) – számos biztonsági magáncéggel együttműködve képes volt ellenőrizni a teljes digitális (mobil, telefon és internet) információforgalmat. Bár ez utóbbit a hírek szerint azóta jócskán visszafejlesztették, illetve a terrorelhárításra szűkítették, az utcai kamerák helyükön maradtak, illetve a valós idejű megfigyelés is tovább működik, az üzleti élet legnagyobb megelégedésére.

Hogy 2016-ban Rio de Janeiro meg tudja-e engedni magának a következő nyári olimpia efféle költségeit, az a jövő titka, de az idei oroszországi téli olimpia biztonsági kiadásai egészen biztos jelentékeny részét teszik ki az immáron 50 milliárd euróra duzzadt összkiadásnak. És természetesen nem véletlenül; sportrendezvény ennyi közvetlen fenyegetést tulajdonképpen még sohasem kapott. A közeli, dél-kaukázusi Dagesztánból, s részben még Csecsenföldről is számos információ érkezett, hogy terroristacsoportok lecsapni készülnek. Hogy a veszély valós, azt az olimpiát megelőző volgográdi robbantások bizonyítják a legjobban.

Mellesleg sok gunyoros cikk számolt be arról, hogy Szocsiban a versenyzőket és a közönséget félkész szállodák és elnagyoltan megépített infrastruktúra fogadta, de arra vonatkozóan még egyetlen cikk sem született, hogy hiányosan működnének a példátlan sűrűségben telepített kamerák, illetve az azokhoz csatlakoztatott megfigyelőrendszerek. Igaz, az oroszok elsősorban rendőrökkel próbálják biztosítani a versenyek helyszíneit, s azokat a létesítményeket, illetve ingatlanokat is, ahol a versenyzők és a közönség lakik vagy szórakozik, de beszámolók szerint szemmel látható a város és a rendezvények teljes technikai ellenőrzöttsége is. Sőt…

Mint ismeretes, az intifádák időszakában Izrael és a palesztin területek közötti átkelőhelyeken olyan detektorokat szereltek fel, amelyek képesek voltak észlelni, ha valakinek felgyorsul a szívdobogása vagy idegesen összerándul a gyomra; a hatóságok az ilyen egyéneket eleve potenciálisan veszélyes terroristáknak tekintették, s szigorúbb ellenőrzésnek vetették alá. Az orosz biztonsági szervek most hasonló, az izommozgások detektálására alkalmas érzékelőkkel látták el nem csak a sportrendezvények bejáratait, de a nagyobb szórakozóhelyekét is.

A hatóságok egyenesen hivalkodnak azzal, hogy képesek teljes ellenőrzésük alá vonni Szocsit, ami persze nyilvánvalóan érthető: e gesztussal nem a rendőrállam, hanem egy biztonságos állam képét szeretnék sugallni, ami nagymértékben javíthatja a játékok hangulatát is.

Kérdés persze, ha kialszik a téli olimpia lángja, vajon leszerelik-e az egyébként békés, csak nyáridőben izgalmas Szocsiban a biztonsági infrastruktúrát, s nem kap-e az valamelyest hasonló funkciót az olyan nagyobb orosz városokban, melyek nem annyira a terrorveszély, mint inkább a Putyin-ellenes tüntetések miatt kerülnek minduntalan a híradásokba?

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.