Tulajdonképpen remek időket élünk. Szemünk előtt, s egyben általunk-velünk rohan előre technikai civilizációnk, kibontva-szélesítve lehetőségeinket szinte egyik napról a másikra. 2010-ben Andalúziában töltöttem két hetet, s szállodáimat már eleve úgy válogattam meg, hogy notebookommal mindenütt felcsatlakozhassak az internetre. A recepciónál átadtak egy kábelt, amivel aztán a kapcsolat mindenütt gyorsan megvalósult. Tavaly az Amalfi-parton nyaraltam. Ide már notebookot sem kellett magammal vinnem; iPhone-om gyakorlatilag minden hotelben gyorsan talált szabad wifit, nem volt szükség semmilyen külön huzalra. Viberen át pedig gyakorlatilag bárkit felhívhattam – ingyen. Mindössze három év alatt mozgásom és tájékozódásom érzékelhetően egyszerűbb és szabadabb lett.
Akár filozofikusan is feltehetnénk magunknak a kérdést: ugyan mi hajtja előre az informatikai fejlődést? Csak a kényelem vágya, a kíváncsiság, mohóságunk, vagy esetleg munkánk professzionalitása? Praktikusabb válaszok is lehetségesek: nem csak szükséges, de egyenesen elkerülhetetlen az, hogy többet tudjunk önmagunkról és a világról. Lehet, hogy iPhone-om szintjén mindössze kedvenc lapjaimba nézhetek bele, s ellenőrizhetem a postaládámat, de más szempontból szemlélve a dolgot: a technika ilyen irányzott igénybevétele egyre inkább személyes biztonságom, valamennyiünk biztonságának alapfeltételévé válhat.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az aktuális, a fekete-tengeri üdülőhelyen, Szocsiban zajló téli olimpia, aminek technikai biztosításáról máris legendák keringenek. Az olimpiák mindenkori biztonsági igénye mellesleg igencsak hozzájárult ahhoz, hogy a fejlődés ne álljon le, s hogy mindenkor jusson elég pénz a technológiai bővülésre.
A 2008-ban, Pekingben rendezett nyári olimpiát az észak-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen végrehajtott sorozatos robbantgatások előzték meg, így aztán a biztonsági kamerákat és hitech lehallgató-megfigyelő szerkezeteket gyártó nyugati cégek iszonyú pénzeket kaszáltak a kínai megrendelésekkel. (E források jelentős részét a cégek később – jó érzékkel – technológiai fejlesztésekre költötték.) Az olimpia óta hat év telt el, s a korábban egyre féktelenebb fővárosi szervezett bűnözés Pekingben igencsak megcsappant, köszönhetően annak, hogy az olimpia időszakára felszerelt megfigyelőrendszereket nem hogy leszerelték volna, de helyükön hagyták, s azóta is működtetik.
Az al-Káida európai merényleteinek zaklatott hangulatában kényszerült London felkészülni a 2012-es nyári olimpiára. Nem is történt említésre méltó terrorkísérlet, hisz ott sem fukarkodott a városvezetés: a világ egyik legsűrűbben kiépített megfigyelőrendszerét telepítették az utcákra, terekre. Ráadásul a három titkosszolgálat – azaz az elhárítás (MI5), a hírszerzés (MI6), valamint a rejtjelező és kódfejtő parancsnokságé (GCHQ) – számos biztonsági magáncéggel együttműködve képes volt ellenőrizni a teljes digitális (mobil, telefon és internet) információforgalmat. Bár ez utóbbit a hírek szerint azóta jócskán visszafejlesztették, illetve a terrorelhárításra szűkítették, az utcai kamerák helyükön maradtak, illetve a valós idejű megfigyelés is tovább működik, az üzleti élet legnagyobb megelégedésére.
Hogy 2016-ban Rio de Janeiro meg tudja-e engedni magának a következő nyári olimpia efféle költségeit, az a jövő titka, de az idei oroszországi téli olimpia biztonsági kiadásai egészen biztos jelentékeny részét teszik ki az immáron 50 milliárd euróra duzzadt összkiadásnak. És természetesen nem véletlenül; sportrendezvény ennyi közvetlen fenyegetést tulajdonképpen még sohasem kapott. A közeli, dél-kaukázusi Dagesztánból, s részben még Csecsenföldről is számos információ érkezett, hogy terroristacsoportok lecsapni készülnek. Hogy a veszély valós, azt az olimpiát megelőző volgográdi robbantások bizonyítják a legjobban.
Mellesleg sok gunyoros cikk számolt be arról, hogy Szocsiban a versenyzőket és a közönséget félkész szállodák és elnagyoltan megépített infrastruktúra fogadta, de arra vonatkozóan még egyetlen cikk sem született, hogy hiányosan működnének a példátlan sűrűségben telepített kamerák, illetve az azokhoz csatlakoztatott megfigyelőrendszerek. Igaz, az oroszok elsősorban rendőrökkel próbálják biztosítani a versenyek helyszíneit, s azokat a létesítményeket, illetve ingatlanokat is, ahol a versenyzők és a közönség lakik vagy szórakozik, de beszámolók szerint szemmel látható a város és a rendezvények teljes technikai ellenőrzöttsége is. Sőt…
Mint ismeretes, az intifádák időszakában Izrael és a palesztin területek közötti átkelőhelyeken olyan detektorokat szereltek fel, amelyek képesek voltak észlelni, ha valakinek felgyorsul a szívdobogása vagy idegesen összerándul a gyomra; a hatóságok az ilyen egyéneket eleve potenciálisan veszélyes terroristáknak tekintették, s szigorúbb ellenőrzésnek vetették alá. Az orosz biztonsági szervek most hasonló, az izommozgások detektálására alkalmas érzékelőkkel látták el nem csak a sportrendezvények bejáratait, de a nagyobb szórakozóhelyekét is.
A hatóságok egyenesen hivalkodnak azzal, hogy képesek teljes ellenőrzésük alá vonni Szocsit, ami persze nyilvánvalóan érthető: e gesztussal nem a rendőrállam, hanem egy biztonságos állam képét szeretnék sugallni, ami nagymértékben javíthatja a játékok hangulatát is.
Kérdés persze, ha kialszik a téli olimpia lángja, vajon leszerelik-e az egyébként békés, csak nyáridőben izgalmas Szocsiban a biztonsági infrastruktúrát, s nem kap-e az valamelyest hasonló funkciót az olyan nagyobb orosz városokban, melyek nem annyira a terrorveszély, mint inkább a Putyin-ellenes tüntetések miatt kerülnek minduntalan a híradásokba?
