A német megújulás

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. február 11.

Diplomáciai jegyzet

Szemünk előtt zajlik a 70-es évek után kialakult német politikai modell válsága, a megújulás lehetőségei közül viszont egyelőre egyetlenegy sem látszik. A német politikai elit tanácstalanul szemléli önnön sorsát, a nagy pártok igyekeznek érvényre juttatni a rutint, miközben a kis pártok szétforgácsolódnak.

Érdekes cikket írt Jürgen Habermas a baloldali La Repubblica múlt pénteki számában. A legfurcsább, hogy korunk egyik legnagyobb gondolkodója nem mond benne semmi igazán újat. De mint az ilyen esetekben gyakran előfordul, és ez emeli ki Habermas mondanivalójának igazságát: bizonyos dolgokat nem elég egyszer elmondani. Vannak a történelemnek vissza-visszatérő momentumai, amikor újra és újra meg kell tenni bizonyos dolgokat, újra és újra hangot kell adni jól ismert kételyeknek, újra és újra meg kell fogalmazni bizonyos gondolatokat, legyenek azok akár közhelyek is.

A filozófus Németország – azaz a német kormány – európai „jelenlétének” két veszélyes momentumára hívja fel a figyelmet. Németország számára egyrészt rendkívül káros, hogy következetesen rákényszeríti a kontinensre a maga gazdasági racionalizmusát, s ezzel egyedüli célpontként kerül a páneurópai krízis kárvallottjai által megfogalmazott bírálatok fókuszába. Ez nem jó a németeknek, akiket olyasmikkel is vádolnak, amiket sohasem követtek el, hisz a megszorítások politikáját nem egyedül ők képviselik, de – persze tőlük nem egészen függetlenül – az uniós adminisztráció is. És előnytelen a bírálóknak is, mert elhiteti velük, hogy egyedül Németország az oka a gondjaiknak, nem pedig elsősorban ők maguk.

Ugyanakkor sok veszélyt rejt magában az is – és Habermas kritikája itt elsősorban az egész európai rendszert veszi célba –, hogy a kontinens és benne az unió ismét valamiféle hegemón szerepet adott a németeknek, márpedig az ilyen helyzetek a történelem tanúsága szerint mindig rossz vért szültek, belekergetve Európát korábban két világháborúba.

Súlyos szavak, vajon kell-e efféle következményektől ma tartanunk?

A ráció szülte elsődleges válasz nyilvánvalóan az, hogy nem. 1945 óta számtalan gazdasági és társadalmi válság rohant át a kontinensen, s egyiknek sem volt katasztrofális következménye. Mi több, az egyre liberálisabbá váló demokráciák nem hogy megroggyantak volna a kihívások hatására, de beépítették a korszak konfliktusaival szembeni ellenállást politikai „immunrendszerükbe” (hidegháború, 1968, baloldali terrorizmus, 1989). Miért történne ez ma vagy a közeljövőben másként?

A ráció terepét elhagyva s ösztönösen reagálva a kihívásokra, a fenti kérdésre már nem kapunk ilyen egyértelműen nemleges választ. Ma ugyanis nem beszélhetünk általános érvénnyel fejlett liberális európai demokráciákról, csak Európai Unióról, melyben számos olyan ország is található, amelyek könnyen exportálhatják a maguk bajait, s ezzel uniós szintre emelhetik társadalmaik krízisét. Kézenfekvő e téren a kelet-európai országok nacionalizmusát említeni, s az olykor kormányközeli helyzetbe kerülő neonáci pártok képviselte veszélyt. De hasonló kihívás a dél-európai populizmus is, elsősorban Itália vagy Görögország esetében. Korábban Németország és a többi stabil európai demokrácia csak külső megfigyelője volt az efféle fejleményeknek, ma viszont – uniós szinten – számukra is a belviszonyokat közelről érintő kihívás mindez, s ki tudja, a jövőben hogyan reagál az effélékre a német társadalom. Nehéz tehát Habermas negatív vízióit mint irrelevánsakat eleve kizárni a lehetőségek közül.

A helyzetet már azért sem nevezhetjük ideálisnak, mert mindeközben szemünk előtt zajlik a 70-es évek után – nagyjából a szociáldemokraták első tényleges hatalomra kerülését követően – kialakult német politikai modell válsága is. A német társadalomnak újítania kell, s lehetünk akármennyire optimisták közeljövőnkkel kapcsolatban, a megújulás lehetőségei közül egyelőre egyetlenegy sem látszik. A német politikai elit tanácstalanul szemléli önnön sorsát, a nagy pártok igyekeznek érvényre juttatni a rutint, miközben a kis pártok szétforgácsolódnak, s a háttérben, lappangó formában ugyan, de jelen van a radikalizmus is.

A következő egy-két parlamenti ciklus dönt el mindent majd, érdekünk nagyon odafigyelni erre. Hisz – épp „hegemón” helyzeténél fogva (Habermas) – ami Németországban történni fog, az egyben kijelöli az egész kontinens sorsát.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.