Újra nagykoalíció Itáliában

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. február 21.

Diplomáciai jegyzet

A szellem, amit a Forza Italia vezére kiengedett a palackból, nem Olaszország, hanem kizárólag a hatalom szelleme. Ez pedig – mint az előzmények már számtalanszor igazolták – előbb-utóbb megbuktat minden reformot, s visszavezeti az országot a megosztottságba, a kormányzati rögtönzések káoszába.

Évtizedek óta jól begyakorlott külsőségek között zajlik az aktuális olasz kormányváltás. Az Enrico Letta vezette kabinet távozóban, (a címoldali képünkön látható) Matteo Renzi pedig azt várja, hogy Giorgio Napolitano államfőtől megkapja végre a kinevezést. Ez lesz Olaszország második világháború utáni 62. kormánya, Renzi pedig az 56. miniszterelnök.

Mi változik, mi változhat azzal, hogy Itália kormányának élére új ember kerül, s a miniszteri posztokon is cserélődnek majd a kulcsemberek?

Mindenekelőtt érdemes számba venni, mit végzett el a Letta-kormány, és mit ígér Renzi a választóknak. Enrico Letta átfogó reformprogrammal indított, amit – híven ígéreteihez – szakértői alapossággal és óvatossággal igyekezett végrehajtani. A kormányprogram pozitív hatásai nyilvánvalóan egyáltalán nem látszanak még, de a számos, uniós szintű türelmetlen kritika dacára a lakosság hangulata egyáltalán nem fordult a kormányzat ellen. Mi indokolta akkor mégis, hogy kilenc hónap után Letta távozni kényszerül? És ugyanilyen súllyal tehető fel a kérdés: van-e, lehet-e alternatívája annak a politikának, amit a most megbukott kabinet folytatott?

A bukás oka egyértelmű: két személyes ambíció okozta Letta vesztét. A fiatal, dinamikus firenzei polgármester, Matteo Renzi már azt sem nézte jó szemmel, hogy tavaly nem rá, hanem a technokrata Lettára esett Napolitano – illetve tanácsadóinak és az uniós apparátusnak – a választása. Már akkor érezni lehetett, hogy Renzi a megfontolt, lépésről lépésre történő reformfolyamatot túl lassúnak tartja majd, s igyekszik – saját, baloldali táborán belül – megragadni minden lehetőséget, hogy Letta erőfeszítéseit keresztezze.

Renzihez hasonlóan Silvio Berlusconi is mindent megtett, hogy Letta távozni kényszerüljön. Egyrészt ellenszenvvel nézte annak a kabinetnek a működését, ami őt oly messzire űzte a hatalomtól. Másrészt úgy kalkulált: egy újabb kormányválság csak neki kedvezhet, elvégre Itália elmúlt fél évszázadának tükrében egyedül ő képviselt némi stabilitást, állandóságot.

Hogy Renzi számításai bejönnek-e, az kérdéses. A baloldali politikus nyilvánvalóan nem Lettához méri önmagát, hanem Berlusconihoz, ezért is volt kész habozás nélkül megfizetni ennek az árát. A Berlusconira tavaly kimondott bírósági ítélet nemcsak a szenátusból, de a politikai életből is kitiltotta a politikust, ám a Letta-kormány sorsát megpecsételő parlamenti egyeztetéseken az „ellenzéki” főerőt már ismét Berlusconi képviselte, vele ült le egyeztetni Renzi, vele kényszerült előzetes megállapodást kötni. Hogy ez mekkora ár, azt a baloldalnak csak ezt követően lesz alkalma felmérni, elvégre ma Renzi pont ott tart, ahol pár nappal korábban Letta: hatalmi léte attól függ, hogy Berlusconi hasznosnak tartja-e a maga számára a jelenlegi politikai viszonyok egyensúlyát, avagy sem.

Matteo Renzi persze jól érzékeli Berlusconi máig megmaradt erejét, tulajdonképpen valami nagyon hasonlót szeretne ő is megvalósítani a baloldalon, mint amit a „Lovagnak” sikerült a jobbon. Annak populizmusát Renzi a maga popularitásával igyekszik túlszárnyalni, ami sikert hozott számára Firenzében és a baloldal országos vezetésében, kérdés persze, hogy működik-e majd ez a politikai kalkuláció a kormány napi rutinja közepette is.

Ha meg tud egyezni a jobboldallal, nemcsak Berlusconival, de Angelino Alfano konzervatív középjobb pártjával, s ekként kormányozni képes többséget tudhat majd maga mögött, Renzi azt ígéri: pár hónapon belül radikális fordulatot visz véghez a munkaerőpiacon, átalakítja az állami adminisztrációt, és új adórendszert vezet be. Ambiciózus terv, ami azonban nemcsak Renzi dinamizmusát sugallja, de sokat elárul illúzióiról is. Nem véletlen, hogy sokan nem jósolnak neki sem többet, mint amennyi elődjének, Lettának kijutott.

De nem a kormányzás technikai részletein múlik Renzi, sőt Itália sorsa, hanem azon, hogy a politikai élet meg tud-e szabadulni Berlusconitól, amit egyébként – annak eltökélt híveit leszámítva – osztatlanul kíván a jobb- és a baloldal egyaránt. A szellem, amit a Forza Italia vezére kiengedett a palackból, ugyanis nem Olaszország, hanem kizárólag a hatalom szelleme. Ez pedig – mint az előzmények már számtalanszor igazolták – előbb-utóbb megbuktat minden reformot, s visszavezeti az országot a megosztottságba és a kormányzati rögtönzések káoszába.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.