Alattó bácsi lakása beázott. A víz minden kétséget kizáróan K.-ék fürdőszobájának csatornájából szivárgott le. Azon persze K. is bosszankodott, ha náluk jelent meg agresszívan terjeszkedő vízfolt a frissen festett fürdőszoba mennyezetén. Alattó bácsi felháborodása azonban túllépett a beázások elleni tiltakozáson, s kiterjedt a felette lévők egész életvilágára. Ha K.-ék akkoriban három-, négy-, ötéves gyerekei ugráltak, labdáztak, kergetőztek a lakásban, bizton számíthattak arra, hogy hamarosan csöngetnek, és Alattó bácsi a csillár leszakadásának rémképével példálózva felszólítja K.-ékat, hogy fékezzék meg gyermekeiket. Az Alattó bácsi elnevezést is a gyerekek ragasztották a látogatóra. K.-éknak ettől kezdve könnyű dolguk volt. - Ne ugrálj, feljön Alattó bácsi! Ne labdázz a szobában, mindjárt itt lesz Alattó bácsi. Karinthy Frigyes számára Gasparecz, az ő gyerekkorának Alattó bácsija "a Föld haragvó szellemét jelentette", akinek láthatatlan jelenléte sok év múltán a felnőttet is visszatartotta attól, hogy szabad utat engedjen indulatai kitörésének. K.-ék Alattó bácsija nem volt ilyen sikeres. Komor látogatásai ellenére a gyerekek tovább labdáztak, a víz pedig ("azért a víz az úr") lebírhatatlanul kiszivárgott az ócska csövekből.
Alattó bácsi hamarosan átlátta, hogy a gyerekek ugrálása genetikus, de legalábbis szociokulturális eredetű: ugyanaz a deviáns hajlandóság nyilvánul meg benne, ami K.-t is jellemezte. A K. devianciájáról alkotott vélemény három pilléren nyugodott: 1. K.-ék fürdőszobájában nem volt padlóösszefolyó. 2. K.-ék időnként nagyobb számú vendéget eresztettek be a lakásukba, évente egyszer, jobbára április végén táncos mulatságokra is sor került. 3. K. lakásában több alkalommal is házkutatást tartottak, a házigazdát elvitték, de mindig visszajött. A különféle devianciák egymásba fonódtak, egyazon jelenség különböző arculatát mutatták. Egy alkalommal Alattó bácsi nem állt meg az ajtóban, hanem ellentmondást nem tűrve berontott a lakásba, egészen a fürdőszobáig: feltehetőleg azt akarta megállapítani, hogy a kádból a földre ömlik a víz. A kövezet azonban száraz volt. - Magához külföldiek járnak - mondta Alattó bácsi hangjában némi undorral -, külföldi újságírók. Azok mit szólnak hozzá, hogy a fürdőszobájában ilyen ócska a kövezet, és még egy padlóösszefolyó sincs. Való igaz, a kövezetet nem cserélték, amióta a ház Alpár Ignác tervei szerint felépült.
A megjegyzésből K. kihallani vélte a feltételezést, hogy K. ellenzéki tevékenységét külföldről pénzelik, a külföldiek tehát joggal várják el, hogy a pénzükért korszerű padlaton mehessenek pisilni. K. mindenesetre megfogadta az intelmet, és az első adandó alkalommal jellegtelen szocialista járólapokra cserélte ki az akkor legalább hatvanéves, mintás, csiszolt kőnégyzeteket. A házkutatásokkal kapcsolatban Alattó bácsi nem tett semmiféle megjegyzést, K.-nak mégis az volt az érzése, hogy helyesli őket. Nem mintha bármi jele lett volna, hogy híve a létező szocializmusnak. De K. feltételezése szerint úgy vélhette, hogy a kihívóan rendhagyó magatartás nem maradhat következmények nélkül. A házibulikon úgy éjféltájban szinte minden alkalommal megjelent egy rendőrjárőr, valamelyik lakó csendháborítás miatt tett bejelentést. K. - ki tudja, miért - úgy vélte, a bejelentő nem Alattó bácsi volt. A rendőrök azonban többnyire csak figyelmeztették a házigazdát, hogy csendesebben vigadjanak, majd békésen távoztak. Az idő múltával az efféle tömegrendezvények megritkultak: K.-ék kiöregedtek a bulizásból, a gyerekeik pedig csak valamikor a 90-es években vették át a stafétabotot. Ötvenedik születésnapja közeledvén K. mégis úgy érezte, érdemes egy remake-kel felidézni a szép emlékű 60-as, 70-es éveket. Annál is inkább, mert a nevezetes évforduló 1989 tavaszán volt. Ekkor már megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, a vonakodó MSZMP is kénytelen volt - legalább szakértői szinten - tárgyalni vele. K. az SZDSZ létrejöttének egyik kezdeményezőjeként hirtelen közszereplővé vált. Az összejövetelre eljött a következő évek politikai elitjének számos tagja, akikből utóbb ádáz ellenfelek lettek. Ott volt Pető Iván és Kónya Imre, ott Tölgyessy Péter. A Fidesz élmezőnyéből különösen sokan jöttek el. Orbán Viktor egy hölggyel csókolózott, aki testmagasságát tekintve inkább Fodor Gáborhoz illett volna. K.-nak azért maradt meg a kép az emlékezetében, mert a sudár jogászlány úgy hajolt a későbbi pártvezér fölé, ahogy a cipruslombokat szokták volt ábrázolni reformkori metszeteken.
Tíz évvel később az újabb kerek évforduló újabb mulatság rendezésére késztette K.-t. Arra törekedett, hogy mindenkit meghívjon, aki az ötvenediken jelen volt; a technikai lehetőséget erre az adta meg, hogy 1989-ben az egyik vendég állhatatosan videózott, a felvételek alapján K. rekonstruálhatta, ki fordult meg a lakásában. Mindenkinek azonos szövegű meghívót küldött, csupán a miniszterelnökkel, Orbán Viktorral tett kivételt. Neki személyes hangú levelet írt, nem volna-e lehetséges, kérdezte, hogy egy estére zárójelbe tegyék a politikai ellentéteket, és magánemberként újból együtt legyenek azok, akik 1989-ben együtt voltak. Megírta azt is, hogy a címe megváltozott, nemcsak a tér neve, de a ház száma is, holott valójában ugyanabban a lakásban lakik, mint tíz évvel korábban. - Ez - tette hozzá - több mint címváltozás, de kevesebb, mint egy költözés. Valójában nem várt választ. Néhány nappal a rendezvény előtt azonban egy szigorú hangú hölgy hívta fel a Miniszterelnöki Hivatalból, és kimért, hivatalos hangon közölte, hogy a miniszterelnök úr más elfoglaltsága miatt nem tud eleget tenni a meghívásnak: aznap találkozik Clinton elnökkel. - Aj - felelte K. -, biztos vagyok benne, hogy a rosszabbik programot választotta. A hölgynek egy kaccanás nem hagyta el a torkát, kimért hangján újból kifejezte sajnálkozását. K. még megkérdezte, látta-e a miniszterelnök úr a meghívás szövegét. - Nem látta - felelte a hölgy. - Mutassa meg neki - javasolta K. -, mulattatni fogja! - Erről nem én döntök - felelte a kimért hang.
Alattó bácsi, becsületére legyen mondva, nem viszonyult K.-hoz másként attól, hogy K. rendőri megfigyelés alatt álló ellenzéki-ellenséges elemből országgyűlési képviselő lett. A konfliktusok ritkultak, Alattó bácsi arckifejezése azonban jelezte, hogy véleménye K.-ék életviteléről mit sem változott. Hatvanadik születésnapja előtt K. egy hirdetményt helyezett el a liftben, amelyen a lakók elnézését kérte a várható zaj miatt, s egyúttal a ház valamennyi lakóját meghívta az összejövetelre. A rendezvény délelőttjén Alattó bácsi csengetett. - A ház lakói tiltakoznak az újabb mulatság ellen - mondta hivatalos hangon. - Kérem, szíveskedjék átvenni a tiltakozást. K. hirtelen úgy érezte magát, mintha ő lenne az Országgyűlés elnöke. Átvette a levelet, aláírta az átvételt igazoló papírt, majd rápillantott az ívre. - Ne haragudjon, ...úr, de úgy látom, a levelet mindössze négyen írták alá, pedig a házban harminc lakás van. Eszerint a többség nem tiltakozik. Alattó bácsi a fejét rázta: - Tartanak magától - mondta komoran.
A közelmúltban a házban társasházi közgyűlést tartottak. K. felajánlotta, legyen a közgyűlés az ő lakásában. Alattó bácsi kezében egy műanyag ülőkével érkezett az összejövetelre. K. hiába kínálta karosszékkel, Alattó bácsi ragaszkodott a saját bútordarabjához. K. magában tisztelettel hajolt meg előtte. Valószínűleg Alattó bácsi az utolsó ember a mai Magyarországon, aki joggal viselhetné Robespierre melléknevét: l' Incorruptible. A Megvesztegethetetlen.
Közeledik K. hetvenedik születésnapja...
