Egotrip

Mondatnak hallatszott, de képtelen voltam megérteni, csak álltam az ablak alatt, ahonnan a Jó ebédhez szól a nóta hallatszott, és egy - minden bizonnyal a kádárizmus évei alatt amortizálódott - arc nézett le rám.

Rovatunk új szerzője jogvédő aktivista, a Habeas Corpus Munkacsoport tagja.

Ismerjük jól a pszichózist: a mi gyerekünk elálló füle aranyos, a másé a "majd kinövi" kategóriába tartozik, a Máris szomszédé viszont felháborítóan ronda, műtéttel kezelendő.

Tollatépett, rágós-zsíros idős baromfinak, rosszat tett nekem ez az augusztus végi hőhullám. Begyecském meg-megrándul, s ha okádnék, ilyesmi jönne ki:

Az óvodából megszöktem, az első nap, csendespihenőkor. Nem voltam álmos. Szüleim vissza se vittek, tartottak tiszteletben, s otthon, őrizetben. Fiatal leány vigyázott reám, kerestem a mellét, pedig akkor már csak az ujjamat szoptam. Játszottunk papás-mamást, mit sem sejtettem, vészt jóslón közelg a, s papám, mamám, fogtak kézen, vittek, vonszoltak, rángattak az iskolába, mentem volna a bokromba, hol hagyjanak, békén, avagy ki a hegyre, a réten át, feledtem, a kék ég. Árnyék. A szabadság enyhe. Kérem, én még nem játszottam, nem. Nem akarok szeptemberi diák lenni. Vackor, vacogj az első bében. Falra mászni vóna jó. Innen nem lehet megszökni. Lehúztam tizenhét évet.

A magyar erkélytervezők abból indultak ki, hogy az általuk megálmodott házakat kizárólag magányos és anorexiás anareob nyugdíjasok fogják birtokba venni, akik csak azért mennek ki oda, hogy vizet löttyintsenek a muskátlira, aztán húznak vissza a tévé elé. A gyakorlat ezzel ellentétben az, hogy az ember szeretne kimenni a bérlemény erkélyére, hogy ott például üljön vagy reggelizzen - mondta némileg indokolatlan nehezteléssel Erzsi Bélának, aki speciel ebben a kérdésben egyáltalán nem volt hunyó, inkább azon gondolkozott, hogy ideje lenne elmennie egy zenés evangelizációra, mert ott annyi minden történhet.

Zsírégető ózonlyukas délutánokon, amikor a sárgadinnye mézédes álmokat sző a gyomromban, s az ebédhez elfogyasztott borsodi póló nevű söritalok Titanicként süllyesztik el Kreón hajóját, nem!, eltemetni engem nem lehet!, s az "Adj még egy esélyt a fokhagymának alapítvány" végtermékeként még a szomszéd kertjében is hallani, ahogy előadom az üvöltő szelek egy-huszonhatot, rásülve a műanyag napozóágyra, szóval zsírégető ózonlyukas délutánokon, amikor a mályi téglagyár kéményének tetején (hiába, az is török kézbe került) még a müezzin is aluszik, akkor a régi szép időkre gondolok. A régi szép időkre, amikor még mit sem tudva a millenniumról és a magyarság ezeréves harcáról a sör-élesztővel szemben, a bőcsi sörgyárban romlottsör-kiöntőként dolgoztam.

Becsapott a ménkű. A KSH a szokásos időben, augusztus 12-én nyilvánosságra hozta a júliusi infláció sokkoló ütemét. Egy hónap alatt kerek 1,1 százalék, főleg a fogyasztói árindexet negyedrészben meghatározó élelmiszerárak 3,3 százalékos drágulásának köszönhetően. Mindez annyit tesz, hogy a tavaly július óta eltelt egy év során 9,6 százalékkal emelkedett a fogyasztói árszínvonal.

A jobbszélső, aki csak szeretne az lenni

Azt mondta Pencz tanár úr általánosban, hogy a magyarban lehetőleg mindig egyes számot használjunk: Gyümölccsel díszítjük (és nem Gyümölcsökkel); Szép a szeme (nem Szépek a szemei); Belement a hangya (akárhány); Az olasz könnyelmű (mindegyik). Az árus is helyesen azt írja ki, hogy Könyv meg Újság, pedig többet is árusít ezekből. Ez azért kívánatos, mondta a tanár úr, mert a magyar ember nagyvonalú, nagy egységben látja a dolgokat, inkább kategóriákban gondolkodik, nem számolgat, nem kicsinyeskedik.

Megpróbálom önöknek, akik nincsenek kint a Szigeten, szavakba önteni (és képtelen vagyok eléggé hangsúlyozni az önteni szó jelentőségét), milyen odakünn, ahol szél susog a fák között, csöndesen és súlyosan folyik tova a Duna, a kazincbarcikai punkok pedig másfél mázsás öntöttvas káddal dobálják egymás csaját, csak úgy, barátságból.