A magyar erkélytervezők abból indultak ki, hogy az általuk megálmodott házakat kizárólag magányos és anorexiás anareob nyugdíjasok fogják birtokba venni, akik csak azért mennek ki oda, hogy vizet löttyintsenek a muskátlira, aztán húznak vissza a tévé elé. A gyakorlat ezzel ellentétben az, hogy az ember szeretne kimenni a bérlemény erkélyére, hogy ott például üljön vagy reggelizzen - mondta némileg indokolatlan nehezteléssel Erzsi Bélának, aki speciel ebben a kérdésben egyáltalán nem volt hunyó, inkább azon gondolkozott, hogy ideje lenne elmennie egy zenés evangelizációra, mert ott annyi minden történhet.
Augusztus volt, vak, mint egy fejetlen tehén.
Béla megpróbálta a látomásos turizmus lehetőségeire terelni a beszélgetést, amikor a valóban alulméretezett erkély alatt feltűnt egy kutya kissé tanácstalanul, pórázzal a nyakán, és teljesen beleakadva egy teljesen funkciótlan bőrszíjba, ami akadályozta a járásban, mivel, mint említettem, beleakadt.
- Lemegyek érte - mondta Béla, és miként mondta, tette is.
A kutyaszakkönyvekben németjuhász jellegűnek minősült volna, azzal a megszorítással, hogy tarka volt, akár a rét, barna, fekete és fehér foltok váltogatták egymást felületén, de a szemében ott csillogott a Magyar Szalon műsorvezetőit messze megszégyenítő fény, az értelem viszonylagos sugárzása, mondtam is neki, hogy ül, és ült legott.
Elindult Béla az ebbel, hogy bejárja azokat a helyeket, ahol az emberek kutyát szoktak elveszíteni, de Zugló ebből a szempontból meglehetős, nem is egy embernek való, hogy bejárja, ezért az Aszpik Sörkertben érdeklődött, ahol megértést és viszonzást talált, sőt tippet kapott, miszerint a kutya egy szőke kurváé, aki valamilyen sarkon lakik.
A kutya vidám volt, és megevett egy adag lazackrémes kenyeret.
A sötét eljött, mintha nem lenne törzsvendég, és lehetetlenné tette a gazdakeresést, úgyhogy Béla, az ideiglenesen Brokkolira keresztelt ebbel felment a lakásba, hogy vackot kreálva lefektesse azt, majd a Fehér Kereszthez fordult, ahol egy kedves, idős asszony közölte vele, hogy nyolckor már alszik, egyébként is társadalmi munkás.
Béla elégedett volt, és kiment a bevezetőben már említett erkélyre, hogy a délről megmaradt fél sör társaságában elszívjon egy cigarettát, és szokása szerint elköszönjön Erzsi nénitől, aki a szomszédos erkélyen ilyenkor búcsúzik el a virágaitól. Erzsi néni a kutyát látva megjegyezte, hogy már délben is itt volt, és egy szomszéd itatta meg, mert a gazdája az eszméletlenség diszkrét homályában feküdt az ápolt és látványos bokorban, rögtön az erkély alatt, balra.
- Erzsi néni, lenne egy zseblámpája? - kérdezte Béla, majd az igenlő válasz hallatán lekocogott a bokorhoz, ahol egy alvó embert talált, aki fekve sem volt több 160 centinél, de amikor ijedten feltápászkodott a zseblámpa fénykörében, még tízet összement.
- Igazolványokat, oltási bizonyítványt! - mondta Béla viccesen, de aztán rögtön korrigált, és odaadta a kutyát.
- Öcsi, hát elkolbászoltál? - kérdezte az ebet a minden tekintetben Moncsicsi-szerű ember, és jobb kezét feddőleg felemelve, hanyatt esett.
Azóta megszállottan bolhákra vadászik Erzsi és Béla, és közben félnek, folytatódik-e történetük.
