Sajó László: öt és feles (A jobbszélső, aki csak szeretne az lenni)

publikálva
2000/33. (08. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A jobbszélső, aki csak szeretne az lenni

A jobbszélső, aki csak szeretne az lenni

(Csapatképrészlet 2)

Ült a jobbszélső, aki csak szeretne az lenni, az egykori Gamma-pályán, a teraszon, vilmoskörte után és sör közben, a csülök előtt, merthogy nem szerette. A pezsgőn már túl voltak, megitták a zuhany alatt a Timót utcában, győztek a Gamma ellen (a Gamma most ott játszik, ők meg bankettet ülnek itt, az egykori Gamma-pályán, pálya nincs, terasz, étterem van, mi kell még), megnyerték a bajnokságot, egy ponttal. A jobbszélső, aki csak szeretne az lenni, szerette hinni: az ő gólja döntött. De melyik. Amikor kilenc emberrel, a FÉG ellen, a hátsó földesen, emlékszel?, kérdezte a centerhalfot, aki már cupákolta a csülköt pékné módra, én egyenlítettem ki. Túl messze voltam, szörcsögte a centerhalf, de szépen bevágtad a bal felsőbe. A jobbszélső, aki csak szeretne az lenni, most bevallotta, hogy nem így akarta. A sípcsontjára pattant, onnan gyönyörű ívben be. Ezzel nyertük meg a bajnokságot, mondta magában, de a centerhalf meghallotta, gyönge csontok reccsenése közepett is, szájában fénylő húscafattal. Anyukád, nézett ki a csonthalom mögül a középhátvéd, az én becsúszásommal nyertük meg. Ami rosszul, vagyis jól sikerült, a tizenhatoson belül, ordított is a center, a bíró meg nem fújta be. Mondta, és csámcsogott tovább. Evett az egész csapat, nem beszéltek, ki-ki arra gondolt, az ő góljával, passzával, hazaadásával, bedobásával nyertünk bajnokságot. Egyáltalán azzal, hogy eljött a meccsre. Ki-ki.

A Gamma-pálya már sötétben, csak a fű helye világított. A csontok egy rakáson. A jobbszélső, aki csak szeretne az, tologatta a csülköket. Nekem is ilyen sípcsontom van. Meg neked is, és fölajánlotta adagját a vegetárius centernek, aki csak a csontot. Ketten maradtak végül ott, persze, a komájával, valahol még inni kéne. Elindultak a körtér felé. Útközben megcsodálták a védekező középpályást, a falnál állt, nem is, benne, minha sorfalban, szemben, nem fogta a tökét, nem hugyozott. Két keze összekulcsolva a feje alatt, aludt, állva. Hagyjátok, szólt ki az autóból a támadó középpályás, így józanodik. ´ csak tudta, egymás mellett játszottak. Mentek tovább, míg a körtérre nem értek. Itt azonban a jobbszélsőt, aki csak szeretne, otthagyta komája, hogy elérje a Moszkva téren az utolsó buszt. Nem tudta, mit cselekszik. Van egy cigid?, kérdezte a jobbszélsőt, aki csak, nem vagyok kurva, mondta a kurva, és a jobbszélsőnek, aki, tüze is volt, és egy italra is meghívta a nemvagyokkurvát, hisz szomjazott. Vodkát ittak, amit nem szeretett, és ászokot, amit kiváltképp. De hát a csülköt se, a kurvát se, mégis. Ez egy ilyen nap, bajnokavató, hát legyen. Milyen finom kezed van, mondta a kurvának, valóban, érzékeny kis zsebes ujjacskái voltak, markec, itt nem lesz kecmec, aztán kampec. Tudta ezt a jobbszélső, aki, és mégis. Itta a vodkákat, a finom kezű kurva rendelt, söröket is. Azt akarod, hogy menjek már hugyozni, átlátok rajtad, te büdös kurva, gondolta, mint Fjodor Mihajlovics Roentgen 1751-ben, a jobbszélső, aki, és tartogatta, de már nem bírta, fogta a sporttáskát, benne minden kincse, elindult a vécébe. Nem bízol bennem, szólt utána szomorúan a kurva, a jobbszélső, aki, magára zárta a fülkét, és tudta, nagyot hibázott. Egyedül volt, oly egyedül, mint amikor a kapussal szemben. Ezek utánam jönnek, mert többen vannak, biztos, két kétméteres bunkó bekk, a stricik, megvernek, megölnek, kirabolnak. Itt nem látja senki. Csempefény, húgyszag, állt a jobbszélső, aki, a fülkecellában, várta, hogy felülről bemásznak. A tárcájából kiszedett minden pénzt, még jó, hogy a tagdíjat befizettem, gondolta, a farzsebébe gyűrte, szorongatta a sporttáskát, átizzadt mez, gatya, büdös sportszár, rothadásnak indult gumistoplis, nem adom. Csend. A jobbszélső, aki, megszámolta a csempét, vízszintesen, függőlegesen, beszorzott, az annyi, mint. És eszébe jutott az a vasárnap délelőtt, a Pamut-pályán, blasznégy, az ő fejesével egyenlítettek ki, itta aztán a büfében az unicumsöröket, kánikula volt, a metrón melléje ült egy, ki más, kurva, az ölébe vette a sporttáskát, mármint a jobbszélső, aki akkor is csak szeretett volna az lenni, aztán hazavitte a kurvát, mégis. Ez a gyengém, úgy látszik, gólörömlány. A kurva mindenáron fürödni akart, hogy aztán ő is, most zuhanyoztam, mondta a jobbszélső, aki, tudta, míg fürdik, kirámolják a lakást, mert többen vannak, figyelte, követik-e, észnél volt, azt hitte. Szép punim van, mondta a kurva, és tényleg, majd én beszélek, szólt rá rekedten a jobbszélső, aki, gyere, előbb elviszlek ebédelni, vasárnapi ebéd. Fizetek, mondta aztán, már megtörtént, nézett rá a pincér, kajánul, gondolta a jobbszélső, aki, ez is benne van a buliban. A kurva eltűnt, véle a lakáskulcs is, hogy megy be. Az ajtó nyitva, lakás feldúlva, hiszen tudta. Sótartó, fogpiszkálók, tintatartó kiborítva, pirosarany kinyomkodva. Pénzt kerestek, nem találtak, vitték hát a mozdíthatót. A cédék. A jobbszélső, aki, leginkább a szécsipált sajnálta. Lefeküdt ott a kiborított fiókokra, vasárnapi ebéd után aludni szokott. Majd értesítette a. Csak ezután hányt.

Most itt a vécé, felfordult gyomor, minden adva volt, a jobbszélső, aki, utálta a csülköt, vodkát, ászokot, kurvát, magát, ámde félt, hányni. Hol csesztem el, az egészet, ütögette ütemesen fejét a csempébe, hol. Mért kell nekem balszélsőt játszani, amikor világéletemben. Gyere ki, édes, édesgette a kurva, dehogy megyek. Fizetni kéne, hívd ide a pincért. Az is benne van, biztos. A jobbszélső, aki, föltépte az ajtót, farzsebből fizetett, már menekült is, hívok taxit, édes, nekem te ne hívjál, a kocsma előtt állt egy, abba nem mert beülni, megrendeztek mindent, jó előre, rossz előre, előjel, csupa hatos taxi, a kurva isten, ki van ez találva, hát nem. A jobbszélső, aki, leintett egy taxit, még mindig remegett, amikor látta, csupa hetes, a volánnál maga az isten mosolygott, hetes!, a jobbszélső, aki, száma, mondta az utcát, hetvenhét, ott lakott, az országot, hetedhét, és boldogon aludt, hétalvó, délben ébredt, amikor már hétágról tűz. Szétnézett a szobában, sporttáska, megvan, szerelés, rendben, megnézte a farzsebet, pénz sehol. És visszafeküdt akkor a jobbszélső, aki, és nem akart felkelni többé, mint boldogult ifista korában, hiszen nem is volt. Felnőtt se, öregfiúként kezdte, kora vén. Hogy´ csinálta, a rohadt kurva, hogyan. Az is lehet, a taxiban hagyta. A mosolygós kurva isten, az volt. Aztán elindult mégis, mocskosan, nem zuhanyzott, pedig ilyenkor használ a hideg, elindult, minek, hova, törzskocsmája mellé, ült a teraszon, az utcán, megivott másfél liter gyümölcslevet, annyira szégyellte magát. És késő délután, alkonyatkor, amit legkivált nem bírt elviselni, átment a törzskocsmába, és már rakták elé a kóserszilvát a korsó sörrel, már tudta, nincs is. Olyan nagy baj. Amikor E. Kornél is beállított, már egész vidám hangulatban találta a jobbszélsőt, aki. Mi van veled, kérdezte E. Kornél, semmi. Na. Nem mondhatom el senkinek, mondta a jobbszélső, aki, ha nem ivott eleget, költőnek képzelte magát.

És nem mondta el. Még E. Kornélnak sem.

publikálva
2000/33. (08. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk