Számháború
Azt mondta Pencz tanár úr általánosban, hogy a magyarban lehetőleg mindig egyes számot használjunk: Gyümölccsel díszítjük (és nem Gyümölcsökkel); Szép a szeme (nem Szépek a szemei); Belement a hangya (akárhány); Az olasz könnyelmű (mindegyik). Az árus is helyesen azt írja ki, hogy Könyv meg Újság, pedig többet is árusít ezekből. Ez azért kívánatos, mondta a tanár úr, mert a magyar ember nagyvonalú, nagy egységben látja a dolgokat, inkább kategóriákban gondolkodik, nem számolgat, nem kicsinyeskedik.
Hogy mit hogy lát a magyar ember, azt nem tudom, de a magyar nyelv ebben valóban különbözik a környező nyelvektől: egy retek - két retek, egész nap - minden nap, nincs többes szám. A magyar csak akkor használja a többes számot, ha nagyon muszáj: Az őrök összenéztek, Le a zsarnokokkal, azaz ha nélküle a mondat más értelmű (vagy tarthatatlan) volna.
A több-dologra-egyes-szám jelenségnek két esete van: számjelző után (ezt nevezhetjük "formális egyes számnak": egy, két, tíz, sok, minden, öt kiló, száz vagon); illetve amikor a több dolog egységben látható (a szeme), vagy mintegy ömlesztve, anyagszerűen fogható föl (a hangya) - ezt nevezhetjük "tartalmi egyes számnak".
Mármost ha a magyar nyelv az egyes számmal olyasmit is jelöl, amiből több van, akkor ez nem is "egyes" szám - a név pontatlan. A könyv alak akárhány könyvre vonatkozhat, így számilag közömbös, vagyis jelöletlen. (Inkább "semleges számnak" kéne hívni.) A többes szám a jelölt alternatíva: a könyvek alak mindenképpen több könyvre vonatkozik. (Hasonló ez a tanár-tanárnő viszonyához, ahol az első nem hímnemű, hanem jelöletlen, mert férfit-nőt egyaránt jelölhet, míg a második a jelölt, hiszen használata korlátozott.)
A több-dologra-egyes-szám két alapesete között azonban van egy fontos különbség. A "formális" esetben (két retek) az egyes szám kötelező, és nem mutat változást a magyar nyelvhasználatban: senki sem mondja, hogy *Két fiai vannak. A "tartalmi" esetben (egységben látás, anyagszerű felfogás) tanár úr példái mind ilyenek voltak: amit ő szebbnek, követendőnek mondott, az ma már csak elfogadható változat az ugyanannyira használatos többes szám (gyümölcsökkel, szemei, hangyák, olaszok) mellett. Világos: a tanár úr nem prédikált volna olyat, amit úgyis muszáj csinálni (számjelző után egyes szám), vagy amit úgyse csinál soha senki (*Az őr összenézett). ´ egy nemes hagyományt akart bennünk fönntartani és tudatosítani (Támad a török, odagyűl az utcagyermek). De hát a nyelv változik, a "tartalmi" egyes szám kikopóban van, inkább csak néhány kifejezésre szorul vissza (leginkább a páros testrészek esetén él: szeme, körme, válla). Azt még mondhatnánk, hogy Fogy a magyar Szatmárban, de az már kínos, hogy Fogy az észt Tallinnban. Ha ma azt mondom: A Balatont ma is szereti a német, ez csak egy személyre vonatkozhat, azaz az egyes számnak kezd egyes számú értelme lenni, a jelöltség kiegyenlítődik a "tartalmi" esetekben.
Mivel a magyar többes szám logikailag jelölt, alakilag is jelölni kell (a -k vagy -i végződéssel: könyvek, könyvei). Ilyennel el nem látott szót nem lehet többes számként használni - ezért nem lehet a média alak többes számú a magyarban (*Visszhangzottak tőle a média), ezért kell rá -k végződés, hogy a (latinban is megkívánt) többes számú használatot előállítsuk: Visszhangzottak tőle a médiák. A múlt alkalommal mondottam, hogy nyelvi kérdésekben imádjuk utálni egymást: ha valaki megint jönne ezzel a média = többes szám dologgal, csak annyit mondjunk neki: Juci pszichológus. Ha vinnyogva eliszkol, becsüljük, mert tud latinul. Ám ha csodálkozva kérdi, ki az a Juci, kacagjuk ki, mint félművelt álvámpírt.
A több-dologra-egyes-szám sajátos magyar jelensége tehát formális szabályként rendíthetetlenül működik (hiszen a három királyok szigorúan archaikus!), ám "tartalmi" szabályként már csak nyomokban, alternatívaként él, főleg a testrészek esetén. E tekintetben a magyar nyelv elmozdult az általános európai használat felé. Persze mondhatjuk még, hogy A cégnél halmokban áll a számítógép, és Pencz tanár úr ilyenkor mosolyog a túlvilágról, mert neki egy volt a fontos: a magyar nyelv - és az ő felfogása szerint ezzel automatikusan a magyar lélek is - minél jobban különbözzön a külvilágtól. No de cél ez?
