Nem az iskolának
Tanító Nénimnek
Az óvodából megszöktem, az első nap, csendespihenőkor. Nem voltam álmos. Szüleim vissza se vittek, tartottak tiszteletben, s otthon, őrizetben. Fiatal leány vigyázott reám, kerestem a mellét, pedig akkor már csak az ujjamat szoptam. Játszottunk papás-mamást, mit sem sejtettem, vészt jóslón közelg a, s papám, mamám, fogtak kézen, vittek, vonszoltak, rángattak az iskolába, mentem volna a bokromba, hol hagyjanak, békén, avagy ki a hegyre, a réten át, feledtem, a kék ég. Árnyék. A szabadság enyhe. Kérem, én még nem játszottam, nem. Nem akarok szeptemberi diák lenni. Vackor, vacogj az első bében. Falra mászni vóna jó. Innen nem lehet megszökni. Lehúztam tizenhét évet.
Azóta, ha megszólal a csengő, futkároz hátamon patkányhideg, nyálelválasztásom beindul, fülemben reggelikrónika-szignál, az épp aktuális, tejeskávé íze számban, pille, ének ajkamon, töröld le, hogy´ nézel ki, mit fognak szólni, kik, ott kívül már várnak, az emberek. Nem, bántanak. Indulás. Már háromnegyed van. Ma szép nap, megint. Szeptemberi bágyadt. Köszöntjük most először iskolába induló ifjú dolgozóinkat. Vár ránk a vígság. Ne hagyd itthon a tízórait. És ne integess itt nekem!
Nem álltam meg a pirosnál, nem a zebrán mentem át. Az iskolában laktunk, a folyosó másik végén. Becsengetéskor indultam el, a tanító/tanár előtt érkeztem én. A többiek tudták, innentől csendbe´ kell. Már akkor sem jelentettem sok jót. Tanító/Tanár Néninek/Bácsinak jelentem, osztálylétszám harminckettő/harmincnyolc/negyvenegy, egyre többen lettünk, üljetek le. Néztem kifelé, ráláttam a bokromra, a házamra, ahogy hívták, a többiek, ott bújnék most is, szellő zúg közel, figyelném a tantermet, kívülről, csend, a légy zümmögését se, ott hever döglötten ablakba zárva, ablak bezárva, ím itt vagyok belül, örök diák, nézek kifelé, rálátok a bokromra.
Üzenet egykori iskolámba, SMS, Sírig Maradok elsőS. Pár hete voltam Tolcsván, a temetőben, ez egy ilyen nyár, temető be, temetőből (még) ki, szeret, te, ím, elindulok megkeresni a legjobb helyet, lehetőleg árnyas legyen, járjon a levegő, az élet enyhe, mámora, fönn találok is egy sírhelyet, a gazban, innen legszebb a kilátás, a templom, ahol, az iskola, amibe, itt jó lesz, itt megpihenek. Pihen már a dolgos keze, Édesanyánk Isten vele, olvasom, aztán első(s) Tanító Nénim nevét a sírkövön. Magduska néni, ez nincs kiírva, tudom. Magduska néni a mindenkori elsősök tanító nénije, osztályt nem vitt tovább, jöhet a következő. Akár a bába. Nem is találkoztunk, azóta, csak most, itt. Mára nem volt házi feladat. Az elsőt, emlékszel?, elrontottom, kékkel színeztem piros helyett, vagy fordítva, nem emlékszem. Ordítottam, vittek a szomszédba a tanító nénihez, nyugtasson meg, jó lesz így is. Tudtam, nem lesz jó, most már, sose. És másnap a kockás füzetet pakoltam be a vonalas helyett, fordítva. Holnap felelés (Egész mondattal felelünk!), megfelelés, holnapután, mega zután. Jellemző, hogy egyedül az én korosztályom érettségizett érdemjegy nélkül, megfelelt, nem felelt meg, dicséretesen megfelelt. Jelentem, megfeleltem. Ezért még valaki felelni fog. Nem az iskolának, ha, nem az életnek. Jutott eszembe a temetőben, amikor a közeli kápolna mögül, kápolnából?, hol a falu gyémántmisés papja és polg. isk. tanítónő neje alussza, kilépett egy férfi, kezében érett szőlőfürt, kérek-e. Nem csodálkoztam, Tolcsva hegyközség, boráról híres. Kérek, egy szemet. Előbb megmosom. Mondta a férfi, ment a kék nyomókúthoz, kék kút, tiszta kút, melyből az élet vize, aztán eltűnt a szőlőben. Tolcsván a temetőt és a szőlőt földút választja el, édenkert, sírkert. Hol vagy, már mindenütt kerestünk. Megyek. Megtaláltam a tanító nénimet.
Nyolcadikba már Miskolcon jártam, falusi kitűnő tanuló, csodálkoztak, én is, például énekórán, mik ezek a vonalak. Kottát még nem láttam. Az éneket Zoli bácsi tanította, az úttörővezető. Énekeltük az úttörődalokat, hallás, úttörővezető Pajtás hallása után, menetelve, meg ástuk, nyírtuk, gondoztuk az úttörőkertet, benne a Népek Barátsága Fenyőfát. Apám próbálkozott, nem lehetne talán mégis fölmenteni engem énekből. Aztán jött a (a névelőt már városon tanultam) Majoros, osztálytárs, korrepetált, én meg őt, fizikából. A kottát megtanultam, viszont énekórán sem szólaltam meg, nemhogy. Középiskolába pedig nem megyek. Így kerültem a közgazdaságiba. Hogy legalább szakma legyen a kezembe´. Rajzolgattam az akasztófákat, az nagyon tetszett, mérleg, képes, bevétel, kiadás. Évnyitókon megálltunk a bejáratnál, ünnepségnek vége, nép özönöl, he, te, elsős nő vagy? nem jössz?, szörnyülködtek, hova kerültek, aztán az első szünetben virágcsokrot adtunk a megszólított(ak)nak, volt, aki elfogadta. De ez már harmadikban történt, nagy a pofám. Ötszáz lány és ötven fiú, minden ujjunkra, megnyaltuk utánuk. A nulladik órákra emlékszem még szeretettel, tornaóra, fél hatkor fölkelni, hogy hétkor focizzak, mert nulladik órán csak fociztunk, volna, kóvályogtunk a sötétben, az udvaron, fáztunk, tanár bácsi ki se jött. És az iskolába vezető út! Én, aki csak átsétáltam, a folyosó végébe vagy a Kassaiba, az út másik oldalára, mehettem busszal, átszállással, hajnali hideg, szorongva, szorongatva a táskát, mire megérkeztem, átizzadt a tornazsák, rajtam a trikóm. Sose lesz belőled ember, középfokú államháztartási ügyintéző. Hát nem.
Szeptember elseje, az ősz első napja, a madarak költözködnek, költők költenek. Visszajön ősszel, új szeretettel a siserehad (Szabó Lőrinc). Nem nyáron jön vissza, ősszel. Szeptemberi csengő, húsvéti tojás, karácsonyi sütemény. Nem a Mikulás hozza a karácsonyfát. Ki volt ez találva, valamikor, régen. Találkozunk szeptemberben! búcsúzott az igazgató(nő) a süket mikrofonba, de már az (iskola)udvar is üres volt, nem hallotta senki. Kifele rajzott a siserehad. Mely most katonás rendben áll az augusztusi verőfényben, évnyitó huszonötödikén délután háromkor, az aszfalton, himnusz, ájulás, szózat, kidől a fél első bé. Innen képzelem, a hűvösből, előttem hűvös sör, várom a lányom, most megy elsőbe, vagyis kilencedikbe, nem úgy van most, mint. Törzskocsmám véletlenül az iskolájára néz, ki van ez találva, vizsgálom a matrózblúzokat, te, elsős nő vagy? Apa! Mit iszol. Már megint pálinkát. Ebben a melegben. Kisasszony, hazakísérhetem? Megyek mellette, oldalpillantás, egy kicsit hasonlítok, most, magamra. Mi kell még?
Még a fiamat kell beíratni, pár év.
Már alig várja a júliusi csengőt.
