Magyarnarancs.hu: „(...) Miskolcon, a Petőfi moziba, ahol ha az első három sorban ültél, akkor tetves lettél a film végére. (...) Ott csak a »dakoták« ültek, és ott mindenki tetűs volt, ilyen egyszerű” – mondta Aranyosi Péter humorista pár héttel ezelőtt a Partizán adásában. Kijelentésével több roma szervezetet megbotránkoztatott, köztük az 1 Magyarország Egyesületet is. Közleményükben megjegyezték, hogy erre Gulyás Márton műsorvezető egyetlen szóval sem reagált. Mi lett volna a helyes reakció a részéről?
Rácz Béla: Minden olyan nyilatkozatra reagálni kell, ami a nyilvánosságban elhangzik, és sérti bármilyen kisebbség vagy társadalmi csoport méltóságát. Az újságíró dolga, hogy kérdezzen, és objektíven álljon az interjúalanyhoz. De az ilyen esetekben ezt mindenképpen meg kell tenni. A jó reakció talán azt lett volna, ha belekérdez: „Mit ért ez alatt?” Egy szubjektív helyreigazítás is elfért volna: „Nem gondolja, hogy ez a burkolt cigányozás sértheti a cigányság méltóságát?” Ha ezt megtette volna, akkor most arról beszélnénk, hogy milyen bátor és milyen helyesen járt el. Javasolnám neki, hogy biztosítson lehetőséget egy roma személynek, hogy ezt kibeszélhessék. (Gulyás Márton főszerkesztő egy héttel a műsor után a saját Facebook-oldalán elismerte, hogy hibázott – B. M.)
Magyarnarancs.hu: Pár éve volt egy hasonló eset egy másik humoristával, Kiss Ádámmal. Elmondta egyik cigányokról szóló viccét, ami az előadásában is szerepelt. Gulyás Márton szerint méltánytalan volt a poén. Adódik a kérdés: lehet-e ma „viccelődni” a cigányokkal Magyarországon?
RB: Szerintem akkor jó egy vicc, ha azon közösen tudunk nevetni. Ha valakin nevetünk, akkor az bántó. Idehoznám Lakatos László roma származású humoristát, aki hozzányúl ehhez a témához, sőt, ez a legfőbb keretrendszere. Ő meg tudja tartani a méltóságát a roma közösségnek. A cigányviccek nagy része kirekesztő, épít a sztereotípiákra. Ha ezek úgy lennének eladva, hogy mindannyian tudunk rajta nevetni, akkor azzal nem lenne gond – de nem ez a jellemző. Amennyiben az állam vagy akár a társadalom részéről egy erősebb fellépés mutatkozna meg a cigányozások ellen, akkor a poénok is jobban elférhetnének.
Magyarnarancs.hu: A Partizánnak ön is adott egy interjút, romakérdések voltak terítéken. Egy ponton úgy tűnt, hogy zavarja a kontextus, vagyis hogy a beszélgetés során a romák és a nem romák külön csoportok tagjaiként voltak kezelve. Szóvá tette, hogy a hazai cigányok is magyar állampolgárok. Mire kellene odafigyelnie az elfogadó, nem roma társadalom tagjainak, hogy a megfelelő minőségben beszéljenek a cigányságról?
RB: Azt éreztem, hogy megint van egy vonal, mintha mi, romák nem a magyar társadalom részei lennénk, hanem a tipikus keretezés működik. Ha a közös dolgainkról beszélünk, nem elválasztani, hanem összehozni célszerű minket. A kolléga a műsor után odajött hozzám, és megköszönte a korrekciót. Egyes társadalmi ügyek romákat hatványozottabban érintenek, de amikor etnicizálunk egy kérdéskört, akkor kialakul egyfajta felé-alá viszonyrendszer. Így viszont nem születek megoldások.
Magyarnarancs.hu: Az elmúlt évben több riportot készítettünk mélyszegénységben élők körében. Legjobb tudásunk szerint az emberi méltóság tiszteletben tartása és a túlzások elkerülése mellett szerettük volna bemutatni a valóságot. Mégis, kaptunk olyan kritikát, hogy csak az előítéleteket mélyítettük. Hogyan lehet ezekről az állapotokról méltányosan beszámolni?
RB: Fontos, hogy ez képileg miképpen van ábrázolva. Tipikus fotóelemek a nyomor, a piszok, az igénytelenség. Nem mondom, hogy ez nem része, de a szegénység nem csak ilyen. Sokfajta arca van: egy anya, ahogyan szereti a gyerekét. Egy család, ahogyan küzd nap, mint nap. És láttatni kell a szegregátumok létezésének hátterét: a kirekesztést a rendszer konzerválja. A telepeket bulvár megközelítésből szemléltetik, ugyanis ezt lehet eladni. A szenzációt. A másik véglet, amikor a kirívó példákat, a több diplomás, például orvos romákat mutatják be. Ez kontraproduktív, mert azt mutatja, hogy ha neki sikerült, akkor a többinek miért nem.
A hétköznapi emberek láthatatlanok a társadalom számára. Nem illeszkednek bele a magyarországi cigány képbe. A munkásemberek, akik a gyárban dolgoznak. Akik az Alföldön a paradicsomot, a Tokajban a szőlőt szedik. Budapesten számos olyan intézmény van, amit romák építettek vagy újítottak fel. Az én családomban is van sok ilyen történet.
Ezek megmutatása két dolgot szolgálna: bizonyítaná, hogy mi is építjük a hazát. Másfelől a „cigánykonstrukció” kibővülhetne a munkás- és polgári osztályokkal.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
