Hammer Ferenc: Paszták népe (A kamionos)

publikálva
1997/12. (03. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tekintettel arra, hogy az utazás korlátozva volt a szocializmusban, iránya és gyakorisága fontos szerepet játszott a jó élet elképzelésének népi konstrukciójában. Az ország nyugati irányban való elhagyása akkor volt fontos, amikor a többi kelet-európai ország sorsával vetette össze a magáét a magyar. Egymás között összehajolva pedig az számított inkább, hogy ki milyen gyakran járt Nyugatra. A gyakori külföldre utazás és az elithez tartozás kölcsönösen definiálták egymást - két szakma kivételével: a stewardess (a lányoknak) és a kamionos (a fiúknak). (Nálunk Rákoscsabán legalábbis ez volt, irigykedtünk volna a hálókocsi-kalauzokra is, ha tudtuk volna, hogy van olyan.) Míg a legtöbb embernek nem voltak ismerősei az (utazó) elitben (és ilyenformán azok itthoni támaszpontja, a dollárbolt is zárva volt a többség számára), mindenkinek volt (vagy lehetett) kamionos ismerőse. A szocializmus kamionosa a nyugati álomvilág hírnöke volt, aki elhozta a kádárizmus mindennapjaiba a test és a szellem kényeztetésére való csodaszereket: a Toblerone csokit, az amerikai cigarettát, a magnót, a farmeröltönyt (!), a pornóújságot, az Atlantik szappant, a Pink Floyd-lemezt, a Fa tusfürdőt, az aranyékszereket és a rágógumit. Ezek a dolgok önmagukban is finomak voltak, azonban e varázsszerek mindenekelőtt azt mutatták, hogy tulajdonosuk tudja, mi a jó. Ezen javak révén az emberek felövezhették magukat a kifinomultság, az izgalmas messzeség jegyeivel, a divat ismerete pedig megmutatta, hogy a divatos dolgok kedvelője nem elszenvedője az idő múlásának, hanem azzal haladva maga irányítja sorsát. Ha például Musztafa Mukkermant, a Sinistra körzet kamionosát emlékezetünkbe idézzük, láthatjuk, a nagy testű török irodalmi kollégái a Száz év magány felettébb szimpatikus, jelmezbe öltöztetett cigányai, akik időről időre elhozzák Macondóba a távoli világ mirákulumait (például a jeget), és hogy aztán pont a török fagyott birkái közé bújva tud a főhős elmenekülni a körzetből.

Tekintettel arra, hogy az utazás korlátozva volt a szocializmusban, iránya és gyakorisága fontos szerepet játszott a jó élet elképzelésének népi konstrukciójában. Az ország nyugati irányban való elhagyása akkor volt fontos, amikor a többi kelet-európai ország sorsával vetette össze a magáét a magyar. Egymás között összehajolva pedig az számított inkább, hogy ki milyen gyakran járt Nyugatra. A gyakori külföldre utazás és az elithez tartozás kölcsönösen definiálták egymást - két szakma kivételével: a stewardess (a lányoknak) és a kamionos (a fiúknak). (Nálunk Rákoscsabán legalábbis ez volt, irigykedtünk volna a hálókocsi-kalauzokra is, ha tudtuk volna, hogy van olyan.) Míg a legtöbb embernek nem voltak ismerősei az (utazó) elitben (és ilyenformán azok itthoni támaszpontja, a dollárbolt is zárva volt a többség számára), mindenkinek volt (vagy lehetett) kamionos ismerőse. A szocializmus kamionosa a nyugati álomvilág hírnöke volt, aki elhozta a kádárizmus mindennapjaiba a test és a szellem kényeztetésére való csodaszereket: a Toblerone csokit, az amerikai cigarettát, a magnót, a farmeröltönyt (!), a pornóújságot, az Atlantik szappant, a Pink Floyd-lemezt, a Fa tusfürdőt, az aranyékszereket és a rágógumit. Ezek a dolgok önmagukban is finomak voltak, azonban e varázsszerek mindenekelőtt azt mutatták, hogy tulajdonosuk tudja, mi a jó. Ezen javak révén az emberek felövezhették magukat a kifinomultság, az izgalmas messzeség jegyeivel, a divat ismerete pedig megmutatta, hogy a divatos dolgok kedvelője nem elszenvedője az idő múlásának, hanem azzal haladva maga irányítja sorsát. Ha például Musztafa Mukkermant, a Sinistra körzet kamionosát emlékezetünkbe idézzük, láthatjuk, a nagy testű török irodalmi kollégái a Száz év magány felettébb szimpatikus, jelmezbe öltöztetett cigányai, akik időről időre elhozzák Macondóba a távoli világ mirákulumait (például a jeget), és hogy aztán pont a török fagyott birkái közé bújva tud a főhős elmenekülni a körzetből.

Aztán persze (mint ahogy e rovatban már sokszor megtörtént) az idők változtak, és Erdőss Pál legújabb (mellesleg rettenetes) filmjében (Gyilkos kedv) éppen egy posztszovjet kamion személyzete bőrébe bújtatta bele a Gonoszt. A két kurafi a bulvárlapok által figyelemmel kísért bűncselekménytípusok jelentős részét abszolválta a filmben, jóllehet a kamera csak az emberrablást, a nemi erőszakot, a leánykereskedelmet és a betörést mutatta, de a nézőnek nem lehetett kétsége afelől, hogy miközben a kamera éppen máshol jár, a két vadállati tekintetű férfi épp a Btk. más területein motoz. A Gonosz emblémaszerűen akkor jelenik meg a filmben, amikor a két kamionos dollárért hagyja, hogy egy oroszul (ukránul?) beszélő férfi kedvét lelje a fogoly magyar gyereklányban. (Az eset ikonográfiailag a hajdani középiskolás történelemkönyv 1848/49-cel foglalkozó részének egy politiko-szodomisztikus illusztrációjára emlékeztet, amikor is egy korabeli metszeten az orosz medve lefogja az alélt magyar szüzet, hogy a kétfejű sas valami hasonlót művelhessen vele [figyeljük a turulmadár szerepének durva persziflázsát!]). A másság, illetve a másik világ kiválóan alkalmas fekete és rózsaszín utópiák megjelenítésére egyaránt. Mint ez sejthető az Erdőss Pál-filmből, az ukrán kamionos ma valami mutáns, Ahasvérus-szerű véglény, akinek még a Végítélet sem lehet megváltás, úgyhogy az országból való eltávolítása mindenképpen közérdek. A régvolt benzinszagú Szindbádjainak szelleme pedig ott lapul a poros sörösdobozokban a szekrény tetején.

publikálva
1997/12. (03. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk