Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Tolnai a tóban)

publikálva
1997/27. (07. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Volt egy kis séta a múlt héten megint lefelé, váratlanul, ahogy az történni szokott. Egy olyan hűvös és mély pinceállapot, mocsok van ott és törmelék, kívül-belül, mindenütt. Esetleg még némi szén, dermedt fűtőanyag, de lapát meg sehol. Ülsz ott, nézel a sötétben szerteszét, már megint mi van, mi az isten van megint, de nem látszik semmi sem, csak bent megköt a cement. Vagy csörög a gyomorban két marék szilánk, és jövöget szép lassan fölfelé - de erről már dadogtam eleget, kit érdekel. Nem ez a tárgy, hanem hogy Tolnai Palicsról küldött fényt, megmutatta a vészkijáratot.

Volt egy kis séta a múlt héten megint lefelé, váratlanul, ahogy az történni szokott. Egy olyan hűvös és mély pinceállapot, mocsok van ott és törmelék, kívül-belül, mindenütt. Esetleg még némi szén, dermedt fűtőanyag, de lapát meg sehol. Ülsz ott, nézel a sötétben szerteszét, már megint mi van, mi az isten van megint, de nem látszik semmi sem, csak bent megköt a cement. Vagy csörög a gyomorban két marék szilánk, és jövöget szép lassan fölfelé - de erről már dadogtam eleget, kit érdekel. Nem ez a tárgy, hanem hogy Tolnai Palicsról küldött fényt, megmutatta a vészkijáratot.

Az angyali jelenlét ügynöke ő, régóta tudható, a magyar irodalomban élőben szerintem rajta kívül még kettő van ilyen. Tapasztalt pincelakó, állandóra van bejelentve odalent, máshol van mégis örökké. Masszívan berendezkedett, de odafent is otthonos, tudja az átjárást, passzportja van neki. Léte abszolút rögvaló, mégsem betájolható, az egész egy nagy inkognitó: sehol sincs és mindenütt. Ott ül mindig a zónában, a kihalt fürdőhelyen, nagy árnyak között, Palicson, s mégis mindenki Pesten meg Újvidéken keresi. Jé, te itt vagy - ha látják, ezt mondják neki.

Most ez a költő interjút adott, na és akkor, nagy dolog, mi ez a fennálló állapothoz képest. Aztán az van, hogy miközben olvasod, befúj a fejbe valami balkáni szél, melynek mégis a csillagokhoz van köze, magassági eredetű. Éterien tájjellegű. Arról beszél ez az embertársunk, hogy más irányba indult el. Az okos, szellemes, igaznak tetsző, ám másnapra többnyire hamisnak bizonyuló téziseiket a kabátujjból előhúzó barátaival szemben máshol keresi a lényeget. Fűszálak közt kezdett bogarászni, mint a vak; vagy mint a bolondok, más dolgokat bámul, ismételget: egy marék kékítőgolyót, egy galacsintúró bogarat, a lisztet, a gipszet, a korom liláját. Meg hogy látott egy embert az őrültekházában, aki órákon át gyönyörködött egy cigarettában: föltartott kézzel nézte, és egyszer csak könnyezni kezdett ő is, mert látta, hogy valóban milyen gyönyörű. Szellemekről beszél, akik körülveszik: egy Farkas Béla nevű nagyon izgalmas szecessziós festő például, akinek volt egy libája, mint Nervalnak, de végül a palicsi villamos elé feküdt - van tőle egy fantasztikusan szép pasztellje, két kék árnyékot ábrázol. Egy szerbhorvát ügyvéd, aki nyitott egy irodát, de mivel nincs klientúrája, egy kávéházféle teraszán üldögél, ott fogad. Vagy Rejic, a nagy, európai méretű festő, akinek rezeg a keze, remeg a lénye, s a Szerb Tudományos Akadémia tetején van a műterme. Miközben a osicék lent a memorandumot szövegezték, ő minden szent motívumot szétrezegtetett, szétremegtetett - mítoszokat, katonákat, térképeket.

Vagy hogy a palicsi tónak van egy Vértó nevű része. És amikor abból a vizet leengedik, akkor ő lemegy a fenekére és a nád között üldögél. És hogy az egy gyönyörű dolog: egy tó fenekén, vagyis egy tó alatt üldögélni, főleg ha az Vértó ráadásul. Azt képzeli közben, hogy a háborúban kiömlött összes vér titkos csatornákon, ereken át oda folyik, s hogy a szomszédos, híres meteorológiai állomáson dolgozik, csak ő a vér szintjét méri a tóban. És hogy ennek a tónak a partján találkozott a filozófussal. Biciklin ült, egy rossz szatyrot vitt a vállán: egy félkezű ember, valaha Zágrábban együtt tanultak filozófiát, aztán évtizedekig semmit sem hallott róla.

Mint kiderül, ez a találkozás azért rendkívül lényeges, merthogy ő egész élete folyamán a filozófust kereste. Például akkor is, amikor a feleségével mint idénymunkás Heidelberg mellett egy spárgaföldön dolgozott. Szabadidejében még a városba is bement, s végigsétált a Filosofenwegen - de filozófussal ott sem találkozott. Most meg, ahogy ott állt kopott ruhában a Vértó partján azzal a szatyorral a hajdani ismerős, egzaktul érezte: itt a filozófus, megtalálta, igen, ez ő. És ez a filozófus azt mondta neki: "Hát szervusz, te itt vagy? Nem a televízióban?" És még azt is mondta - de innentől szó szerint idézném, mert az eddigi körülményeskedéssel ez már nem visszaadható: "Figyelj, ott a tavon van egy vízimadár, nézd meg, ha nem beteg, jó lenne megsütni... Elmentem és megnéztem azt a madarat: ült gyönyörűen a vízben, a víz tükrén, de mintha már nem élt volna, közel hozzá egy nádszál el volt törve, és pont a fejére dőlt, zuhant. Úgy nézett ki, mintha az a nádszál ütötte volna agyon. Pascali szituáció: szépen rajta volt a nádszál és hagyta az a madár. Ez a kép teljesen megrendített."

Mit mondjak, engem is, és akkor még nem mondtam sokat. Arra gondoltam, ezért a madárért érdemes. Meg kell próbálni a felmászást megint; van napos terület. És hogy a Vértóban ott üldögél Tolnai Ottó most is biztosan, és ez azért megnyugtató. Üldögél, nézeget, közvetít, üzen: jön nekem a gipsszel meg a liszttel, rezegő kezekkel, valami libával, náddal és madárral, meg a filozófusával, pont, mikor kell.

publikálva
1997/27. (07. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk