Lobbizni csúnya dolog. Lobbizni = képviselőket aljas módon megkeresni, megvesztegetni, önálló énjüket elvenni, mint a Testrablók támadásában azok a földönkívüli hüvelyes növények. A "lobbizás" kifejezés a Magyar Korporatív Köztársaságban annak elismerését jelenti, hogy léteznek különböző (rész)érdekcsoportok - ez az, ami megbocsáthatatlan. Főleg, ha nem a mi lobbink győz.
Talán akaratától függetlenül, de a magyar törvényhozás múlt héten 198:60 arányban 23 tartózkodás mellett elfogadott egy olyan liberális szemléletű reklámtörvényt, mintha legalábbis tényleg egy szabad piacgazdaság volna a csapásirány, nem pedig valami szociálisan korlátozott pszeudovircsaft, mint volt eddig. Az új reklámtörvény szabaddá teszi az ökobarna egészségvédők által tiltani próbált dohány- és italreklámokat is (kivéve a tévében és a rádióban), maradhatnak tehát az ez idáig illegális laphirdetések és óriásplakátok - ami józan logikával alapvetés, ha egyszer a gyártásuk és forgalmazásuk is törvényes.
Nem így látja a Népszabadság, amely már a tudósítás címében azonosul egyik megszólalója álláspontjával. "Reklámtörvény - túl szabad a gazda" - állítja tényként a cím, a kopf pedig azt, hogy "sok esetben indokolatlanul engedékeny lett a reklámtörvény" (kiemelés tőlem, S. L.), holott ez csupán Csehák Judit MSZP-s képviselő asszony álláspontja. Csehák szerint "az enyhébb szabályozás mellett voksoló képviselők nagy száma azt bizonyítja, hogy egyes jogszabályok nem az Országgyűlésben dőlnek el, hanem azon kívül, a gazdaság érdekcsoportjainak a képviselőkre gyakorolt befolyásával. (...) Olyan törvényjavaslat született, amely egyértelműen a reklám- és dohányipari lobbyk érdekeit szolgálja."
Mit akar nekünk ezzel a képviselő asszony mondani?
1) Ha túl sokan szavaznak valami mellett, akkor az gyanús, tehát arról nem a Házban, hanem azon kívül születik döntés.
2) A dohánylobbi felkeresett 198 képviselőt, és lefizette/szívességre kérte/addig ütötte-verte őket, amíg be nem adták a derekukat. Mindezt szükségtelen bizonyítékokkal alátámasztani, elég feltételezni.
3) A lobbizás mint mechanizmus csúnya dolog, pláne, ha nem a mi gondoskodó, erkölcsileg jó környezetvédő/egészségügyi/népjóléti lobbink győz, hanem a rossz.
4) A reklám- és dohányipari lobbiknak nem lehet a (miáltalunk megvédendő) munkásosztályétól eltérő érdeke.
Ráday Mihály városvédő ennél jóval árnyaltabb és konspirációelméletileg jóval kiérettebb meglátással állt elő. "A parlamenti szavazást nyilvánvalóan azok a képviselők irányítják (sic!), akik a dohánygyárak körzetéből kerültek az Országgyűlésbe a legkülönbözőbb pártok képviseletében." Ez új szempont, unokáink is elemezni fogják.
Nyilván az történhetett, hogy a többpárti egriek titokban összeülnek, talán valami csőszkunyhóban, kórházi nemdohányzóban vagy a Köztársaság tér alatti kazamatában, önpusztító mosollyal a szájszögletükben rágyújtanak, majd bejön az egri dohánygyár lobbistája, vékony, szürke zakós, a nikotintól sárga fogú, köhögő emberke, gyorsan összeesküsznek, egy füst alatt mindenki felírja a bankszámlaszámát az emberkének, oszt ily módon meglobbizva irány a T. Ház, szavazni. Így történhetett.
P. S.: Az új, szabadelvű reklámtörvénybe is csúszott egyébként logikai gikszer: nem szabad törvényesen hirdetni törvényes adóelőnyöket kínáló törvényes befektetéseket, pl. törvényes nyugdíjpénztárak kedvezményeit. Megnyugodtam. Mégiscsak itt élek, ez az én jó öreg abszurd hazám. Ahogy az új alkotmánybírák találóan meglátták: ez itt még a Magyar Népköztársaság.
