Legát Tibor: Pop

publikálva
2002/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Amikor az asszisztensnő számhoz emelte a tükröt, visszafojtottam a lélegzetem, pedig éreztem, most élek csak igazán. A jobb felső hármasban ott volt végre, amire annyira vágytam, a vörösen szikrázó drágakő, annak ellenére is parázslón, hogy jeges fényben fürdött - neonban majdnem. A fogorvos is mosolygott. A félig lehúzott reluxán beszökő napfény mókás csíkokat festett az arcára, évődtünk. Híres emberekről. Sztárokról. Gondolhatjátok, mekkorákról.

Amikor az asszisztensnő számhoz emelte a tükröt, visszafojtottam a lélegzetem, pedig éreztem, most élek csak igazán. A jobb felső hármasban ott volt végre, amire annyira vágytam, a vörösen szikrázó drágakő, annak ellenére is parázslón, hogy jeges fényben fürdött - neonban majdnem. A fogorvos is mosolygott. A félig lehúzott reluxán beszökő napfény mókás csíkokat festett az arcára, évődtünk. Híres emberekről. Sztárokról. Gondolhatjátok, mekkorákról.

- Tudja, Tibor, azért a dolgok vidéken történnek - mondta végül, mindenféle előzmény nélkül, mégis tanulságként, és meglepett egy igazán kedves ajándék történettel.

Dr. ***-t, aki délkeleten a legnagyobb név a szakmában, az egyik éjszaka telefonon hívták valami tanyáról. A professzor először kikérte magának. Hogyan jön egy tanyasi ahhoz, hogy őt éjnek évadján, de amikor meghallotta, hogy a vonal túlsó végén maga +++ beszél, akiről a környéken mindenki tudta, élet és halál ura, egyből megváltozott a hangja, sőt még a testtartása is. Kicsit meggörnyedt, pizsamáján a feszes párhuzamosok hullámozni kezdtek. Különösen amikor +++ a lényegre tért. Kucunak, az ártánynak szeretne aranykoronát az összes fogára vagy agyarára, nem tudja, hogy mondják szakszerűen, de nem is fontos - dr. ***-nak huszonnégy óra áll a rendelkezésére, hogy elkészüljön a nagy művel. Pénz nem számít, legyen fél óra múlva a megyeháza tetején, helikoptert küld érte, különben...

- És tudja, Tibor - kacagott a fogorvos -, az a legszebb az egészben, hogy huszonnégy óra múlva a sertés pofája valóban ragyogott, mint egy ékszerbolt, dr. *** fia pedig azóta Oxfordban tanul.

Talán mondanom sem kell, hazatérve azonnal meghallgattam a Roxy Music Country Life (1974) című lemezét, ami kellemesnek kellemes volt, de korántsem meglepetés. Az már inkább, hogy amikor a Bitter-Sweet című szám forogni kezdett, megfogadtam: reggel útra kelek.

Most a bicikli kereke forog. A legszemetebb öltözék van rajtam, amit el lehet képzelni: baseball-sapka, t-shirt, szandál és rövidnadrág. Futnak a fák, a felhők, hajlik a búzamező. Előttem egy másik biciklis irkál az aszfaltra kusza s betűket, csomagtartójára gázpalackot gumipókozott, jobb kezében demizsont himbál: egyensúlyozik. Ha nehezen is, de megelőzöm. Széthipózott munkásruha, durábelbakancs van rajta, karján viszont egy akkora Rolex aranylik, mint egy jól megtermett uhu.

Az Illés együttes A szó veszélyes fegyver című dalát (Add a kezed, 1972) dúdolom, de még ez is belefér.

Ki tudja, ki mire gondol?

Én arra, hogy begördülök az első faluba, fröccsözni fogok, cigizni, sőt gépezni, ha hozzáférek - hónap vége van, tehát esélyes vagyok -, és közben senki, de senki nem ismer fel. Legfeljebb hülye pestinek tartanak, de egy faluban kit nem? Egy faluban ki nem idegen?

Nem írom le a kocsmát. Pontosan olyan.

- Mindenkit érhet meglepetés egy ilyen kis helyen. Még engem is - ordít a fülembe egy atlétatrikós férfi, aztán belemarkol a vállamba, és már teszi is az asztalra a söröskorsót. - Ismerlek, rossz pénz, a tévéből, de várjunk csak!!!

Arra gondolok, hogyan lehet valaki atlétatrikós, miközben ingpulóvert visel, aztán meg arra, hogy ez az ember miért nevez folyamatosan Charlie-nak?

A hatodik sör után párás lesz a szeme, a hetedik után végre előáll történetével.

A kislánya, a "nagylány" 1991-ben érettségizett, kombi Wartburgot vettek neki, négyüteműt, hozzá jogosítványt is, haver volt a városi gimnázium igazgatója éppúgy, mint a rendőrkapitány. Akkoriban minden szombaton vásár volt, románok jöttek, ukránok, lengyelek. Kínaiak még nem voltak, cigányok se nagyon. Az egyik pokrócon két üveg Ruszkaja vodka és egy búvárszivattyú társaságában ott hevert a gyönyörű, világoskék műszőr kormányvédő, ahogy a mesében meg van írva, celofánban, fóliahegesztve. Nem volt ára, megvették. A kislány is örült, kapaszkodott bele vadul. De egy hét múlva kiütések nőttek a tenyerén, két hét múlva hólyagok. Vakarózott egész nap. Reggelente véres volt az ágynemű. A körzeti orvos csak nézett hülyén, a bőrgyógyász azt dünnyögte, valami allergia lehet. Egy hónap múlva Pestre vitték, és csuklóból amputálták mindkét kézfejét. Két hónap múlva az egész falu tudta, a szomszéd manikűrszalont nyitott. A kislány azóta nem mozdult ki otthonról, elhízott, a haja leér a pincébe, egész nap csak kazettát hallgat, és rázza a fejét.

Mire a férfi idáig ér, már bőg, a könny elborítja nagy fejét, de a csattanó még hátravan. Megragadja a grabancom, könyökével fellöki a sört, és megpróbál a szemembe nézni.

- És miért mondom ezt? Miért? Mert csak téged hallgat, csak téged bámul, a te képeidet kellett rajzszögeznem a falára, a szekrényére. Téged vágtalak ki lombfűrésszel, téged csináltalak meg kovácsoltvasból, rafiából, és be-le-hü-lyü-lök... Mert én is egész nap téged hallgatlak, és téged bámullak! De ne hidd azt, hogy megúszod ennyivel, pajtikám!

Kifelé menet persze leghiggad. Fölöttünk a csillagos ég, toljuk a bicikliket, megállunk pisálni az árokparton. A lány már alszik, mire hazaérünk, rémes, de reggel, amikor meglát, ragyogni kezd, és úgy érzem, sosem láttam még ilyen szépet. Azt mondom neki: "Gyere velem." Sírni kezd. Megpróbál felállni, elsőre a földre zuhan, másodikra is, de végül sikerül egyensúlyba hoznia magát. Közben szól a dal. Megfogom a csonkját, olyan, mintha visszamarkolna, nem érzek borzongást, jó tett helyébe várom a jót. "vatosan, mint a kórházi folyosón egy beteg öregasszonyt, vezetni próbálom. "rák telnek el, míg végre kilépünk az ajtón. Összeszalad az utca. Odakint megölelem, de érzem, egyre gyengébben szorít. A karjaimban porlad el, nyoma sem marad.

- Legalább ne a szomszédok előtt csinálta volna - mondja az apja, aztán legyint egyet, és bemegy a sörökért.

publikálva
2002/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk