(1. nap. Aszúpárlat) A Borsod IC tizenegykor indult a Keletiből. A Koma, a Kölyök és K. Dezső mindjárt a büfékocsiba ültek, Füzesabonyig megittak három borsodit, fejenként. Nem, nem borsodi, én zempléni vagyok, tolcsvai, hadonászott a sörrel K. Dezső. Mentek Abaújba, Felsődobsza, hol szüleinek takaros parasztháza vagyon. Ez már Miskolc, a peronon Árpi, innen az ő kocsijával tovább. Ételt a Metróban (4 kg kolbász, 3 kg krumpli, 2 kg vegyes savanyú), italt Tolcsván a Presszóban (6 l száraz furmint), utóbbiból Abaújszántóig elfogyott másfél liter. Lepakoltak, ki-ki megkereste vackát és hátul a budit, irány a kocsma. A pultnál a régiek könyököltek, tán el se mozdultak, mióta K. Dezső itt járt. Panoptikum, némi mozgás csak akkor, ha felemelik a poharat, fejüket a tévére. Barátok közt. K. Dezső kihívja a helybélieket, no nem a kultúr mögé, csak csocsópartira. K. Dezső játszik hátul, a Kölyök elöl, aztán cserélnek, mindegy. Lealázzák őket, két döntetlen is szépen csillog, idegenben jó az iksz. Bánatukban borsodit isznak, a nap porát lefürdik a Hernádban, leöblítik tolcsvaival a teraszon. A csillagképek közül csak a Göncölt ismerik föl, végre enyhe szellő a dobszai (helyesen: dobszasi) dombok és szántói (helyesen: szántasi) partok (értsd: emelkedők) felől. Szól a kakas már, amikor hajnalban betámolyognak. A nap első sugara megcsillan a mosatlan borospoháron, olvassa K. Dezső a konyhában a falvédőn, mikor reggel a kertbe a kaprokhoz hugyozni indul, meg hogy a nyári napsugár a konyhába beragyog, mosolyognak az égben is az angyalok. Kell ennél szebb. Beül a budiba, körülötte a fülledt bűzben legyek, darazsak zöngenek, feje fölött pók ereszkedik, alatta a szarban megzizzen egy darabka Szabad Föld. Imádok élni.
(2. nap. 1992-es száraz szamorodni) A többiek még alszanak, K. Dezső elbiciklizik a postára friss újságért (Van Nemzet, Észak, Déli. Sport nincs? Volt, de azt elvitte Sanyi bácsi.), friss kifliért a boltkocsmába. A tegnapi fejek, arccal a tévének. Barátok közt. Csocsó? Ma nem, ma kirándulunk. Megcsináljuk a Nagy Kört, föl Hollóházára és vissza. Árpi rosszkedvű, a kifli elfogyott, kolbásszal kanalazza a lekvárt, meg hát ő vezet, és az út Göncön, a gönci barackpálinkán át vezet. Előbb kultúrprogram, a vizsolyi ref. templom és az 1590-es Biblia hűlt helyének megtekintése. Katolikusok volnánk, nem szabadkoznak, hangsúlyos a VOLNÁNK, a tiszteletes úr felesége mosolyog, Egy az Isten. K. Dezső régi freskót nézeget, hol az az egy?, dörög az ég, elsújtád villámidat, súlyos zivatar, futva a kocsihoz. Göncön a kocsmában nem ismerik a gönci barackot, rossz volt a termés, talán Tóthéknak van. Nekem elfogyott, de a szüleim adnak, sárga ház a kanyar után. Sárga ház, így hát K. Dezsőt küldik a többiek. Míg a néni kimér, K. Dezső szétnéz. A szobában neovaria bútorok, a kanapén a házigazda hortyog, vasárnap délután, üvölt a tévé. Barátok közt. Kétezerötszáz, K. Dezső alig meri megmondani a kocsiban, mit akarsz, fél liter unicumot kapunk ennyiért, a Komának igaza van, a pálinka peniglen kiváló, Árpi beleszagol, és még dühösebben vezet. És még csak most jönnek a borok. Telkibányán, a kocsmában K. Dezső kisüveges (!) Stellát (!!) iszik, ne mondjátok senkinek, de hát a pálinkára. Szociális Gondozó Otthon, két év múlva visszajövök, sóhajt K. Dezső, Lőtt vad elvitelre, Árpi fellázad, legalább enni szeretne, Hollóházán biztos van vendéglő, a toalettben Szász Endre-csempék. Találnak egy cukrászdát, fagyi, helybéli útbaigazít, Füzérkomlóson most nyílt egy vendégház, ott főznek. Ha mégse, jöjjenek vissza, és levágok egy csirkét. Kösz, főnök, az kevés lesz. Semmi tábla, jelzés, délután van, és már sötétedik, távol valami fehérség, tán kastély, előttük egy bánya, sziklafal, fehér, K. Dezső falfehér, alacsonyan szállanak a denevérek, aligha vérzivatar nem leszen. Négy kicsi indián a kocsiban, az éhség győz, kiszállnak. Fehér Sziklák, ti még láttátok őket. A Koma fejszét talál és lapátot, mi van, nagyvadra mész?, a Kölyök nem érzi a hely vissza-visszajáró szellemét, nekem jó lesz az a csirke is Hollóházán, néz körül a terepen K. Dezső, ki rég megbánta, hogy nem maradt ott Telkibányán a Szociális Gondozó Otthonban. Kezdődik, mondja Árpi, a kastélyból egy bajszos-köpcös ordítva közeleg. Mit csinálnak?! Mit képzelnek?! Ez Európa! Nem a Balkánon vagyunk! K. Dezső megnézi a térképet, bólint. A Kölyök épp a Komát fényképezi, utolsó emlék a családnak, Lapátnak Támaszkodó Fejszés Ember, elnézést kérünk, K. Dezső ezt még tizenegyszer megismétli, Nincs elnézés!, a bajszos, kiderül, a tulaj, változatlanul ordít, És kaja van?, kérdezte Árpi kíváncsian, a köpcösben bennreked az újabb Nincselnézés!, pár perc, és a teraszon a szárnyasragu, környűl a Zempléni-hegység gőzölög, a Koma vaddisznópörköltben turkál, mint nem is oly rég a szóban forgó vaddisznó az avarban, Árpi elégedett, K. Dezső rímel, nem kéne, meginnék desszertként egy pacni denevért. A köpcös mosolyogva ül le asztalukhoz, aztán mit dolgozunk, Árpi bemutat, ablakpucoló, munkanélküli, könyvesbolti eladó, költő. A mosoly eltűnik a köpcös bajszában, a számla végéről meg egy nulla. Kösz, főnök.
Teli gyomorra jöhet a füzéri vár. Élükön a Koma, Szökkenő (Szőke Nő) Szarvas járt, ő mindig elöl, gyorsan el is tűnt a szemük elől. Esteledett, maradék három indián megállt, és bízvást elkezdtek aggódni. Mert nem elég az ereszkedő sötét, a tévút, de Szökkenő Szarvas eléggé be volt rúgva. Vajon mely bokor alatt alszik édesdeden, míg rá nem lel az anyavaddisznó, hogy bosszút álljon az elfogyasztott vadkanon? Vagy malacán? Vagy fordítva? Ha már így eltévedtek, Árpi kihasználta a hátralévő kis időt, elindult gombászni. Mi van itt? Ki merre lát? Mert eléggé sötétedett, vagy csak úgy érezték. Most K. Dezső ordított, aztán a Kölyök, Árpi is, a Koma nevét visszhangozták a zempléni hegyek, Látom a várat!, hallották a Koma hangját, Hol vagy?, ordibálták, A Nagy-Milicen!, visszhangozta Szökevény Szarvas, A barom. Ez megmászta a Zempléni-hegység legmagasabb csúcsát (893 m). Mikor találkoztak a Szarvassá változott Komával, ki nem ivott, csak tiszta pohárból, úgy megörültek neki, hogy elfelejtették megverni. Együtt vágtak vígan a füzéri várnak, most már csak azért is. Innen nézték a Füzér-Hejce (?) meccs második félidejét, tisztán látták, hogy a pirosak (Füzér?) második (?) találata lesről esett. Mocskos csaló!, visszhangozták a hegyek, miattad lekéstük a meccset, nem is szóltak Csökkenő Szarvashoz a kocsiban se, se egymáshoz. Az országúton, végig, a négy ökör, lassacskán, hallgatott.
Megesik néha. Barátok közt.
(Bor folyt. köv.)
