egzisztencia

lista

  • Tandori Dezsõ
  • 2005. augusztus 4.

Egotrip

Orrvérzésig? - II: "Csak nálam: hús-vér?"

Alszom (biztos, nem tudok róla biztosat), legalább nem gondolok eperre, vérre, orromra. (Birtokos nélkül három rrr lenne. Egy is sok, orr.)

Felébredek; még visszaalszom kicsit, álmomban néha Totyit látom, néha megengedhetetlen (?) dolgokba keveredem, képe volna ez valódi, hús-vér életem egészen másféle, néha ámokfutó, néha letespedő gyakorlatának? Ámokfutás a munka-orrvérzésig is. De a semmittevő városkörberohangálás, ebbe hol a hegyvidéki plazák vannak bevonva, hol az óbudai kocsmák, hol lángossütők, hol kaktusznézés, hol hídjárás. Míg a végén már "ismernek" - amit nem akarok. Holott akartam volna. De ha megvan, már nem.

Ez az elder-felhár alkat. Az elderítés is Ady szavával van: szeretném magam megmutatni. S nem kapnak igazi hús-vér képet szellemedről (van olyan?). Jövel hát, felhárítás. Két tenyér előre, ujjak tárva: mutatván, nem kellesz. Nem derültem fel általad, el vagy hárítva, barátom!

Kafkai és becketti. Nagy mintaképeink szerint élünk. Meg Szép Ernő szerint (én). Csak ami Beckettnél absztrakt, nálam hús-vér.

Ami semmit nem old meg. Majdnem hogy a tizenöt éves kapitányi állapotomhoz tértem vissza, ötven év után: van egy eszmény-képem, azt koptatom, kétpercekig "látva", és képzeletben, de már megy el ez is. Nem marad hús-vér-izom-alak-fény. Madár-kép sincs. Ló sincs.

Hogy persze. A vér. Egymagad vagy egy helyen valahol, és másodjára is elindul a vér. Marokszám szeded. Ezt már mondtam. Magadra dőlsz. "Szedte a markot", ezt fordítottam, jókat nevettem, bár akkor már Totyi nem élt. Valami azért nekem is kellett. Valami jó röhej. Hogy estére be ne omoljak, fele-adagom-vörös-bort (vöröset? újra? én?) kortyoltam. Enyhe altatót rá, de csak Valeriánát, tényleg.

Mindig újra megfogadom: Totyi "története" az abszolút elder-felhár. Senkinek nem is érdemes mesélni róla. Mit értenek rajta? Rajta, hagyjuk! (Ez jó, nem?)

Tegnap is "egy őrület" volt a városjárásom. De nem ám, hogy sok helyre bementem volna. (Borozó, antikvárium, lángosos, ó, nem. Csak mentem, mint az "Ilyen hosszú távollét" emlékezete-veszett clochard-ja. Akarna ő mindenkivel úgy jól lenni, ahogy ők akarják, csak nem emlékszik rájuk. Hanem azért: ami belefér. S az igen kevés.)

Szeded magad, marokszám, vérként. Nem szédülsz. Nem vagy hisztis a véred tömeglátványától. (Sebesüléseket nem bírsz!) Vérzékeny is vagy, gyerekkori fogorvosi sintéremlékek. Ülsz, ömlik. A bölcsességfog tövéből. Azt, a gyökeret, ráadásul ki kell még.

Mit kéne ma még? Hét függő ügyed van! Könyvek, elbírálások. Ah, volt egy "pénzügyi terved". Arról a legkönnyebb lemondani. Állandóan kínos kis adagokban egészítgeted a háztartásinak nevezett pénzt. Kétszeres kín, mert jó a szándékod: 1., hogy milyen kevés, amit odanyomsz, 2., hogy milyen öröm, ha befutnak ezek a lovetták. Itt nincs igazi befutó, ezen a lovettázáson. Félretéve most mindent, kettőtöknek, akik együtt éltek itten, nem jön ki a fejenkénti értelmiségi minimálbér még a digi-tális akadémiai tagsággal se. Teljesen attól függsz, hatvanhét évesen (négy évtized meló után), mi munkát kapsz, hogyan bírálják el, meddig van kedved, meddig mozog az ujjad (vannak itt is bajok).

Most ez a vér kétféle távlatot nyit. Ah, szép nagyképűség. Egy: nemcsak éhen halni lehet (de ezt már mondtam), el is lehet vérezni. Bár ez költői hasonlat, túl-hús-vér-becketti. Kettő: dimenziós!

Miket mondanak, visszából, az emberek, akik hallják?

Van egy embertípus, akinek írásban-levélben bemutatod a két elderfelhár-tenyered, nem kellesz, pajtás, pajtika. (Ez nem szép viselkedésed. DeÉ megy másképp?!) Van, akinek iszod szavát. "Nem volt ez egy kis agyvérzés, te? Jó, hát a Pistinek is volt két ilyenje, van állítólag egy ilyen influenza maÉ" De a vak barátom azt mondja, semmi "zama", nem tud ilyenről, bár (állat)orvos, viszont sok ismerősének vérzett a "közelmúltban az orra".

Szerelések folynak a lakásban, ez is rémség. Bár személy szerinti gázos szerelőnk: csöndes, Maigret-könyv-alkat, nagy haver. ' azt mondja, neki szokott, de nem is baj, szerinte, ő hagyja, folyik, úgyse járt vért adni, majd eláll.

Hm. Beszélek emberekkel. Van, akinél elő se jövök ezzel a vérrel. Se. A vicces budapesti ismerőst meg kéne előznöm: "De, de gondoltam, hogy véremmel írom fel egy papírlapra, HAZÁMÉ" Petőfi; és J. A. éve van úgyis.

Totyival az volt külön a jó, hogy nem volt, hogy beszélni egyáltalán lehet. De ő csak hogy majdnem meg nem szólalt, vagy hogyan mondjam hülyébben. Ahány órát lehetett, a vállamon, mellettem a fotelon, fotelban stb. (munkafotel) ülve, állva, hasalva töltött. Meg egyáltalán. Gondja volt rá, hogy állandó életveszélyben legyen. Rálépjek, rákönyököljek. Külön műfajom volt a szerencse - hogy véletlenül se, odafigyelve (itt jó szó) ne. Totyi volt az, akivel 10 001%-ig megvolt A KAPCSOLAT. Igaz, én döntöttem így. Legyen szóló veréb; öt évig élt így. Állítólag ez társvesztés stb., más pszichológiák, nekem. Nem érzelgek azonban.

Hagyom. Legyen. Nem tervezek semmit. Nem érdekel ily sorsom se. Valami majd lesz. Madarat nem fogadok el! Madarat felnevelni nem akarok (egyikünk se itt). A vérzés azóta nem ismétlődött meg. Egyetlen irodalmi kérdésemre (könyvem mikor, miért nem, hogyanÉ kifizetés mikorÉ tetszett, nem tetszett) sem kaptam közben választ. Vagy nem is, egy ilyen azért bejött. Csak hogy ebben se legyen "vérig igazam"! Jer, veres bor! Te szarházi lé. Fanyar csütyeráj!

Folyt. köv.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.