Nádasdy Ádám: Modern Talking

  • 2002. szeptember 12.

Egotrip

A nyelvek egyik legfurcsább tulajdonsága a váltakozás. Nem azért furcsa, mintha ritka volna, hanem mert nem tudjuk, miért van. A váltakozás (alternáció) a nyelvben azt jelenti, hogy ugyanaz a dolog hol így jelenik meg, hol úgy. Itt van például a magyarban a magánhangzó-harmónia, például nyúl-vány, de kér-vény. Miért jó az a nyelvnek, hogy ugyanaz a képző egyszer -vány, máskor -vény alakban jelenik meg? Miért váltakozik? Miért nem lehet mindig ugyanaz: nyúl-vány, *kér-vány, vagy akár fordítva: kér-vény, *nyúl-vény?

A zöldséges gusztusos tökje

A nyelvek egyik legfurcsább tulajdonsága a váltakozás. Nem azért furcsa, mintha ritka volna, hanem mert nem tudjuk, miért van. A váltakozás (alternáció) a nyelvben azt jelenti, hogy ugyanaz a dolog hol így jelenik meg, hol úgy. Itt van például a magyarban a magánhangzó-harmónia, például nyúl-vány, de kér-vény. Miért jó az a nyelvnek, hogy ugyanaz a képző egyszer -vány, máskor -vény alakban jelenik meg? Miért váltakozik? Miért nem lehet mindig ugyanaz: nyúl-vány, *kér-vány, vagy akár fordítva: kér-vény, *nyúl-vény?

A laikus arra gondol, hogy talán így könnyebb kimondani, ha a toldalék magánhangzója illeszkedik a tőéhez: kérvény, nyúlvány. De a megfigyelés ezt nem támasztja alá, hiszen senkinek nem okoz nehézséget a húsvét, túllép szavak kimondása: akkor miért volna nehéz a *nyúlvény? Ha gond nélkül ki tudjuk mondani: méláz, képtár, miért volna nehéz a *kérvány? Ráadásul van olyan toldalék, amely nem váltakozik, például az -ért: hús-ért (és sohasem *hús-árt). Ne kerteljünk: ez a váltakozás (-vány/ -vény) hangtani tartalmú ugyan, de létét a hangtannal nem lehet megindokolni, hiszen fordítva is kimondható volna. Ez általában így van a nyelvi váltakozással: azt jó esetben meg tudjuk mondani (sok pepecselés után), hogy pontosan mikor történik - azaz meg tudjuk fogalmazni a szabályt, mely szerint a beszélők eljárnak -, de hogy miért történik, azt aligha. Annyit mondhatunk csupán, hogy szemmel láthatólag a nyelv lényegéhez tartozik bizonyos mennyiségű váltakozás, de nem világos, miért van erre szükség. Sőt: a nyelvek szabályainak jelentős része éppen ilyen váltakozási szabály, a maga feltételeivel és korlátaival. A németben például a névelő alakjai (der/die/das) váltakoznak: ennek még hangtani oka sincs, egyszerűen az egyik főnév így kívánja (der Tisch "az asztal"), a másik úgy (die Tür "az ajtó"), és ezt semmi sem indokolja. Magyarán: a német főneveket a szótárban (a beszélő fejében lévő "lexikonban") meg kell jelölni aszerint, hogy melyik névelőt kívánják (hagyományos terminussal: hogy milyen "neműek"). A der/die/das váltakozás szótárilag vezérelt.

A magyar váltakozások egyik jól ismert, a szakirodalomban is sokat vizsgált esete a 3. személyű birtokrag: láb-a, kép-e, csáp-ja, gömb-je. A négy alakot voltaképpen kétféle váltakozás hozza létre: az egyik a magánhangzó-illeszkedés, mely eldönti, hogy -a vagy -e lesz a magánhangzó. Ez a szokásos harmóniaszabály, mellyel fent is példálództam: ide csak "begyűrűzik", nem mutat semmi sajátosat. Ezért az -a és -e hangokat közösen nagy -A-val jelölhetjük, s így már csak két raggal állunk szemben: -A (láb-a, kép-e), illetve -jA (csáp-ja, gömb-je). Az igazi kérdés a másik váltakozás: -A kontra -jA. Magyarán: mikor van ott a -j-?

Az már a példákból is látszik, hogy a dolognak nem lehet valami általános hangtani oka, hiszen -p és -b végű szavak egyaránt vannak az -A és a -jA csoportban. De vannak hangtani korlátai. A magánhangzóvégű szavakhoz mindig -jA kell: hordó-ja, kapu-ja, bili-je, fürdő-je. A lágy mássalhangzóra (j, ty, gy, ny) végződőkhöz viszont sose járul -jA: baj-a (nem *baj-ja), tégely-e (nem *tégely-je), korty-a, mirigy-e, közlöny-e. (Aki arra gondol, hogy ez a kettős lágy mássalhangzó elkerülését célozza, téved, hiszen a magyar jól bírja a kettős lágyat, lásd fáj-jon, tégely-lyel, hány-ja stb.) Még egy fontos megszorítás van: ha a szó vége "sziszegő" hang (sz, z, s, zs, c, dz, cs, dzs), mindig -A lesz a rag: rész-e, szerviz-e, adjutáns-a, rúzs-a, gerinc-e, bölcs-e, imidzs-e.

Van tehát egy hangtani tartomány, ahol mindig kell a -j- (hordó-ja), és kettő, ahol sohasem (baj-a, rész-e). Ezek a váltakozás hangtanilag vezérelt esetei. De mi van a többi szónál? Az egyetemnek három kar-a van, az embernek két kar-ja. A folyónak ár-ja van, a kenyérnek ár-a. Nagyon úgy néz ki, hogy a szavak egyszerűen maguk döntik el, kívánnak-e -j-t vagy sem: a kar-1 ´testület, kórus´ nem kívánja, a kar-2 ´testrész´ igen; az ár-1 ´dagadó víz´ igen, az ár-2 ´csereérték´ nem. Itt még mintha működne valami rend-igény, hogy a kétféle jelentést a kétféle raggal elválasszuk. (De miért így, és miért nem fordítva?) De már a fok-1 ´mérték´ és fok-2 ´él, csúcs´ egyforma: hőfok-a, hegy fok-a. És persze ezer más szó van, amelynek nincs ilyen azonos alakú párja, aztán mégis vagy az -A, vagy a -jA csoportba tartozik: bűn-e, de kín-ja, fok-a, de homok-ja, vadság-a, de újság-ja. Akik még mindig azt hiszik, a nyelvben bármi is azért van, mert úgy könnyebb kimondani, szálljanak magukba a barack-ja, karszt-ja, gömb-je típusúak láttán: a -j- itt inkább nehezít, mint könnyít, mégis ott van. A több mássalhangzóra végződő szavak szinte mindig -j-vel mennek: hold-ja, hekk-je (de térd-e, cikk-e).

Sok megfigyelőnek feltűnt már, hogy (erősen leegyszerűsítve) ha egy szónak a tárgyesete -at ragot kap, annak többnyire -j nélküli lesz a birtokragja: lábat - lába (de habot - hab-ja); fark-at - fark-a (de park-ot - park-ja). Ez tendenciaszerűen igaz, de túl sok az ellenpélda (vad-at - vad-ja, luk-at - luk-ja), ezért szabályba sajnos nem foglalható. Meg nem is nagyon értelmezhető, nem segít hozzá semmilyen általánosításhoz.

Széttárjuk a karunkat? Ez is tisztes tudományos eredmény: megtaláltuk a hangtanilag vezérelt eseteket, a többire meg megállapítottuk, hogy nincs szabály, tehát az -A és -jA közti váltakozás éppen olyan szótári jelöltség alapján történik, mint a németben a der/die/ das. A németben önkényes nemük van a szavaknak, a magyarban önkényes birtokos -j- jük. A nyelvek valahol egyformák.

Van viszont egy dolog, amit nem lehet nem észrevenni: a -j- nélküli változat mintha visszaszorulóban volna, elvesztette a termékenységét ("produktivitását"). Az újabb jövevényszavak már -j-vel vannak (talp-a, de skalp-ja, élet-e, de jet-je, kórtan-a, de apartman-ja), vagy legalábbis van nekik -j-s változatuk (printere/printerje). Sőt a -j- terjedése lassan befurakszik a sziszegő végű szavakba is: már van olyan, hogy Volt neki a tévében egy kvízje; Neki nincs tintája, csak tusja; A tőzsde legutóbbi besszje. Az volna talán a legegyszerűbb, ha kimondanánk: a magyarban a 3. személyű birtokrag -jA, és azokat a szavakat jelölnénk meg a szótárban (így is nagyon sokat!), melyeknél a -j- elmarad. Ezeket bizony egyenként meg kell tanulni, mint a der/ die/das-t.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.