(3. nap. 2000-es, 6 puttonyos muskotály) Reggelire Árpi szedte gomba, Koma gyűjtötte tojással, Kölyök pucolta hagymával. K. Dezső kenyérért kerékpározott a kocsmaboltba. Ma megcsináljuk a Kis Kört, természetesen Tolcsván át, első állomás Fony (ejtsd ny-nyel). Meg se akartak állni Komlóskáig, de a főtéren furcsa szobor, egy szék. Faszék, a levegőben, oldalra dőlve, megáll az egyik lábán. Fony széke, Fonseca, mentek közelebb kíváncsian. Egy darab le van törve, az időjárás. A vandálok. De hogy´ másztak föl a levegőbe? Kérdezzük meg a kocsmában. "Fony Széke Fony Szívében", a kocsma neve, a kocsmárosné nem tudja, de majd a polgármester. Ott ül. A faasztalnál, lila ákác alatt öt egyforma férfi, öt borsodi. Melyik az. Amikor az egyiknél megszólal a mobil. A művész kislánya mozgássérült, egész életében tolószékben, a szobor ezt hivatott. Feleletet egyik sem ad, beülnek a kocsiba. Szép, gondolja K. Dezső. Egész életében, gondolja Árpi. Székhez kötözve, gondolja a Kölyök. A szobor sérültet jelent, gondolja a Koma. Irány Komlóska.
A hegyek koszorújával övezett kis település sajátos zárt nyelvsziget, máig őrzi a 18. században az Északkelet-Kárpátok vidékéről betelepített ruszinok kultúráját. (Dr. Nemerkényi Antal: Észak-Magyarország, Cartographia, 158. o.) Sajnos, a Tájház nem a könyv említette helyen, és, miképp e nyelvsziget, zárt. Kultúrprogram kimarad, K. Dezső könyv nélkül idegenvezet. Erdőhorváti, pálinkafőző, apámat itt itatták. Ezen az úton járt ki tanítani, biciklivel. Ott a fenyvesekkel övezett futballpálya, Tolcsvai MEDOSZ. Iskola a kastélyban, gyerekkorom legszebb, K. Dezső elérzékenyül, menjetek előre, a kocsmában találkozunk. Az igazgatókert!, letarolva. A barackfa!, kivágták. A veteményes!, gaz. A kút!, betemették. A folyosó!, eltévedt. Egy befalazott ablak, behajtott spaletta mögött a Singer varrógépen függönybe csavart pólyásmúmia, K. Dezső bámul kifelé magából, nem lát semmit.
Barátok közt, újra a kocsmában. Mindenkinek van egy mániája, a Kölyöké a Tengerszem. Hogy ő már járt ott. Meg kell nézni. És ő bizony megfürdik. K. Dezső itt nőtt föl, sose hallott róla, alvégen innen, felvégen túl. Ott, ahol a Tengerszem. Károlyfalva után, ez az. Nem, még csak egy horgásztó. Férfiú jön, mit kérnek. Enni van-e. Most voltak itt a pestiek meg egy bolgár busz, ha egy nappal korábban szóltak volna. Zsíros kenyér? Pirosarany? Uborka magában? Majd meglátom, mit tudok csinálni, addig néhány kancsó. A Tengerszemben meg ne fürödjenek. Jó utat.
A Megyer-hegy (303 m) kráterszerűen kivájt mélyedésében, egy egykori malomkőbánya üregében gyűlt össze a függőleges sziklafalakkal határolt tó. (i. m.) Tiszta Ezüst-tó kincse, koszos, indián neve Tokaji-tó. A Kölyök mégis bemenne, Vének Tanácsa nem engedi, duzzog. Körül kőüregekben kőágyak, kőasztalok, kőszékeken a Flintstone család kövülten nézi a kőtévét. Barátok kő. A Tengerszem mélyén millióéves Kőbéka ücsörög, ne fürödj, kővé válsz, Kölyök. Aztán egy könnyű fürdőnadrág, kék hínár, lebeg a vizen. Rímeket látok, az éhségtől, K. Dezső elindul lefelé. A férfi, aki hegyre ment föl, és minek jött vissza. És, nem káprázat, a horgásztónál a férfiú (legyen a neve, Füzérradvány után szabadon, Köszfőnök) fehér tányérokkal terít fehér abroszra, fehér tálban forró pirosbarna bableves. Az asztalon kenyerek, távolabb hegyek karéja, négy fehér ember szürcsöl-kanalaz, eljutottunk hát az abaújszántói (szántasi, szánti) Sátor-hegytől a sátoraljaújhelyi (újheli, sadaradaújheli) Sátor-hegyig, fordulhatunk vissza.
(4. nap. 1994-es édes szamorodni) Kulcsot leadni a szomszédba, maradék görögdinnyét, kolbászt, vegyes savanyút, sült szalonnát szétosztani a faluban közmunkát végzők között, boltkocsmába beköszönni, jövőre visszajönni, csocsóban nyerni. Utolsó nap a kirándulás mélypontja, a tolcsvai borospince megtekintése. K. Dezső már járt itt, temetés után, akkor megfogadta, ismét eljön, és majd itt tartja a temetését. A gyásznép jól ellesz itt a pincebeugróban, "Beugró a Halálhoz", a gyertyaviaszkos-vásznon étel, ital, teríték, a falakon nemespenész, halálveríték, menjek már a francba ezekkel, a föld alá, K. Dezső mosolyog, a többiek szemében a gyermeki rácsodálkozás örökmécse pislákol, ilyet még nem láttak. Pincelabirintus, kábé háromszázhatvan hordó, háromszázhatvanöt, pontosít K. Dezső, minden napra egy. Kóstoló, aszúpárlat, 1992-es száraz szamorodni s a többiek, egy-egy deci, még innának, de a pincész siet, elege van már a borturistákból, akik mint sörösüveget, úgy markolják a borospoharat, és úgy is isszák. Megmutatom, hogyan kell. ´k ott a pince mélyén tanulnának még, de hát Árpi nem ihat, menni kell, jaj, föl a fényre, a napra. A kocsmában vásárolnak egy hektónyit, az útra is, kólásüvegekben, Olaszliszka, Bodrogkeresztúr, hogy merre vitt az út, azt csak Árpi tudja. Tokaj. Tudok egy halászcsárdát, K. Dezső úgy jár, mint Komlóskán a Tájházzal, zárva. A kánikulában idős úr ül zsúfolt porcelánboltban, szuvenír, turisták sehol. A hídon túl. A hely legjobb halászcsárdája. Az van kiírva. Az étterem valójában az egykori KISZ-iskola? úttörőtábor? agitprop-továbbképző? ebédlője, a falon mozgalmas életkép, "Előre!", el is játszanak egy zászlófelvonást, így, csendespihenő előtt, a Kölyök a csapatzászló, merthogy leöntötte magát halászlével. Szerintetek kijön? Pestig biztos nem, a Koma szemébe húzza szalmakalapját, úgy alszik Gödöllőig.
K. Dezső fölcipeli a műanyag kannás bort, aszú, furmint, szamorodni, enyhe napszúrás, mi lenne más, lefekszik, félkómában benyomja a tévét, már fordul is a fal felé. Nem látja, hogy éppen időben ért haza, kezdődik a Barátok közt. Árpi, Koma, Kölyök, mosolyogva alszik el.
És édes szamorodni csordult ki K. Dezső szája végén.
