Uborkasaláta kontra
madárlátta szendvics
Hogy a tárgynál maradjunk, meg a múltkor már úgyis dupla adag uborkát vásároltunk a piacon, hatoljunk be ezúttal az uborkasaláta-készítés férfias világába. Igaz, mára a madárlátta szendvics volt betervezve, de mint azt az elején már leszögeztük, konyhamûvészetünk egyik alappillére a spontaneitás és az intuíció, a vak vezet világtalant útkeresés megismételhetetlen gyönyörûsége.
Fogjuk rögvest a kilónyi uborkát, szépen megmossuk csapvízben, hogy a reá hullott korom, por, különbözõ nehézfémek izotópjai semmiképpen se kerüljenek a szervezetünkbe, mert bár anyagége-téssel foglalkozunk mi is, de azért vaskohók nem vagyunk.
A megmosott uborkát egyenként hámozzuk. Ajánlatos a billegõfejes, duplapengés, húzogatós hámozót használni, és lehetõleg a csuklón pulzáló ütõerünktõl távolodva húzni. (Mert aztán hiába magyarázkodunk, hogy nem akartunk öngyilkosok lenni, a mentõsök csak némán bólogatnak felénk a zacskós infúzióval.) A billegõfejes hámozó sokkal, de sokkal könnyebben igazodik a hámozott növény felszíni változatosságához, ezért egyenletes hámozást biztosít. A dupla penge pedig azért fontos, hogy a konyhai kuktamunka alól ne vonhassa ki magát - születési determinizmusára hivatkozva - egyetlen balkezes személy se.
A meghámozott uborkát éles késsel szeljük vékony karikákra, de ha nem bírtuk megállni, és a tévéshopban vásároltunk egy szeletelõkészletet, használjuk nyugodtan, nem mi vagyunk az egyetlenek, akit szar kínai gagyival akarnak átvágni.
Én összesen egyszer vásároltam tévéshopos terméket, ráadásul nem a tévében, hanem boltban, egy ilyen tésztaszûrõ-kiöntõs fedõvel ellátott lábast, de õszintén kívánom a gyártónak, hogy ilyen minõségû teflonbevonatos rakétával lõjék ki a Holdra. Egy hónap alatt körülbelül ezerszeresére nõtt a szervezetembe bejuttatott teflon menynyisége.
Ha kellõ vékonyságúra szeltük az uborkát, gondosan sózzuk be, keverjük el, majd legnagyobb meglepetésünkre, és annak ellenére, hogy már csorog a nyálunk, lefedve helyezzük a hûtõbe. Ennek értelmét hamarosan tisztázzuk.
De hogy eredeti elképzelésünk e napra, a madárlátta szendvics se maradjon ki, készítsünk mihamar legalább két szendvicset: két vékony szelet kenyeret megkenünk vajjal, szalámit, sajtot, paprikát szelünk rá, majd lefedjük az üres szeletekkel, szalvétába csomagoljuk, nejlonba rakjuk, s amíg a só dolgozik az uborkán, a szendvicseket a fölforrósodott csomagtartóba helyezzük, s a térképen megkeresünk egy oda-vissza kétórás úti célt. Lehetõleg természet közeli helyet válasszunk, kis forgalmú útszakaszt, nem árt arra is gondolni, mi lesz szegény uborkával, ha karambolozunk.
Útközben KRESZ-tudásunk aktiválásán kívül ne használjuk agyunkat, az ugyanis fokozott hõleadással jár - itt jegyzem meg, hogy a globális felmelegedés egyik, eddig nem vizsgált oka a gondolkodó emberi agy fokozott hõtermelése. Számításaim szerint, ha Magyarország agyi hõtermelését fóliasátrak fûtésére használnák, a mezõgazdaság soha nem látott gazdasági pozíciókat érne el a primõr áruk piacán - jelen szellemi állapotok ellenére.
Kétórai kocsikázás után hazatérünk, a szendvicset kivesszük a csomagtartóból, s a konyha kövén hagyjuk kihûlni. Elõvesszük az uborkát, s lám, az a só hatására levet eresztett. Kezünket tisztára mosva belemarkolunk a lédús uborkasalátába, s a levét marokerõsítés gyanánt izomból kipré-seljük. Így elég furcsa állagú, szottyadt valamit kapunk, de biztosak lehetünk benne, hogy a szétzúzott rostok megkönnyítik majd az emésztést, és sokkal izgalmasabb lesz szánkban forgatni, mint egy merev korongként viselkedõ uborkakarikát.
Ha kinyomkodtuk az uborkát, kedvünk szerint ízesítsük. Kis vizet öntünk hozzá, ecetet, cukrot mindenképpen, õrölt borsot és piros paprikát, netán préselt fokhagymát, de aki tejföllel szereti, annak az elején nem kell vizet adni hozzá, van az bõven a tejfölben. Az ecettel bánjunk óvatosan, elõbb kiskanálba öntsük. Ettõl fõleg a remegõ kezûek szoktak eltekinteni, de õk amúgy is szakaszosan locsolják üvegbõl az ecetet.
Ha uborkánk leffeteg, ízes, és kóstolgatásunk végén vagányul csettintünk ujjunkkal a levegõbe, akkor már csak a fõételt kell hozzá kiókumlálni, hogy ezt a divatos szót használjam, melynek internetes elõfordulása a születésnapomon: 41 darab magyar weblap. Ha nincs más étel, mert ugye elautóztuk az idõt, elõvehetjük a kövön kihûtött madárlátta szendvicseket. A kenyér idomtalanul puha, a vaj szétolvadt benne, s a két szelet úgy szorítja magába a belsõ szendvicsanyagot, mint lába közé üveget a dugóhúzást gyakorló pincértanulólány. A kenyér tökéletesen átvette a szalámi, a sajt és egyéb anyagok ízét, s ekképp ízük és párájuk egy légtérben keveredve kulminál.
Nos, ne töprengjünk tovább, a madárlátta szendvics és az uborkasaláta remekül kiegészítik egymást. Most már csak azt kell kitalálnom, milyen szituban és mire mondta a feleségem, hogy nem madárlátta, hanem madárhallotta. Megettem volna valamit, ami zenél?
