A sármos olasz sebész hírneves kórházakat nyert meg veszélyes kísérleteinek, neves szaklapok publikálták az írásait, s a média is rajongott érte. Pedig működéséhez több halállal végződő eset fűződik, s e végzetes sorozat számos orvosetikai kérdést is felvet. Mellbevágó, ahogy a hírnév hajszolása a „sztársebészt” a betegek reményeinek gátlástalan kihasználására vezette – de meghökkentő az is, hogy Macchiarini számára több egészségügyi intézmény milyen hamar és milyen hosszú ideig engedélyezte a veszélyes légcső-beültetési műtéteket. A híres svédországi Karolinska Intézet oktató kórházában 2011 és 2012 között Macchiarini mindhárom páciense hosszabb-rövidebb időn belül meghalt, ám az orvost csak 2016-ban figyelmeztették, hogy megszűnhet a kutatói státusza.
Felemelkedése 2008-ban kezdődött, amikor egy kétgyermekes fiatalasszonyon új sebészeti eljárást végzett el. A barcelonai Claudia Castillo légcsöve tuberkulózisfertőzés után ment tönkre, Macchiarini pedig rendhagyó műtétet ajánlott neki. Egy elhalt donorból vett légcsövet, eltávolította belőle a porcos részeket, és Castillo csontvelőből vett sejtjeivel vonta be. Bár nem tudunk olyan őssejtterápiáról, amely reményt adott volna arra, hogy a légcső így működőképessé váljon, Macchiarini mégis elvégezte az operációt. Ezek után még vakmerőbb ötlettel állt elő. A következő alkalommal műanyagból készült tracheát használt, amelyet a University College London egyik tudósa gyártott. A szintetikus „testrészt” először 2011 júniusában hosszú, nehéz műtét során ültette be egy légcsőrákban szenvedő eritreai diáknak. Macchiarini ekkor is azt állította, hogy a páciens súlyos állapota miatt a beavatkozás nem tűr halasztást. Nem sokkal később ő és munkatársai a The Lancetben publikálták az eredményeiket.
Voltak persze, akik már az elején gyanút fogtak. Pierre Delaere, a Leuveni Katolikus Egyetem professzora például arra hívta fel a figyelmet, hogy nem igazolja megalapozott tudományos kutatás a mesterséges légcső működőképességét. „Nem kell orvosnak lenni annak a belátásához, hogy a szintetikus trachea nem alakulhat át működő légcsővé csupán csontvelőből nyert őssejtek alkalmazásával” – írta. Delaere a Karolinska Intézetet arra is figyelmeztette, hogy a betegekre szenvedéssel teli halál várhat, de ellenvetéseit elutasították.
Nem sokkal később Macchiarini Oroszországban kapott engedélyt hasonló műtétre. Videós jelentkezés alapján választotta ki a következő páciensét; a „győztes” Julia Tuulik lett. A fiatal szentpétervári tanár és egykori táncos autóbalesete után beszédnehézségekkel küzdött, de nem szenvedett más alapbetegségben, s hosszú életnek nézett volna elébe, ha Macchiarini nem végzi el a fatális operációt. A szintetikus légcsövet 2012 júniusában, Krasznodarban ültette be – de már ekkor tudta, hogy a protézis túl rövid lesz. S bár az orvosok két diadalmas sajtótájékoztatón számoltak be az operációról, Tuulik állapota kisvártatva romlani kezdett. A beültetett légcső ugyanis nem volt stabil, bedőlt, s emiatt a beteget gyakori köhögőrohamok gyötörték; néha órákon át alig kapott levegőt. Macchiarini új szintetikus légcsövet ültetett be, de ez sem működött – Julia Tuulik pedig sok szenvedés után, két és fél év múlva elhunyt. A halálát követő vizsgálat kiderítette: Macchiarini már a műtét előtt is tudta, hogy a szintetikus tracheák hibásak.
Időközben pedig a maga teljes valójában kezdett kibontakozni a tragikus eseménysorozat – még ha a leleplezésben nem is az orvosszakma járt elöl. A fordulat akkor következett be, amikor Macchiarani egy női szívet is összetört. A hírnévre szomjazó sebészről az NBC készített portréfilmet, s Macchiarini elcsavarta a producer, Benita Alexander fejét. Amikor Macchiarini megkérte a kezét, a fülig szerelmes nő még azt is elhitte neki, hogy a Castel Gandolfó-i Apostoli Palotában maga Ferenc pápa esketi majd őket össze, s a 2015 júliusára tervezett eseményen Andrea Bocelli énekel majd, a meghívottak között pedig ott lesz Vlagyimir Putyin, de még Elton John is; Obamáékról, Sarkozyékről és a Clinton házaspárról nem is beszélve. A pár ki is küldte a szépen gravírozott esküvői meghívókat. Ám amikor az arát egy barátnője figyelmeztette, hogy Ferenc pápa az állítólagos esküvő időpontjában a világ másik felén tartózkodik majd, az gyanakodni kezdett. Magándetektívet fogadott, aki kiderítette, hogy Macchiarini házas ember, s az esküvő is csak mese volt.
Bár a házasságszédelgőket nehéz törvény elé citálni, a páciense életéért felelősséggel tartozik az orvos. Ám Macchiarini mindeddig nem részesült komoly szankcióban. Leginkább azért, mert a betegek állapotát már előre életveszélyesnek ítélte, a műtétet pedig olyan könyörületes beavatkozásnak állította be, amely reményt adhat a felépülésükre. A páciensek nem a műtét után azonnal, hanem később hunytak el, és mivel ilyen rendhagyó beavatkozásokat más nem végzett, a kivizsgálás is döcögősen ment. Az ügy egyetemi kancellárok, kutatási igazgatók karrierjébe is került, többeket leváltottak, mások önként távoztak posztjukról. Az etikai és jogi tisztánlátást az is nehezíti, hogy egyes törekvések szerint el kell ismerni a haldokló jogát ahhoz, hogy utolsó reményként még vizsgálat alatt álló gyógyszert vagy terápiát próbáljon ki. Macchiarini épp ezt a kétségbeesett vágyat használta ki azzal, hogy páciensei állapotát reménytelennek nyilvánította. A könyörületességből kapott kezeléssel szemben sokak szerint nem ugyanazok a szigorú jogi és etikai feltételek állnak fenn, mint a kevésbé súlyos állapotú pácienseken végzett beavatkozások esetében. A még be nem jegyzett gyógyszeres és egyéb terápiák könyörületes használatával foglalkozó nemzetközi munkabizottság (Working Group on Compassionate Use and Pre-Approval Access) 2014-ben alakult azzal a céllal, hogy feltárja mindazokat az etikai problémákat, amelyek a vizsgálati termékekhez kapcsolódnak. A cél az volt, hogy ilyen rendkívüli esetekben is átláthatók legyenek a döntések. A „kipróbálás jogát” (right to try) biztosító törvények egyre nagyobb teret hódítanak az Egyesült Államokban, ma már közel negyven tagállamban létezik olyan törvény vagy javaslat, amely a haldoklók számára hozzáférhetővé teszi a még nem engedélyezett gyógyszereket.
Macchiarinit a túlzás emelte szédítő magaslatokra és az is taszította le – de a teljes erkölcsi összeomláshoz kellett egy becsapott nő is. A megalázott Benita Alexander hősiesen viselkedett a szélhámosság feltárásában. De ijesztő perspektíva, hogy az áltudomány a könyörületesség álcájában beosonhat a műtőajtón, és szétfeszíti nehezen kiharcolt etikai elveinket.
