Várhegyi Éva: Ekotrip

publikálva
2002/28. (07. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jól jönne most néhány fifikás pénzügyi szakember, hogy kicsit megkozmetikázza az egyre randább fizetési mérlegünket. Valahogy úgy, ahogy a mostanság sokat emlegetett IMF-csatlakozás idején. Nem tudom, kellenek-e az ilyesmihez pénzügyekben jártas, szigorúan titkos megbízatású káderek, vagy elegendő néhány, kódszám nélküli, titoktartásra kötelezett állami hivatalnok. A húsz évvel ezelőtti történet ugyanis - finoman fogalmazva - legalább annyira az IMF illetékeseinek átveréséről szólt, mint amennyire a szovjet testvér éberségének elaltatásáról.

Mérleg és kozmetika

Jól jönne most néhány fifikás pénzügyi szakember, hogy kicsit megkozmetikázza az egyre randább fizetési mérlegünket. Valahogy úgy, ahogy a mostanság sokat emlegetett IMF-csatlakozás idején. Nem tudom, kellenek-e az ilyesmihez pénzügyekben jártas, szigorúan titkos megbízatású káderek, vagy elegendő néhány, kódszám nélküli, titoktartásra kötelezett állami hivatalnok. A húsz évvel ezelőtti történet ugyanis - finoman fogalmazva - legalább annyira az IMF illetékeseinek átveréséről szólt, mint amennyire a szovjet testvér éberségének elaltatásáról.

Máig nem világos persze, miként lehetett majd´ egy évtizeden át felültetni a Valutaalap jól képzett és jól fizetett szakemberállományát a kozmetikázott fizetésimérleg-statisztikánkkal, amiről minden honi halandó tudott, aki csak érintőlegesen is foglalkozott a makrogazdaság ügyeivel. Valószínűleg éppen úgy, ahogy a KGB-seket: amiről nem akartak tudni, mert nekik is az volt a kényelmesebb, azt nem vették észre. És éppen úgy, ahogy most teszik azok, akik elfogadják az egykori szt-tiszti zubbonyát nett európai öltönyre váltó miniszterelnök átlátszó magyarázatát homályos ténykedéséről, pusztán azért, mert nem szeretnék, ha egy eddig gondosan leplezett sötét folt előbukkanása felülírná kormányváltó szavazatukat.

Akkoriban az IMF mögött álló politikai erőknek éppolyan fontos volt, hogy a gazdasági reformokban élen járó, 1976-tól a "legnagyobb kedvezmény" kereskedelmi elvének elnyeréséhez szükséges belpolitikai engedményekre is hajlandó magyar vezetést a keblükre ölelhessék, és a kádári gulyáskommunizmus táplálásával izmosíthassák a "fellazítás" politikáját, mint a Szovjetuniónak az, hogy az (immár a második) olajválságtól megtépázott magyar gazdaság gondjától megszabaduljon. Mindkét oldal behunyta hát a szemét. A kis magyar hivatalnokok kedvükre kozmetikázhatták adataikat, a nagyok pedig learathatták az IMF-csatlakozás babérját. Washingtonban és Moszkvában pedig röhögtek a markukba az urak és az elvtársak.

Most kicsit nehezebb a helyzet, pedig a felhők - ha nem is oly vészjóslóan, mint akkor - újra gyülekeznek a fejünk felett. A romló pénzügyi egyensúlyról tudósító adatok most is megingathatják a hitet abban, hogy érdemes tőkét fektetni a magyar gazdaságba. Akkor a bárcát az IMF állította ki; azon felbátorodva adtak hiteleket a bankok. Akkor még a nyugati világnak fontos volt, hogy fenntartsa a szovjet tábor legvidámabb barakkjának komfortját, ezért sok minden fölött szemet hunytak. Most azonban a kutyát sem érdekli, hogy a krumplilevesünk tényleg krumplileves-e. Ha nem telik babérlevélre, együk a nélkül. Most, ha tovább nyújtózkodunk, mint a takarónk ér, magunknak kell összehúzni magunkat, nem számíthatunk politikai indítékú, kedvezményes hitelekre. Elég felnőttek vagyunk már ahhoz, hogy tudjuk, mit és meddig - gondolják a fejlett polgári világban.

De tévednek. Az ezredforduló táján itt újra meghonosodott a kádári világ (állítólagos) közmegegyezése: te hagysz minket zabálni, mi meg elnézzük a disznóságaidat. Erre építette az Orbán-kormány választási kampányát, és kis híján bejött neki. A nemes cél érdekében feláldozta viszont a nehezen kiizzadt egyensúlyt, és aláásta a gazdaság növekedését. Ezzel szembesítenek a mostanában felszínre kerülő, nem kozmetikázott adatok, melyek szerint a folyó fizetési mérlegben már májusig nagyobb lyuk támadt, mint az előző év egészében, és az államháztartás egész évre betervezett hiányát sikerült fél év alatt teljesíteni, pedig arra még nem is hatott az új kormány száznapos programja.

A gazdasági jólét kialakult szintjének fenntartásához nélkülözhetetlen külföldi befektetőket aggasztó számok ismeretében a kormány elvileg két dolgot tehet. Az egyik az, hogy felelőssége tudatában mélyen a szemünkbe néz, és rácsap a saját kezére: eddig, és ne tovább! Bár jó lenne ősszel is minél több helyen megnyerni az önkormányzati választásokat, ezt most más stratégiával próbálom meg. Megmutatom, jobb gazda vagyok a másiknál: nem hagyom felélni a jövőt. Olyan költségvetést csinálok, mintha a családomé lenne: nemcsak a gyerekeimre, de a még meg sem született unokáimra is gondolok. A másik, amit elvileg tehetne (bár félő, ez a hajó már elment): előhúzza a süllyesztőből a régi jó pénzügyi kozmetikusokat, és megreparáltatja velük az árulkodó mérlegeket. Innen kivesz egy kicsit, oda besuvaszt valamit, hátha nem veszik észre.

A baj csak az, hogy ma már nincs olyan világpolitikai érdek, ami miatt hülyének tettetnék magukat a hitelezőink. Nem fognak szemérmesen félrenézni addig, amíg megbuheráljuk a számainkat, majd megveregetni a vállunkat, hogy milyen ügyesek vagyunk, csak így tovább. Egy csudát! Kicsit magasabb kamatra adnak majd hitelt, kicsit kevesebb pénzt hoznak ide, rosszabb esetben kivonják tőkéjüket. Igaz, hamar megoldódik így az erős forint gondja, de a gyengülésből nem sok örömünk lesz. Miként abból sem, ha mi leszünk a leggyengébb láncszem az EU-ban (ha egyáltalán). Minket akkor nem Máté Kriszta fog lesajnálóan elküldeni a búsba, hanem az egész csapat.

publikálva
2002/28. (07. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk