Dög, unalom ellen

  • Donáth Mirjam
  • 2012. március 29.

Éjfélkor New Yorkban

Azt mondod, negatív kampány, azt mondom, választási plakát egy Donáth arcára fújt zsidó csillaggal. A békási lakótelepi pózna előtt ácsorogva abban az élményben a plakátra bélyegzett rosszindulat volt a negatív. Nem a csillag.

Hét évvel később New Yorkban a republikánus elnökjelölti harc eldurvuló, mozielőzetes minőségű kampányfilmjei nosztalgiát ébresztenek az óbudai plakátfirkák után. A magyar maszatolást legalább egy kósza pillanatra komolyan lehetett venni. Ebben a tengerentúli vendégeskedésben az „én itt nem vagyok itthon” érzés áldásaként a belpolitikai történések idézőjelbe tétettek. A magyartól távolodva, az amerikaihoz közeledve mindkettő egyforma távolságba került. Ettől aztán megdöbbentő hasonlóságot mutatnak: nevetségességben. A hétvégén a konzervatív vonalat képviselő jelölt, Rick Santorum, aki matematikailag teljesen esélytelenül hadakozik még mindig Mitt Romney-val, előállt egy Barack Obama elleni propagandafilmmel. Ha értéket már nem tudok teremteni, legalább hadd romboljak alapon. A film címe Obamaville, és beillene egy hollywoodi – Szalóky Bálintot kérem, kommentelje, hogy B vagy C kategóriás – horrorfilm előzetesének.

Képzeljünk el egy amerikai kisvárost két évvel Obama újraválasztását követően” – indít a film. „Az orvosra minden eddiginél tovább kell várakozni. A benzinárak a csillagos égben járnak, a vallásszabadság veszélyben.” Az Obamaville egy átlagos amerikai kisvárosra szakadó apokalipszist vizionál, amennyiben Obamát újraválasztják. Kedves filmkritikusaimnak ajánlom kockáról kockára végignézni, mert olyan mennyiségű horrorelem van az egy percbe összevágva, hogy szabad szemmel lehetetlen követni. A technika felidézi a hatvanas években bevetett bújtatott reklámsnitteket, azzal a különbséggel, hogy az elrejtett képek hatása ezúttal heves röhögőgörcsben merül ki:

Harmincöt éves lakótársam, Ben, aki egy oregoni kisvárosból költözött fel New Yorkba, hogy filmezést tanuljon, vagy tucatszor kiáltott fel értetlenkedve az egyperces film alatt, hogy „Mi van?!”. Ben azt mondja, a középnyugati államok kistelepülésein nyomorgók félelmeire épít a video, ahol a munkanélküliségtől sanyargó, betegbiztosítás nélküli népnek nem tűnik fel, hogy Obamát az iráni elnök-diktátorhoz hasonlítani talán túlzás. A máskülönben kiegyensúlyozott Ben is másodpercenként változóan reagált: az egyik pillanatban röhögött, a másikban elborzadt. A videó átlépi az egyszeri amerikai néző tűrésküszöbét. Santorum állítólag nem először kísérletezik ilyesmivel. 2006-ban a pennsylvaniai szenátori posztért szállt ismételten versenybe, ugyanazt a mindent vagy semmit stratégiát követve, mint most, amikor a kiesés határán növekszik a pártnyomás, hogy ugyan állna már félre a versenyből, mely minél tovább húzódik, annál inkább csökkenti a republikánus támogatottságot az országban. A pennsylvaniai videónak ugyanaz volt a kampányfilmese – Santorum az újraválasztást elbukta.

De vissza Magyarországra, ahol az apokaliptikus és horrorisztikus kampányvideo nem újdonság. Nekünk volt például „Demszky-falva”. És mások is: ilyen és olyan színekben.

Az elnöki posztért versenyben lévő amerikai politikusok online népszerűségét utoljára januárban mérték. A BarackObama.com oldalnak több egyedi, nagykorú látogatója volt, mint a négy republikánus elnökjelölt weboldalainak összesen. Ez azt vetíti előre, hogy a választások második fordulójában, amikor végre demokratával küzd majd a republikánus jelölt, nagy szükség lesz Obamaville-stílű videókra, hogy ne fulladjon apokaliptikus unalomba a mind ez ideig kiszámítható, csigalassúságú amerikai elnökválasztás.

A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.