Azt mondod, negatív kampány, azt mondom, választási plakát egy Donáth arcára fújt zsidó csillaggal. A békási lakótelepi pózna előtt ácsorogva abban az élményben a plakátra bélyegzett rosszindulat volt a negatív. Nem a csillag.
Hét évvel később New Yorkban a republikánus elnökjelölti harc eldurvuló, mozielőzetes minőségű kampányfilmjei nosztalgiát ébresztenek az óbudai plakátfirkák után. A magyar maszatolást legalább egy kósza pillanatra komolyan lehetett venni. Ebben a tengerentúli vendégeskedésben az „én itt nem vagyok itthon” érzés áldásaként a belpolitikai történések idézőjelbe tétettek. A magyartól távolodva, az amerikaihoz közeledve mindkettő egyforma távolságba került. Ettől aztán megdöbbentő hasonlóságot mutatnak: nevetségességben. A hétvégén a konzervatív vonalat képviselő jelölt, Rick Santorum, aki matematikailag teljesen esélytelenül hadakozik még mindig Mitt Romney-val, előállt egy Barack Obama elleni propagandafilmmel. Ha értéket már nem tudok teremteni, legalább hadd romboljak alapon. A film címe Obamaville, és beillene egy hollywoodi – Szalóky Bálintot kérem, kommentelje, hogy B vagy C kategóriás – horrorfilm előzetesének.
„Képzeljünk el egy amerikai kisvárost két évvel Obama újraválasztását követően” – indít a film. „Az orvosra minden eddiginél tovább kell várakozni. A benzinárak a csillagos égben járnak, a vallásszabadság veszélyben.” Az Obamaville egy átlagos amerikai kisvárosra szakadó apokalipszist vizionál, amennyiben Obamát újraválasztják. Kedves filmkritikusaimnak ajánlom kockáról kockára végignézni, mert olyan mennyiségű horrorelem van az egy percbe összevágva, hogy szabad szemmel lehetetlen követni. A technika felidézi a hatvanas években bevetett bújtatott reklámsnitteket, azzal a különbséggel, hogy az elrejtett képek hatása ezúttal heves röhögőgörcsben merül ki:
Harmincöt éves lakótársam, Ben, aki egy oregoni kisvárosból költözött fel New Yorkba, hogy filmezést tanuljon, vagy tucatszor kiáltott fel értetlenkedve az egyperces film alatt, hogy „Mi van?!”. Ben azt mondja, a középnyugati államok kistelepülésein nyomorgók félelmeire épít a video, ahol a munkanélküliségtől sanyargó, betegbiztosítás nélküli népnek nem tűnik fel, hogy Obamát az iráni elnök-diktátorhoz hasonlítani talán túlzás. A máskülönben kiegyensúlyozott Ben is másodpercenként változóan reagált: az egyik pillanatban röhögött, a másikban elborzadt. A videó átlépi az egyszeri amerikai néző tűrésküszöbét. Santorum állítólag nem először kísérletezik ilyesmivel. 2006-ban a pennsylvaniai szenátori posztért szállt ismételten versenybe, ugyanazt a mindent vagy semmit stratégiát követve, mint most, amikor a kiesés határán növekszik a pártnyomás, hogy ugyan állna már félre a versenyből, mely minél tovább húzódik, annál inkább csökkenti a republikánus támogatottságot az országban. A pennsylvaniai videónak ugyanaz volt a kampányfilmese – Santorum az újraválasztást elbukta.
De vissza Magyarországra, ahol az apokaliptikus és horrorisztikus kampányvideo nem újdonság. Nekünk volt például „Demszky-falva”. És mások is: ilyen és olyan színekben.
Az elnöki posztért versenyben lévő amerikai politikusok online népszerűségét utoljára januárban mérték. A BarackObama.com oldalnak több egyedi, nagykorú látogatója volt, mint a négy republikánus elnökjelölt weboldalainak összesen. Ez azt vetíti előre, hogy a választások második fordulójában, amikor végre demokratával küzd majd a republikánus jelölt, nagy szükség lesz Obamaville-stílű videókra, hogy ne fulladjon apokaliptikus unalomba a mind ez ideig kiszámítható, csigalassúságú amerikai elnökválasztás.
A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.
