Schmitt, Stumpf és a kis különbségek

  • Donáth Mirjam
  • 2012. április 6.

Éjfélkor New Yorkban

Az alábbiakban kifejtett vélemény a sajátom. Ha Stumpf András ezzel a mondattal indítja a főszerkesztője által eltávolított Heti Válasz-os publicisztikáját, Borókai Gábor talán egy perccel tovább vakarta volna a fejét: mivel is magyarázza a megmagyarázhatatlant. A demokráciában, miképpen a boldogságban is, ezek a percek számítanak. De hát élve az amerikai publicisztikák védelmi jogával, jelentem, hogy nem a Magyar Narancs, de még csak nem is a Reuters hírügynökség, hanem én gondolom, hogy a Schmitt-ügy a magyar köztársaság elnökénél csak a magyar sajtónak jelentett nagyobb próbatételt, amelyet – a kormány uralta köszolgálatisággal és pártpolarizált kereskedelmiséggel egyetemben – a magyar sajtó kiállt.

Két dolgot állítok: a „tó innenső oldalán” most úgy látszik, Magyarországon működik a demokrácia. És azt is, hogy nem ettem bolondgombát. Más kérdés, hogy az, amit Amerikában demokrácián értenek, kontrasztban áll az eljövendő mennyországhoz hasonló magyar álommal. Ha valakik, hát az amerikaiak, akik sóvárgás helyett megélik, tudják, hogy nem az. Nem a Macskafogó, Ternovszky Béla óriás bádogkutyája, amelyet csak fel kell építeni, és akkor minden cinikust, hazugot és plagizálót majd szépen bekap, aztán békés, jó teremtményekként üríti ki magából őket, hogy azután mindannyian tökéletes társadalomban élhessünk tovább boldogan. Néhány héttel ezelőtt a New Yorker magazinban – amelyet, hogy az alábbi gondolatokat politikai helyi értékükön kezeljük, az amerikai Élet és Irodalomnak hívok – a Pulitzer-díjas főszerkesztő, David Remnick boncolgatta a demokrácia témáját. „A tökéletes demokrácia elérhetetlen”, írja Remnick. „A legerősebb demokrácia is mindössze ambíció, a demokratikussá válás folyamata.” Abból, ami a Schmitt-ügyből idáig ellátszik, nyilvánvaló, a mi jóval gyengébb rendszerünkben is lankadatlan a törekvés a demokráciáért.

Schmitt Pál lemondása nem volt téma New Yorkban. Ez persze csak annyit jelent, hogy a hír nem mozgatta meg a piacokat. Az ügyhöz kötődő három sajtóhír azért átverekedte magát a város tömény információszmogján. Először is, hogy a hvg.hu és az ő titkos „Mély Torok”-forrásának tényfeltáró cikke januárban fényt derített a magyar köztársasági elnök disszertációplágiumára. Az oknyomozás, New York-i mérce szerint, a legsúlyosabb, legértékesebb újságírói műfaj. És ezúttal it was made in Hungary!

Azután az MTV Schmitt-interjúja a súgógépként is szuperáló mikrofonállvány-riporterrel szintén pozitív jel volt, amennyiben legalább akkora port kavart a sajtóban, mint maga a Schmitt-ügy. De ami azt a bizonyos „kis különbséget” – amivel januárban ezt a blogot indítottam –, és ez esetben az amerikai fekete öves és hazánk sárga öves demokráciája közötti eltérést leginkább illusztrálja, az Stumpf András kollégám Heti Válasz-os kalamajkája.

Borókai Gábor döntése András cikkének „nyomtalan” eltávolításáról a demokratikus sajtó sarkalatos törvényét rúgta fel: az átláthatóságot. A meghökkent olvasóknak adott magyarázata a szívmelengető Heti Válasz-műhelyről – amely, mint az okos lány a Mátyás király-mesében, biztosít is írói szabadságot, meg témától függően nem is, bátorítja is az egyéni talentumot, de csak addig, amíg az meg nem haladja a főszerkesztőét – nem kielégítő, főként, mert nyugati demokráciákban még tárgyi hibával megjelent cikket sem lehet csak úgy eltávolítani, nemhogy egy tartalmilag feddhetetlent. Amennyiben tárgyi tévedés vagy bizonyíték nélküli rágalmazás fordul elő egy publicisztikában, az online szerkesztő láthatóan, az eredeti hiba törlése nélkül korrigálja. (Hogy egy újságíró se szövegeljen arról, hogyan kellene Schmitt Pálnak férfi módra beismernie a bűnét, és lemondania, ha közben a saját szennyesét meg bújtatja.) Stumpf András cikkében azonban nem volt hiba. A hiba nem a műben, a szerzőben volt: elhalászta a nagy op-edet a főnök orra elől. „...ilyen súlyú ügyben megengedhetetlen, hogy felelős vezető saját lapjának véleményét a nyilvánosságon keresztül ismerhesse meg, és ne a szerkesztőséggel közösen alakítsa ki”, írta Borókai. Egyébként abban valóban vétkes Stumpf András, hogy olyan hibát ismert be, amelyet nem követett el. Ahhoz, hogy az a cikk megjelenhessen, mind az írónak, mind a szerkesztőnek teljesen sötétségben kellett lennie Borókai akaratát illetően. A mindenki számára ismert szabály hiánya pedig a menedzsment hibája, amely nem volt rest egy szóbeli megállapodásra hivatkozva mindezt az alkalmazottain leverni. Mint amikor érintőznek a gyerekek, és akinek nincs ideje elugrani az általa elcsípett új fogó elől, az előáll az új szabállyal: Apádüte nincs! Felnőttkorban mindez annyit változik, hogy az „apádütéről” mindig az dönt, akinél a hatalom.

Félreértés ne essék, a sokat emlegetett kis különbség nem az, hogy Amerikában betartják a demokrácia játékszabályait, Magyarországon pedig nem. Remnick így folytatta „...[Amerikában] a 21. század választási csalással kezdődött. És mi még [demokráciaügyileg] az egyik legszerencsésebb nemzet vagyunk.” A csalással Remnick Bush elnök 2000-es győzelmére utalt, amikor Florida a szavazatok újraszámlálását követelte különféle választási szabálytalanságok miatt, melyre végül a Legfelsőbb Bíróság döntése következtében nem került sor. Demokratakörökben állítják, hogy a hagyományos szavazatok alapján Al Gore nyerte a választást, ő volt a választók körében a népszerűbb, de végül az elektorok szavazatai alapján Bush került ki a verseny győzteseként.

A kis különbség az, hogy Amerikában a demokráciának vannak szabályai. Ha Magyarországon úgy döntünk, komolyan vesszük a „demokráciatársast” – meg kell fogalmaznunk a szabályainkat. Együtt. Mert hiába dobunk egy játékban sorozatban hatost, ha csak az viszi a pálmát, aki nemcsak beszól: mostantól a hatos éri a legkevesebbet, de akinek a szavát az összes többi játékos is készpénznek veszi.

A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.