Meghalni nincs jogunk?

  • Donáth Mirjam
  • 2014.11.03 06:15

Éjfélkor New Yorkban

Egy időben azzal, hogy Brittany Maynard megjelent a People magazin címlapján, egy harmincas éveiben járó amerikai fiatalember úgy döntött, megosztja a világgal, hogy nincsen kedve tovább élni.

A langyos októberi délutánon kiült a Times Square-i Madame Tussauds viaszmúzeummal szemező felhőkarcoló párkányára. George Clooney feje fölé. Pontosabban George Clooney viaszmásának a feje fölé vagy 15 emelettel. Alig valamivel a Reuters hírügynökség 19. emeleti szerkesztősége alatt lóbálta a lábát. Az irodából egészen közelinek tűnt, pedig a széles 42. utca választott el bennünket egymástól. Több száz ember, a teret naponta átszelő 300 ezerből, a Times Square-ről nézte, hogy a kis fekete pont a fehér ingben mikor veti le magát.

false

Brittany Maynard 29 éves kaliforniai tanítónő. Gyönyörű, és csak egy évvel ezelőtti esküvői képei árulják el – melyek még azt megelőzően készültek, hogy az agydaganatára szedett gyógyszerek mellékhatásaként három hónap alatt 10 kilót szedett volna fel –, a természet miképpen képes a szépséget fokozni. De Brittany nem a szépsége miatt került a bulvárlap címlapjára.

A fiatal nő azt tervezi, hogy november elején, még a harmincadik születésnapja előtt felhajt egy kisebb pohár, rossz ízű fehér löttyöt, amely néhány percen belül kómába, majd halálba segíti.

A New York-i felhőkarcoló párkányán egyensúlyozó fiatalember azért lépett a nagyközönség elé, hogy megmentsék. Brittany Maynard azért, hogy hagyják békében meghalni – őt és minden más halálos beteget, aki szabadon akar dönteni arról, meddig is szeretne élni.

A fiatalember sikerrel járt. Két órával azután, hogy a világ útkereszteződését lezárták és óriási gumimatraccal párnázták ki miatta, engedte magát lebeszélni az ugrásról. Brittany Maynard férjével San Franciscó-i otthonából az Oregon állambeli Portlandbe költözött, hogy legálisan kaphassa meg a gyógyszert, mellyel – ha akarja – örökre elaltathatja magát, véget vetve hat hónapnál nem hosszabbra becsült életének. A végső cél azonban – hogy a halálos betegek Amerika-szerte megválaszthassák haldoklásuk  hosszát – az emberi jogokért való harcban úttörő, ámbátor istenfélő Amerikában valószínűleg még jó ideig várat magára.

A „méltóságteljes halál” mozgalma, mely az elmúlt években erőre kapott, Brittany Maynard segítségével ismét mindennapi beszédtémává vált. Abban az országban, amelyben az eutanázia – akárcsak az öngyilkosság – tabu, öt államban (Oregon, Új-Mexikó, Washington, Montana és Vermont) engedélyezik, hogy azok a kifogástalan mentális állapotban lévő betegek, akik számára legalább két szakorvos megegyező véleménye alapján nem jósolnak fél évnél hosszabb élettartamot, szert tehessenek arra a pirulára, melynek segítségével tetszés szerint megválasztott körülmények között véget vethetnek az életüknek. A törvény legalizálja a beteg kívánságát segítő orvos, családtag, barát közreműködését. A procedúra körültekintően a „segítség a haldoklásban” nevet viseli, és a felmérések alapján ebben a finomított megfogalmazásban a megkérdezett amerikaiak túlnyomó többségének (70%) támogatását élvezi. (Összehasonlításképpen: amikor ugyanez a 2013-ban készült Gallup-felmérés az eljárást az „öngyilkosságban való segítségként” nevezte meg, a támogatottság alig érte el az 50%-ot.)

Miért ne dönthetnénk el, mikor akarunk meghalni? A törvény ellenzői szerint azért, mert saját életünk kioltása – a körülményektől függetlenül – az élet szentsége elleni, morális vétek, mellyel a haldoklót gondozni kényszerülők visszaélhetnek. Az American Medical Association, az amerikai orvosok 30 százalékát képviselő egyesület például úgy nyilatkozott, hogy az „orvos által elősegített öngyilkosság összeegyeztethetetlen az orvos gyógyító szerepével”.

Évamamókának, aki 80 éves koráig gondosan manikűrözött, vörös körmökkel ütötte az írógépét és dolgozott teljes gőzzel, amíg a rák végleg ágynak nem döntötte, mindössze két hétig kellett nagy fájdalmak közepette, önmaga árnyékaként haldokolnia. S mert egyike azoknak, akik a világon a legtöbbet jelentették számomra, igen hálás vagyok a sorsnak ezért. Nem kívánok többet sem magamnak, sem a szeretteimnek. Egy másik amerikai, a neves bioetika-kutató, Margaret Pabst Battin, hasonló véleményen van. Saját családi története tanúskodik arról, mennyire összetett a haldokló lelke.

Margaret férje hat évvel ezelőtt, 67 évesen, egy tragikus biciklis baleset következményeként teljes testére megbénult – légzését, táplálását gépek segítették, 24 órás ellátásra szorult. Brooke nem tartozik a „méltóságteljes halálra” kvalifikáltak közé: ha állapotát nem lehetne akár évekig is fenntartani, a halálos fájdalomcsillapító adagot képtelen lenne a törvény előírása szerint, saját maga bevenni. Brooke egyike volt azon felkészülteknek, akik időben gondolnak az élet ilyetén meglepetéseire: még jóval a balesete előtt rendelkezett arról, hogy hasonló esetben ne élesszék újra. Nem kívánt semmiféle procedúrát, mely „csak arra szolgálna, hogy természetellenesen kitolja halálom időpontját és meghosszabbítsa haldoklásomat”. De mert a baleset helyszínén idegenek hoztak döntést az életéről, folytatnia kellett, és amikor visszanyerte az eszméletét, nem kérte, hogy kapcsolják le a gépekről. S bár Margaret egy feleségtől telhető legnagyobb objektivitással figyelt arra, mit is kíván férje, Brooke jelzései nem voltak egyértelműek. Jobb napokon gyakorta fordult a feleségéhez „Szeretek élni!” sóhajjal. Nehezebb napokon, amikor váratlan fertőzés támadta meg, vagy fájdalmai voltak, azért könyörgött, hogy segítsen neki mindebből kiszállni.

Egy napon, egy nehezebb napon, megkérte Margaretet, hogy kapcsolja le a gépekről. Készen állt meghalni. Margaret a nővér segítségével lekapcsolta a lélegeztetőgépet, és kihúzták belőle a csöveket. Brooke hátradőlt a tolószékben és lehunyta a szemét. Várta a halált. Percek teltek el. Kisvártatva Brooke megkérdezte őket, hogy álmodik-e. Nem, mondták neki, nem álmodik. Az élményt, hogy életben van, csodaként élte meg, és megkérte a nővért, hogy csatolja vissza a gépeket. Nem csoda volt – egy bizonyos ideig masinák nélkül is dolgozik a szervezet. Margaret állítja, hogy ha Brooke elájult volna, újraélesztették volna a nővérrel, mert egy percig sem hitte el, hogy férje valóban meg akart halni. „Nem meghalni akart, hanem bizonyítékot arra, hogy az ő kezében van a döntés, hogy ha azt kéri, hogy szeretne elmenni, akkor tiszteletben tartjuk a kérését.” Brooke néhány hónappal később hozta meg élete legnehezebb döntését, és kérte Margaretet újra, hogy kapcsoltassa le a gépekről.

Sok esetben a puszta tudat, hogy szabadon rendelkezhetünk a sorsunk felett, elegendő megnyugvást ad. A „méltóságteljes halál” törvényének 1997-es bevezetése óta a statisztikák azt mutatják, hogy Oregon államban ötszáz esetből egy haldokló dönt úgy, hogy él a lehetőséggel. Egy 2009-es tanulmány szerint a halálos pirulákat igénylőket – akiknek többsége tanult, jómódú ember – nem a lassú, fájdalmas szenvedéstől való félelem motiválja, hanem a vágy, hogy övék legyen a döntés joga: hol és mikor kívánnak meghalni.

„Le sem tudom írni, milyen megkönnyebbüléssel jár, hogy nem úgy kell meghalnom, ahogy megjósolták: az agydaganat majd teljesen eluralkodik rajtam” – nyilatkozta Brittany a videoüzenetben, mellyel a „méltóságteljes halál” mozgalom vezető amerikai egyesületét (Compassion & Choices) támogatja. Legszemélyesebb döntése, hogy egy nap beveszi-e a kézitáskájában hordozott gyógyszereket, vagy soha nem nyúl hozzájuk. Csütörtökön azt adta hírül, hogy még van benne „elegendő életöröm“ ahhoz, hogy ne tűzze ki halála pontos napját. Ami fontos: megvan a joga a választáshoz.

„A szenvedésben is van méltóság” – töprengett a a májrákban szenvedő, 55 éves, kétgyermekes édesanya, Cody Curtis a Halál Oregonban című dokumentumfilmben, néhány hónappal azelőtt, hogy kiitta volna a halálos poharat. Majd hozzáfűzte: „de az is kegyelem, ha el tudjuk fogadni az elkerülhetetlent.”

UPDATE

Cikkünk megjelenése után értesültünk róla, hogy Brittany Maynard november 1-jén, szombaton meghalt, miután az Oregon államban engedélyezett, halálhoz segítő pirulákat bevette. Vasárnap jelentették be hivatalosan Maynard halálát, de már szombat estétől elözönlötték a Facebook-profilját a részvétüzenetek – írja a hvg.hu az NBC-re hivatkozva. A szerk.

Neked ajánljuk