Élet + Mód

Ember a Holdon - Kis lépések technikája

Emlékszünk még a kifejezésre: "űrverseny"? Tudunk egyértelmű választ arra, hogy ki nyerte? Melyik elsőség a fontosabb: az először a Földet orbitális pályán, tehát "bolygón kívül" megkerülő orosz Gagariné, vagy a majd tíz évvel ezután a Holdra lépő amerikai Armstrongé? Hozott-e hasznot a nagy versengés, vagy csak a nagyhatalmak drága játékszere volt?
  • Tamás Gábor
  • 2009. július 16.

cyberhírek

Nettelefon Júliustól a helyi tarifával hívható 189-es vonalas telefonszám mellett ingyenesen, internetalapú hanghívással is felhívhatják az állampolgárok a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központot. Beágyazás Amerikai szerzői jogvédő szervezetek a YouTube után jogdíjat szednének azoktól a bloggerektől is, akik YouTube-videókat ágyaznak oldalaikba, hacsak nem teljesen nonprofit blogokról van szó. Oprendszer Operációs rendszert fejleszt a Google személyi számítógépekre. Az új operációs rendszerrel a felhasználók 2010 második felében találkozhatnak először, akkor jelennek majd meg az első, a szoftvert futtató netbookok. Blogújság Mindössze hat hónapot élt meg a The Printed Blog című, napilap-formátumú amerikai újság, amiben különféle blogbejegyzéseket jelentettek meg nyomtatott formában.
  • .
  • 2009. július 16.

"Megvizeztem a homlokomat" - Kohán János angol úri szabó

Kevesen varratnak manapság méretre szabott öltönyt, pedig az igényes öltözet szinte ugyanannyiba kerül, mint a konfekció. Nem mindig volt így. A most 90 éves angol úri szabónál néhány évtizede szinte lehetetlen volt öltönyt készíttetni.
  • Beszterczey Judit
  • 2009. július 16.

A disznók vége Egyiptomban - Homokba döngölve

Az elmúlt hónapokban a Közel-Kelet több országában is megjelentek a "sertésinfluenza" tüneteit produkáló betegek, ezért a muzulmán többség nyomására szinte minden államban elrendelték a disznóállomány levágását. Egyiptom lakosságának tíz százaléka - úgy hétmillió ember - kopt keresztény, az ország 350-500 ezer disznajának javát ők tenyésztették és fogyasztották. Egészen mostanáig.
  • Jászberényi Sándor
  • 2009. július 16.

"Vagy második leszel a barátoddal" - Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakos, szövetségi kapitány

Csak egy magyar kajakos van Storcz Botondon kívül, aki képes volt ugyanazon világbajnokságon mindkét olimpiai egyest megnyerni - de Csapó Géza nem lett olimpiai bajnok. Storcz viszont háromszor is: igaz, nem egyesben, hanem párosban (Sydney, 2000, Kammerer Zoltánnal) és négyesben (2000, Sydney és 2004, Athén, Kamererrel, Horváth Gáborral és Vereckei Ákossal). Peking után lett szövetségi kapitány, és egyelőre egy jó Eb-szereplés igazolja, hogy csapatemberként képes rendet tenni az olykor kusza sportági érdekek és viszonyok között.
  • Simon Andrea
  • 2009. július 9.

Szerepjátékok - Határok közé szorított fantázia

Első ránézésre érthetetlen, hogy a kötetnyi szabálykönyv, papírmunka és a kikerülhetetlen fejszámolás dacára miért szánják Magyarországon több mint ötvenezren ráérő idejüket szerepjátékra. A hobbijáték a nyolcvanas évek végén vert gyökeret nálunk, és még az első generáció sem unta meg.
  • Korom Bori
  • 2009. július 9.

cyberhírek

Jackson-vírus Michael Jackson című e-mail vírus terjed világszerte: az elhunyt popsztár eddig még ki nem adott dalait és exkluzív, soha nem látott fotóit ígéri a hiszékeny felhasználóknak. Vak hacker Telefonbetyárkodásért ítéltek 11 év börtönre egy a vak hackert az Egyesült Államokban, aki kommandósokat riadóztatott gyanútlan áldozatok házaihoz, a telefontársaság rendszerét manipulálva. Szuperkolónia Egyetlen hangyakolónia uralja a fél világot: a dél-európai, japán és kaliforniai szuperkolóniákban élő argentin hangyák felismerik egymást; a tudósok szerint azért, mert valójában egyetlen hatalmas családba tartoznak. Szuperkatica A Kelet-Ázsiából származó, Európába pár éve betelepült harlekin-katicabogár mértéktelen elszaporodása ezer rovarfajt fenyeget kipusztulással brit tudósok szerint - elsősorban a többi katicafajt. Óriáspiranha Az egyméteres testhosszt is elérte az óriáspiranha, amely 8-10 millió évvel ezelőtt élt Dél-Amerika vizeiben. A hivatalosan a Megapiranha paranensis nevet kapott szörnyeteg állkapcsára egy múzeum raktárában bukkant egy paleontológus. Gondolatvezérlés Agyhullámokkal irányítható elektromos tolószéket fejlesztett ki a Toyota.
  • .
  • 2009. július 9.

Kiállítás - Ágyról, asztalról - Nagytétényi Kastélymúzeum

A nyolcvanas évek elején még a 43-as villamossal kellett kidöcögni az egykor önálló községbe, 1950 óta Kistéténnyel, továbbá Budafok megyei jogú várossal együtt a főváros XXII. kerületébe. Akkoriban még HÉV-vonal vezetett ide - eredetileg a Gellért tértől. Most autóbusz jár erre, a 33-as, a valamikori Tétény mozinál kell leszállni, mindjárt az egykori faluközpontban vagyunk, de ennek a tanulmányozását máskorra halasztjuk. Elfordulunk a Duna irányába, múlt század eleji földszintes, mezővárosias házak között jutunk ki a csinos, pár éve felújított kastélyhoz. Hatalmas parkja hosszan húzódik a part mentén, amelytől azonban elvágja az 1860-as években épült Déli Vaspálya és a 6-os út, így az egykori többszintű teraszos kiépítés már rég nem mutatja néhai nagyvonalú eleganciáját. A Duna itt enyhe jobbkanyart vesz, úgyhogy a kastély díszudvara északkeletre néz, miközben párhuzamos a folyásiránnyal.
  • - kovácsy -
  • 2009. július 2.

cyberhírek

Pirate Bay Nem lesz új tárgyalás a Pirate Bay svéd fájlcsereközpont ügyében, ahol a bíróról kiderült, hogy olyan szervezetek tagja, amik a vádat képviselő szövetség részei. A kalózok az EU emberi jogi bíróságához fordulnak. Michael Jackson A Google is majdnem megállt a popsztár halálhírétől: az érdeklődés akkora volt, hogy a Google News hírkeresőjének védelmi mechanizmusa túlterheléses támadásként értékelte a Michael Jackson nevére érkező keresések tömegét. Kiberzsaruk Kiberbűntényeket felderítő csoportokat hívnak életre a hatóságok szerte Nagy-Britanniában, így próbálva meg szembeszállni az évente fontmilliárdokat összeharácsoló online bűnbandákkal. Ökomosógép Környezetbarát mosógépet fejlesztettek ki Nagy-Britanniában: vízfelhasználása kevesebb mint egytizede a hagyományos mosógépekének, a vizet több ezer apró, újrafelhasználható műanyag golyó váltja fel, amelyek kiválasztják és magukba szívják a piszkot. Kacsadetektor A vitatható információkat kiemelő szolgáltatást fejlesztettek ki az Intel tudósai.
  • .
  • 2009. július 2.

"Bokszzsákot kapnak" - Nagy Péter gyermekpszichiáter a kényszerbetegségről

A gyermekek egy-két százaléka kóros gondolatoktól, kényszercselekvésektől szenved, s ezektől képtelen megszabadulni. Nagyon kevesen kerülnek szakemberhez közülük. Nagy Péter gyermekpszichiáter, a Vadaskert Kórház és Szakambulancia munkatársa többek között kényszerbeteg fiatalok számára vezet terápiás csoportot.
  • Beszterczey Judit
  • 2009. július 2.

Transzneműek Indiában - Váltóláz

Hidzsrának lenni Indiában kábé olyan, mintha valaki nálunk meleg roma adóellenőrként élné mindennapjait. A harmadik nem tagjai mégsem hagyják, hogy elrontsák a jókedvüket.
  • Linder Bálint
  • 2009. július 2.