Tartalom

Narancs XXI. évf. 26. szám (2009-06-25)

Publicisztika

Publicisztika

Hátsó udvarok hentesei - Tévhitek az élelmiszer-biztonságról

Amikor a nyolcvanas években permeteztem a meggyfáimat, rendszerint átjött V. Jóska bácsi a szomszédból, s megkérdezte, milyen mérget használok. Gyönge rovarölő is megtette a cseresznyelégy ellen, V. Jóska bácsi azonban elégedetlenkedett: "Azt meg lehet inni!" Annyiban igaza is volt, hogy különösen az egyik NDK-gyártmányú szert az idő tájt némelyek iszogatták - öngyilkosság céljából. Szomszédunk a vaderős Ultraciddal irtotta a levéltetveket az őszibarackfáin, aztán másnap szedte az egész família a Mayflower fajtájú korait, este pedig jött a bérelt tehertaxi, és vitte a miskolci nagybani piacra.

Publicisztika

Jertek, szilaj csikóim! - Generációs küzdelem az MSZP-ben?

Az egyszerű biológiai tényből következően, hogy a fiatalok követik az idősebbeket, a politikai-hatalmi küzdelmeket az elemzők néha szívesen jellemzik a generációk harcaként. Most épp az MSZP-ről szól a nóta, és a sajtó úgy várja a júliusi kongresszust, mint a Bajnokok Ligája - bár van, aki szerint már legfeljebb a Szabad Föld Kupa - döntőjét. A csapatok már fölálltak, s az ellentétek ilyen feltüntetése, a "Jöjjön a romlatlan ifjúság a romlott vének helyett!" jól hangzó jelszavának elkiáltása az egyik fél számára nem kis taktikai előnyt jelenthet. Ám a jelszó nem csak üres, demagóg is. Ha szarkasztikus akarok lenni, már csak azért is, mert a történelem tanúsága szerint valahogy ilyenkor előbb-utóbb mindig "romlott vének" lesznek a "romlatlan ifjakból". De az idősebb korosztály nevében szólók visszavághatnának Ciceróval is, aki szerint "a leghatalmasabb államokat a fiatalok ingatták meg, az öregek támogatták és állították helyre". Ám ezzel csak a másik oldalról igazolnák ugyanazt a megközelítést. Vagyis az öreg római is tévedett, de minimum elfogult volt.

Publicisztika

A szavak értelme - Hány év egy kormányzati ciklus?

A március-áprilisi kormányváltás megmutatta, hogy az Alkotmány mégoly egyértelmű paragrafusai ellenére is számos egyéni értelmezés jelenhet meg, és válhat akár reflektálatlanul népszerűvé a nyilvánosságban. A kormányváltással egy időben jelent meg a közéletben az a vélekedés, hogy a szocialista pártnak azért érdeke egy őszi-téli előre hozott választás, mert így megrövidíthetnék a Fidesz kormányzását - mert esetleg csak három és fél évig, vagy akár még kevesebb ideig kormányozna a várhatóan győztes párt. E feltételezés alapja az az alkotmányos előírás, mely az országgyűlési választásokat az előző választást követő negyedik év április-május hónapjára datálja. Hogy ezt a jobboldal esetleg sérelmesnek tartja, az a Heti Válaszban nemrégiben megjelent Orbán Viktor-interjúból is kiderül. A pártelnök ugyanis e felvetésre a következőképpen reagált: "Kizártnak tartom, hogy győztes választás után ne négy évig kormányozzunk. Valóban van belső feszültség az alkotmányos rendszerben - ezt fel kell oldani, ha másként nem, az Alkotmánybíróság segítségével."

Publicisztika

Bírócsere

Lemondott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vezetője, a felügyeleti tanács elnöke. Hát, ja, pénzügyi válság van, a pénz- és tőkepiacokat felügyelő független állami hivatalokra sehol a világon nem járnak jó idők, a bűnbakkeresés úgyszólván első áldozatai ők. Barátocskáim, hogyan engedhettétek ezt, szegezik rájuk ujjukat bebukott adósok milliói, tönkrement befektetők, kormányok.

Publicisztika

Nem kisasszonyfutball

Amit Herényi Károly (akkor még frakcióvezető) januárban megpendített a Narancsnak, és ami Bokros Lajos meghökkentő márciusi listavezetővé válásával materializálódott is, gőzerővel folytatódott a múlt hét végén. Dávid Ibolya nem vacakol: az évek alatt levezényelt imázsváltást fölgyorsult tempóban követi a tagságcsere. Nem is túl elegánsan.

Egotrip

K. történetei

Egotrip

Zászlófelvonás

A táborvezető éjszakai magányában lágy tojást főz, a táborlakók leragasztott leveleit a gőz fölé tartja, majd óvatosan felbontja. Az arcán elégedettség: talán a tojás ízlik, talán a saját szemfülességét élvezi, de a tekintete mintha némi zavarról árulkodna. A levélfelbontásra megvannak az illetékes szervek, ha egy diák-építőtábor vezetője bontogatja a leveleket, eljárása az 1960-as évek végén akár túlkapásnak is minősülhet. A tábor feszült hangulata azonban indokolttá teszi a fokozott éberséget. Gazdag Gyula első játékfilmjének egyik kulcsjelenete ez. A sípoló macskakő 1972-ben, a pártszervek gáncsoskodása ellenére, elnyerte a filmkritikusok díját.

Pálya a magasban

Egotrip

Tenyeres, vonal

Talán meg kellene vizsgálni a teniszezők tenyerét, hátha a sorsvonalakból kiderülne, hová tűntek az utóbbi időben a változatos élettörténetű játékosok, a színes karakterek. De lehet, hogy csak az időbeosztásukat kellene összevetni, mondjuk megnézni, mennyit töltöttek tenisszel a hetvenes évek elejének playboyai, Vilas vagy Gerulaitis, és mennyit gyötri magát ma Nadal, Djokovic vagy Federer, akinek életrajzában így karrierje végéig a legérdekesebb elem az marad, hogy gyerekkorában futballozott. Talán tényleg az egyre kiterjedtebb médiafigyelemmel és a nagyobb tétekkel párhuzamosan váltak egyre laposabbá a történetek; a hetvenes éveket még eleven figurák - Chris Evert vagy Jimmy Connors - uralták, a következő évtizedben pedig még ott voltak a csehszlovák jégcsapok, Martina Navratilova és Ivan Lendl, akik még amerikaiként is több titkot rejtettek, mint ma az összes - nagyon csinos vagy nagyon nem csinos - orosz lány. A kilencvenes évekre viszont már szinte csupán bulvársztorik maradtak: Brooke Shields és Agassi viszonya, vagy Boris Becker aktuális nőügyei. Jennifer Capriati feltámadása vagy az őrült késelő Szeles Mónika elleni akciója pedig inkább csak kivételként erősítette a szabályt. Míg az egykori tévéközvetítésekben Borg vagy McEnroe esetében egy fél meccs is eltelhetett a személyiségek elemzésével, addig ma már inkább arról esik szó, vajon melyik agyongyötört teniszező háta vagy térde gyógyul meg a következő versenyig.

Ingyenebéd

Egotrip

Kenyeret, tejet, fűtést és szállodát a népnek!

Miközben július elsejétől öt százalékkal magasabb áfát fizethetünk szinte mindenért, néhány termék és szolgáltatás esetében bölcs kormányunk egyenesen csökkenti a forgalmi adó kulcsát. Eddig is tudtuk, hogy a kenyérre és a tejtermékekre 18 százalékos kulcs fog vonatkozni. A múlt hét meglepetése azonban az adócsomag további mintegy 45 milliárdos puhulása, mert a kormány előterjesztése szerint a szállodákra 18 százalékos, a távfűtésre pedig 5 százalékos áfakulcs vonatkozik majd. Könnyű lenne egyszerűen csak lobbizást vagy populizmust látni ezek mögött. Ezzel szemben most rendkívül konstruktív erőfeszítést teszek arra, hogy az intézkedéseket értelmes szegénység- vagy iparpolitika részeként értelmezzem. Sajnos nem fogok sikerrel járni.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek" - Nem apácagárda

Magyar Narancs, 2009. május 21. Üldözés vagy előzés? Bulvárlapjaink előszeretettel sokkolják a közvéleményt kiszínezett bűncselekmények részleteivel, egyes politikusok pedig népszerűség-javító szólamként gondolják használni az állampolgári biztonságérzet - helyenként tényleg tragikus - állapotára vonatkozó megállapításaikat.

Belpol

Belpol

Ötszáz éve született Kálvin János - A vastagnyakú

Genf hidegvérű zsarnoka, ellentmondást nem tűrő purifikátor, református pápa, Szervét Mihály gyilkosa: csak néhány jelző, amely az egyházalapító nevéhez fűződik. Bár nem volt könnyű eset, a nagy hatású prédikátorról kialakult közkeletű kép történelmietlen és hamis. A Szervét-per anyagából tudható, hogy fordított esetben az unitárius reformátor sem kegyelmezett volna kollégájának.

Belpol

Ököljog és törvényesség a turulszobor ügyében - Jómadarak

A XII. kerületi turulszobor ügyében az érintett közigazgatási vezetők politikai megfontolásból, továbbá személyes fizikai veszélyt érzékelve tudatosan szembeszegülnek a jogerős bírósági ítéleteknek. A turul ma már a Jobbik és a Fidesz szavazatszerző küzdelmének egyik szimbolikus terepe.

Belpol

A főbíróválasztás háttere - Habemus Bakam

Hétfőn az Országgyűlés harmadik nekifutásra főbíróvá választotta Baka Andrást. Bár június elején mindkét nagy párt támogatásáról biztosította a jelöltet, múlt hét elején valamelyikük megszegte a szavát. Miután a házbizottság nem támogatta a színvallást lehetővé tevő nyílt szavazást, a szocialisták egy apró trükkel tartották egyben a frakciójukat, illetve vezették meg az ellenzéket.

Budaházy György és a Magyarok Nyilai

Belpol

Valaki rá vallhatott

Felkészült védői segítségével ügyesen egyensúlyozott eddig a jogállamiság határán Budaházy György, most azonban terrorcselekménnyel és emberölés előkészületével is vádolják, ráadásul összefüggésbe hozták a Magyarok Nyilaival. Szélsőjobboldali forrásaink óvatosan nyilvánítottak véleményt az ügyről. Csintalan Sándor akkor lesz nyugodt, ha végre meglesznek a támadói.

Belpol

"Huszonegyedikén levesszük" - Lázár János (Fidesz) polgármester, országgyűlési képviselő

Hódmezővásárhely első embere, aki nem tűri városában a Magyar Gárdát. Az árpádsávos zászlót sem, ha az szélsőjobbos nosztalgiakellék, továbbá helyben fölszámolta a iskolai szegregációt. A Fidesz parlamenti képviselője és az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke. A T. Ház mostanában elvarázsolt kastély, például a Legfelsőbb Bíróság elnökére szavazva egyszer csak nemmé változtak az igenek.

Zene

Zene

kiállítás - VÁRNAI GYULA

életműve feleslegessé teszi a kortárs művészet értelmét és hasznát kutatni. Kételyeinket feloldják témaválasztásai; olyan dolgokat vizsgál és ábrázol, amikről sokat gondolkodtunk az elmúlt pár ezer évben, de mindig megállt a tudomány és a szó.

Zene

Színház - "Melyik a zsidó?" - A velencei kalmár Egerben

Mi tagadás, ritkán érzi úgy az ember - ha színikritikus, akkor pláne -, hogy egy közismert dráma teljesen váratlan interpretációjával találkozik, amely ráadásul meggyőzőnek tűnik. S ha ez épp Shakespeare A velencei kalmár című művével történik, érdemes nemcsak a tényt, hanem az okait is részletezni.

Zene

Rock - Pszichopaták, méregzsákok

Akár úgy is felfoghatjuk az idei Volt Fesztivál rock-metál felhozatalát, mint egy időutazást a kilencvenes évek közepére-végére, amikor az MTV-n és az akkoriban itthon is fogható német Viván olyan újdonsült rocksztárok uralták a képernyőt a grunge halála után, mint például a Korn, a Rammstein, vagy hogy a fesztivál fellépőire térjünk, a Limp Bizkit és a Marilyn Manson tagjai, trendinek számított pszichopatának látszani, és szabvány hiphop-szerelésben (bő gatya, baseballsapka, oldallánc) pincébe hangolt gitárokkal tolni a metált. A fesztivál húzónevei, a Limp Bizkit és a Marilyn Manson (a jóval kisebb névként szereplő brazil Sepultura is ide köthető) ennek a korszaknak az ikonikus bandája, és annak ellenére, hogy évek óta egyikük sem rukkolt elő olyan meghatározó kiadványokkal, mint amilyeneket pályafutásuk csúcsán készítettek, a hatásuk ma is vitathatatlan.

Zene

Könyv - Találj egy rést! - Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat. Bordélyvilág a történeti Magyarországon

Gazdagon illusztrált album a száz év előtti kokottokról, bárcásokról és repedtsarkúakról, a borítón csábos művészi aktfotóval - bizton állítható, hogy Császtvay Tünde munkája sikerre van ítélve. Kötete a könyvszekrények, s persze a formatervezett kávézóasztalok kedvvel forgatott dísze lesz, legfeljebb a bútor szélén kell majd helyet találni a korhatárkarikának. S tegyük hozzá sietve, méltán illeti meg az elismerő érdeklődés e munkát, hiszen a jeles összeállító megoldotta a kutató bölcsészek előtt álló kettős feladatot, melyet ekképp szokás barátilag megfogalmazni: találj egy rést, és töltsd ki! Nos, Császtvay Tünde jó pár irodalom- és művelődéstörténeti érdekű résztanulmány után remek érzékkel látott a dualizmus kori prostitúció felderítéséhez, a békebeli fél- és alvilág női főszereplőinek megismertetéséhez, s teljesítményéről általánosságban csakis a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk.

Zene

film - A SZUKA

"Jean Renoir a világ legnagyobb filmrendezője" - mondotta illedelmes pimaszsággal Francois Truffaut. Hebrencs kijelentésével akár vitatkozhatnánk is, de semmi értelme - olyan szinteken járunk, ahol a dekázás önkielégítésnek is kevés.

Zene

folyóirat - ANBLOKK - MEGFIGYELÉSI ÜGYEK

Tavaly decemberben jelent meg az anBlokk első két (összevont) száma. Az új folyóiratot az anBlokk Kultúra- és Társadalomtudományi Egyesület adja ki, tagjai (így a lap szerkesztői és írói) nagyrészt doktoranduszok, fiatal tudósok, akiknek az a küldetésük, hogy fontos közéleti problémákhoz szóljanak hozzá a publicisztika eszközeivel.

Zene

Képregény és csokis shake - Eddie Argos - Art Brut

Az Art Brut jelen esetben nem a Jean Dubuffet nevéhez köthető képzőművészeti irányzatot jelöli, hanem egy 2003-ban alakult, mindeddig három erős és sikeres lemezt a magáénak tudó angol rockzenekart. Az artpunk dandy kinézetű Eddie Argos és társai szabadon értelmezik a zenekarosdit: az Art Brut nem hagyományos értelemben vett zenekar, inkább olyan, mint egy radikális, játékos művészcsoport. A magát egy percig sem komolyan vevő, mégis hitelesen működő szabadcsapat szövegei viccesek és menők, ennek alátámasztására elég meghallgatni a legismertebb számaikat (Form The Band, Emily Kane, My Little Brother, Bad Weekend, Good weekend). A Volt Fesztiválon minden bizonynyal bebizonyítják, hogy élőben is magával ragadóan szellemesek és szórakoztatóak. A zenekar énekesét és meghatározó arcát, a képünkön középen ácsorgó Eddie Argost Chicagóban értük el telefonon.

Zene

videojáték - THE GRAVEYARD

A művészet ölthet bármilyen formát, mégis nehéz olyat találni ma már, ami bárkit meglephetne. A videojáték mint médium legalább kevéssé tűnik elhasználtnak.

Zene

Film - Báj nélkül - Anne Fetcher: Nász-ajánlat

Száz év elmúltával be kell ismerni, a szerepkörváltás most már mindörökké megmarad színházi fogalomnak, a moziban teljességgel elképzelhetetlen. Ugyanakkor roppant kényes. Ha az 1993-as keltezésű Nyom nélkülre kevesen is emlékeznek, különben is már az elején elrabolják benne - nota bene: Kiefer Sutherland oldaláról; ő sem volt akkor még Jack Bauer - Sandra Bullockot, de az egy évvel későbbi Féktelenül biztos megvan. A színésznő fő fegyvere kétségkívül a báj volt. A fiatalosan grimaszolós, épp csak árnyalatnyira szabálytalan szépség, az elragadó lendület. Mindez tökéletesen elegendő is egy szerepkör jogos betöltéséhez. Ám

Zene

dvd - BOBBY Z MÁSODIK ÉLETE

"Nagyszerű a forgatókönyv, noha személyesen nem olvastam." Efféle aranyköpésekkel rendszerint a Hollywoodot célba vevő szatírákban találkozni, ez a mondat azonban egy hús-vér producertől, Avi Lernertől származik, aki évente akár 15 filmet is képes legyártani. Ebben a 15-ben azonban nem csak az olyan olcsójánosok szerepelnek, mint a kültelki kölcsönzőkben is csak szemlesütve kérhető Vitathatatlan 2 vagy a Kraken: A mélység csápjai, de nem ám.

Zene

Film - Minden bájjal - Anne Fontaine: Coco Chanel

Volt olyan moziév, amikor a vulkánkitöréses hollywoodi katasztrófafilmek versengtek egymással, máskor a rivális Nagy Sándor-projektek és a világvégét pontos időponthoz kötő meteoritmozik kerülgették egymást. Az idei joggal nevezhető Chanel-évnek, a közelmúltban ugyanis két film is készült gyors egymásutánban a "kis fekete ruha" feltalálójáról. Nálunk elsőként Audrey Tautou vizsgázik Coco Chanel korai éveiből, melyek a mozi tanúsága szerint a kisvárosnyi kalapok, a folyosónyi neglizsék és a kitartottsors elleni küzdelemmel teltek. És ha szomorúan is, de azért szépen, selyempizsamára omló hajjal teltek a tojásból való kikelés évei.

Zene

könyv - HARRY KEMELMAN: A RABBI SZERDÁN MEGÁZOTT

Megfontolandó, hogy vajon a rabbisorozat 1970-es években írott darabjai nem későn jutottak-e el hozzánk? Hiszen a maroktelefon és a különféle DNS-vizsgálati hókuszpókuszok nélküli bűnvilág avasnak hathat manapság. Ám sokaknak üdítő lehet ez a békebeli, Agatha Christie-s hangulat a láncfűrészes, totálisan elmebeteg sorozatgyilkosok mai miliőjében.

Zene

Kiállítás - Az illúziók mámorító világa - Pillanatgépek

Talán az ember az egyetlen olyan lény, akit tökéletesen rabul ejt a vizuális benyomások világa - a majmok például abban a pillanatban vesztik el érdeklődésüket tükörképük iránt, amint felfedezik, hogy a foncsorozott üveglap mögött nincs semmi. A mozgófilm első megjelenéséig az optika tudományának kutatói (s a találmányaikat felhasználó vándormutatványosok) számos, a szem megtévesztésén alapuló, illúziókeltő masinával kápráztatták el a nagyérdeműt, köztük például az olyan varázslatos, kép- és hanghatásokkal operáló és fantazmagóriáknak nevezett előadásokkal, melyek során a sötét nézőtéren a csontvázak, szellemek és életnagyságú alakok megjelenését mennydörgés és villámlás kísérte. A rendkívül hosszú alcímet - Hogyan keletkeznek a képek, vagy egy pillantás a Werner Nekes-gyűjteményre a kortárs művészet szemszögéből - viselő kiállítás Siegenből érkezett és Budapest után Sevillában lesz látható, magyar részről pedig az a c3 Kulturális és Kommunikációs Központ szervezte, amely 1996 óta több kiállításában (Pillangóhatás, Perspektíva, MédiaModell, Látás, Kempelen) foglalkozott az új intermediális alkotások és tudománytechnikai előzmények közötti kapcsolattal.

Zene

lemez - TORTOISE: BEACONS OF ANCESTORSHIP

Posztrock? A tiédet! A posztrock kifejezés az utóbbi időben valósággal szitokszóvá vált, de igazából sosem volt értelme. Mert miről is van szó? A posztrock az ének kiiktatásával megszabadult a szavak terhétől, és a progresszív rock meg a dzsessz rafinált hangképeinek becsempészésével fokozta a zeneiséget.

Zene

Opera - Magyar világszám - Budapesti Wagner-napok

A világon egyedülálló módon, kétszer négy egymást követő estén át (június 12. és 15., illetve 18. és 21. között) Fischer Ádám vezetésével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara nemzetközi sztárok közreműködésével adta elő Richard Wagner legmonumentálisabb zenedrámáját, A nibelung gyűrűjét. A második szériát láttuk.

Trafik

Trafik

rés a présen - Dehogy hisszük azt, hogy tudunk - Smrgl, yuppie-punk zenekar

rés a présen: Milyen meggondolásból alapít valaki punkzenekart a kétezres években? Szigeti Szabolcs (ének): Részeges meggondolásból. A nyomorult Szigeten voltunk két éve, úgy a hetedik nap táján, éppen egy nagyszerű Flash-koncertről dülöngéltünk kifelé... Dobos Gergely (dob): Pont, hogy gáz volt az a koncert.

Trafik

mi a kotta? - Mintha mise történt volna

A figyelmes olvasó a megmondhatója annak, hogy zenei ajánlónk fölöttébb ritkán enged a szóvicc, e szemre oly könnyű műfaj csábításának. Hogy most mégis ilyesmire vetemedtünk, annak egyetlen mentsége, indoka és magyarázata van, ez pedig a Parsifal felbukkanása az e heti koncertprogramon, hiszen e mű két előadásával zárul a Budapesti Wagner-napok idei sorozata (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, június 26.

Trafik

étel, hordó - M. étterem

Mmm - ezek még nem a kéjes megelégedettség mássalhangzói, mindössze a lokalitás nevét ízlelgetjük, mialatt egyetlen lépéssel átszeljük a kies Kertész utcára kihelyezett miniatűr teraszt, s behatolunk a rokonszenvesen eklektikus, a romkocsmák oldott hangulatát a családi kisvendéglők lakályosságával elegyítő erzsébetvárosi üzlethelyiségbe. Az M.

Trafik

chili & vanilia - Carpaccio

Olasz éttermek étlapján kötelező elem, manapság azonban gyakorlatilag szinte alig akad olyan menő étterem, amelynek étlapján ne szerepelne a carpaccio valamilyen formája. A klasszikus hajszálvékonyra szeletelt, nyers bélszínből készül, amelyet olívaolajjal és citromlével locsolnak meg, tetejére néhány forgács parmezán kerül.

Trafik

kulthírek

WRIGHT-HÁZ ELADÓ 15 millió dollárért kínálják a Frank Lloyd Wright által tervezett Los Angeles-i Ennis-házat, amely 2005 márciusa óta a veszélyeztetett épületek listáján szerepel: földrengések és szakadó esők ugyancsak megviselték. Egy nonprofit alapítvány mostanra viszonylag stabilizálta az 1924-ben készült épület állagát, de teljes helyreállításához tőkeerős tulajdonosra lenne szükség. GYÁSZ 85 éves korában elhunyt Charlie Mariano: az amerikai szaxofonos hosszú ideje Kölnben élt, a halál is itt érte, álmában.

Képzőművészet
Film

Film

"A siker untat, a rutintól félek" - Michel Julian színházi animátor

Cirkuszi idomárból lett színházi mindenes. Évekig a világ egyik legbefolyásosabb színházi lapja, a Theatre Quarterly kiadója volt, UNESCO-szakértőként pedig nemcsak a hetvenes évekbeli magyar színházról írt jelentést, de dolgozott Gandhi asszonynak és Szaddám Huszeinnek is. Jelenleg egy értelmi fejlődésükben akadályoztatott színészekkel készülő darabon dolgozik Pécsett. Ott beszélgettünk vele.

Lokál
Sport

Sport

Vegyünk-e futballistát 94 millióért? - C-elem

Cristiano Ronaldo és Kaká leigazolásával másodszor próbálja galaktikussá formálni a Real Madrid futballcsapatát Florentino Perez klubelnök. A sikeres ingatlanvállalkozó építési terve nem sokat változott a korábbi elnöki időszakához képest, amikor is sztárok sorával nemcsak futballszakmai, de komoly sportgazdasági sikereket is elért a Madrid.

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Cenzúra A kínai hatóságok felfüggesztették a Google egyes szolgáltatásait egy nappal azután, hogy azzal vádolták a szolgáltatót: nem lép fel elég erőteljesen a pornográfia ellen. Precedens Szerzői jogvédő szervezetek feljelentése nyomán precedensértékű, kétmillió dolláros büntetést szabott ki a bíróság 24 zeneszám letöltéséért egy négygyerekes, egyedülálló anyára az Egyesült Államokban. Gyilkosság Ohio állam bírósága 23 év börtönre ítélt egy 17 éves fiút, aki az apja pisztolyával közvetlen közelről fejbe lőtte a szüleit, amiért elzárták előle az Xbox360 játékkonzolát. Forróság Akár 40 fokos kánikulák is előfordulnak majd a hűvös Londonban a brit kormány hivatalos klímaváltozási prognózisa szerint. Ez 10 fokos ugrást jelent. Szén-dioxid Az utóbbi 2,1 millió évben állandó volt a légkör szén-dioxid-szintje, a mostani szén-dioxid-értékek viszont csaknem negyven százalékkal magasabbak, mint az utóbbi kétmillió év átlaga - állítják amerikai kutatók. Szuperbaktérium Az antibiotikumokkal szemben ellenálló szuperbaktérium amerikai felmérések szerint már nem csak a kórházakban jelent gondot.