Magyar Narancs: Hogyan lett úri szabó?
Kohán János: A szüleim találták ki, mondván, hogy akkor tiszta műhelyben dolgozhatom, és szép ruhákban járok - eleinte nem lelkesített az ötlet. De dolgozott akkoriban Gyulán egy fővárosi vállalkozó, aki gyönyörű, Budapesten készült öltönyöket viselt. A látvány áttörést hozott az életemben. Elkértem az egyik öltözetét, azzal az indokkal, hogy megvasalom. Közben megbogarásztam: töviről hegyire átnéztem a szabását, varrását. Észre is vették, hogy érdekel a szakma - s miután megtanultam a fogásokat, az akkori gazdasági világválság ellenére több ajánlólevelet is kaptam Budapestre. De a legtöbbet egy, a Vörösmarty tér sarkán működő műhelyben tanultam, oda az utolsó gombot is Londonból hozták. A felső tízezernek dolgoztunk, olyan illusztris vendégeknek, mint Teleki Pál miniszterelnök, az Esterházy hercegek. A színészek közül csak Páger Antal varratott nálunk, mert olyan magasak voltak az áraink. Meg Jávor Pál, de ő nem szeretett fizetni. Kissé csalódtam, mert a mindennapokban szemüveget hordott, civilként durva ember lévén hatalmasakat rúgott a felesége selyemkutyájába. Sajnos közbejött a háború, s amire leszereltem, a véres események elsöpörték a zsidó származású Kollerék szalonját. A háború után visszatértem Gyulára. 1946-ban nyitottam meg első üzletemet, de semmilyen munkám nem volt. Már azon gondolkoztam, felmondom, ám a tulajdonos hozzám irányított egy fogságból szabadult ügyvédet. Nagyon lelkiismeretesen varrtam meg a ruhát, utána egymásnak adták a kilincset a megrendelők.
MN: Mit jelent az, hogy angol úri szabó?
KJ: A második világháború előtt alakult ki a férfiszabóság három kasztja az országban. Voltak a vásári szabók, akik falvakba, vásárokba jártak ruhát, anyagot árulni. Továbbá léteztek a magyar szabók, akik kifejezetten az úgynevezett magyaros öltözeteket, az atillát és a mentét készítették el, szinte kizárólag ehhez értettek. Az angol úri szabók a világháború előtt meghatározó angol divatot tartották, s tartják a mai napig mértékadónak, ez számunkra az etalon. Az úri szabó mindig mérték után, próbákkal dolgozik, korábban a tisztviselőktől kezdve egészen az arisztokrata réteg számára dolgoztunk. Az angol úri szabó természetesen az öltönyök mellett szmokingot, zsakettet és frakkot is készít.
MN: Hogyan állapíthatjuk meg egy öltönyről, hogy az igényes munka?
KJ: Számos apró fogás létezik, amit ismerni kell. Írott szabály, hogy egy centiméterre látszódjon ki az ing a zakó ujjából, a zakónak ennyivel rövidebbnek kell lennie. Ehhez képest volt olyan, aki reklamált, és visszahozta, hogy rövid az ujja, eresszem le. A méretre szabott öltönynél a díszzsebkendő is egészen másképp néz ki, mert fölemeli a ruhát. Szabály, hogy a háromgombos zakó csak derékban gombolódik. Aki mind a hármat begombolja, nálam elvágta magát. Megöregedtem a szakmában, mire megtudtam, hogy miért nem szabad begombolni: egyszer a walesi herceg elfelejtkezett a legalsó gombról, és mindenki őt kezdte utánozni.
MN: Milyen a jó kuncsaft?
KJ: Nagyon igényes, de teljesen rám bízza a feladatot. A vevő mindig jól jár, ha a mesterre bízza magát, mert biztosan nagyobb tapasztalatunk van, mint neki. De kell ehhez bizonyos fokú intelligencia, no és hatalmas bizalom. A nagyképűséget azonban sosem álltam. Egyszer egy igen befutott nőgyógyász állított be a feleségével. Megállt az ajtóban, levágott elém egy csomag szövetet. Már akkor tudtam, hogy nem vállalom el. Olyan időpontot mondtam neki, amit nem tudott kivárni. Bár az is igaz, hogy a hetvenes-nyolcvanas években körülbelül fél évet kellett várakozni nálam. Ma az utcáról is be lehet jönni.
MN: Pedig luxusöltönyre lenne igény.
KJ: Van, aki a méretre szabott öltönyt keresi, de a többségnek megfelel a konfekció. Mára valahogy elszürkült minden, a televízió is hemzseg az igénytelenségtől. Micsoda dolog, hogy az RTL Klub elit táncversenyében rosszul szabott kölcsönfrakkokban keringőztek a sztárok! Szponzoröltönyök, reklámdarabok uralják a tévét. Ezek egytől egyig úgynevezett ragasztott zakók: néhány alkalom után elvesztik a formájukat, mint a köpeny, teljesen összetörnek.
MN: Varratott másnál öltönyt?
KJ: Soha. Egyszer fordult az elő, hogy a Váci utcai főnököm szabta ki az öltönyömet, amit én varrtam meg magamnak. Nem egy műhelyben fordultam meg, egyik jobb volt, mint a másik, de ne tűnjön önteltségnek, bármelyikkel felvettem a versenyt. Megőriztem az elveimet, pedig a mai napig minden öltözetemben találok apró kifogásolnivalót. De épp az adja az éltető erőt, hogy legközelebb ilyesmi ne forduljon elő.
MN: Idén októberben tölti be a kilencvenedik évét. Hogyan bírja a munkát?
KJ: Nem veszem tudomásul a koromat: amit tavaly elkészítettem, azt idén is meg tudom varrni. Ha nem dolgoznék, akkor lenne végem. Persze avval, hogy a konfekció elhatalmasodott, megcsappantak a rendelések, már az is jó érzéssel tölt el, ha tudom, hogy holnap is van munkám. Ám amikor a csúcson voltam, reggel hattól este tizenegyig dolgoztam: megvizeztem a homlokomat, hogy ébren tudjak maradni. Ma másképp van, megengedhetem magamnak a pihenést, és rendszeresen kerékpározom, tornázom. Azt is megengedhetem, hogy azt a zakót, amit épp készítek, szétszedjem és újracsináljam, mert valami mégsem tetszik rajta. Fiatalkoromban rájöttem, ha éjszakára fekete kendőt kötök a szememre, sokkal hamarabb kipihenem magam, és élesebb a látásom. Azóta így alszom, és a mai napig nem kell szemüveg.
