A londoni polgármester újra olimpiát akar a városban
Méghozzá "minden idők legzöldebb" ötkarikás játékait rendeznék meg.
Méghozzá "minden idők legzöldebb" ötkarikás játékait rendeznék meg.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs közlése szerint van, ahol harmadfokú készültség van érvényben aszály miatt.
Csütörtök este óta átgondolta álláspontját a polgármester. Szövetségesei sem akarnak tűzijátékot.
Hiába, hogy a nyár már javában zajlik, az álomalak elérése még mindig olyan téma, ami szinte mindenkit foglalkoztat. Nem is csoda, hiszen most láthatjuk csak igazán, hogy egy karcsú, szálkás alakon és a szépen kidolgozott izmokon mennyivel jobban mutatnak a nyári ruhadarabok. Az irigylésre méltó testet azonban közel nem olyan könnyű elérni, mint ahogyan azt a fitnesz-influenszerek Instagram-oldalán láthatjuk.
Nem számíthatunk felüdülésre.
Ezernél is több tűzoltó próbálja menteni a menthetőt a a szlovén-olasz határon.
Tájvédelmi körzethez tartozik, nem szabad mesterséges úton vizet juttatni bele. Csak az esőben lehet bízni.
Az állatkertbe tavaly májusban érkeztek a felnőtt állatok, szeptemberben már világra jött három kölyök, most ismét.
És a hőség egyre csak fokozódik.
A minapi tragikus olaszországi gleccseromlás újabb adalék ahhoz, mivel járhat a jégnyelvek folyamatos gyengülése és visszahúzódása.