Fertőző betegség terjed az árvíz sújtotta területeken Szlovéniában
Az áradásoknak hat halálos áldozata van, sok településen még nem állt helyre a vízszolgáltatás.
Az áradásoknak hat halálos áldozata van, sok településen még nem állt helyre a vízszolgáltatás.
Formálisan vezette a maffia budapesti cégeit, akár húsz évet is kaphat.
Pár óra leforgása alatt a Rákóczi téren csípték meg.
480 milliárd forint értékű kábítószer piacra kerülését sikerült megakadályozni.
Fehér galléros bűnözőnek nevezett több Békés megyei rendőri vezetőt egy vállalkozó, emiatt a Békéscsabai Járásbíróság becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek a hosszú évek óta védett tanúként élő férfit. Az ügy kapcsán előkerült egy 32 év óta megoldatlan eset, Farkas Helga elrablása is.
Az Ezeregy éjszaka hat előadására minden jegy elkelt. A csalók azt állítják, betegség miatt nem tudnak elmenni, ezért eladó a belépő.
Az Árpád hídi baleset okozója szabadlábon veszélyes a közlekedés biztonságára az ügyészség szerint.
Felneveltek egy tápláléknak szánt egerészölyv-fiókát a parlagi sasok Dévaványánál.
Balogh Samu olyan európai városokra hivatkozik, mint Koppenhága, Barcelona és Párizs.