Öten haltak meg egy közlekedési balesetben Borsodban
Édesapa és kislánya is életét vesztette a tragédiában
Édesapa és kislánya is életét vesztette a tragédiában
Jelenleg 832 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 17-en vannak lélegeztetőgépen.
Idén legalábbis aligha lesz termés az aszály miatt. Ha nem öntöznek majd, a magyar hagymának nincs jövője az Országos Hagyma Terméktanács elnöke szerint.
A tigris kölyökként egy kelet-ukrajnai állatkert lakója volt, és az orosz invázió kezdetén került nyugatra.
A forróság elképesztő szárazsággal párosult.
Motorvonat ütközött személyautóval.
A Fővárosi Közgyűlés június 29-i ülésén döntött arról, hogy a 27 féle parkolási zóna helyett négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezetnek be.
Magyarországon nem voltak adottak a feltételek ahhoz, hogy valós esélye legyen világbajnoki címet nyerni.
A rendszer hangos üzemű próbáját 11 órától tartják, több száz helyen megszólalnak majd a szirénák.
Az elkövető nem tudta nézni beteg társa szenvedését, magával is végezni akart.
A sűrű vasúthálózat viszont javítja a levegő minőségét, mert a vonatok menetszele ventillációs folyosókat képez a nagyvárosokban.
1931 óta a jégtömeg 63,2 százaléka tűnt el az alpesi országban.