Szerénység, elvtárs!

Publicisztika

Ki hitte volna, hogy a magyar író Nobel-díjazása után pár nappal az ország legsikertelenebbje fogja elmagyarázni, mi az irodalmi siker?

Pár nappal azután, hogy Krasznahorkai László elnyerte a Nobel-díjat, megtartották a szokásos Frankfurti Nemzetközi Könyvvásárt, a könyves piac egyik legnagyobb nemzetközi seregszemléjét. Először az a hír járta, hogy a magyar író ezen betegség miatt nem vesz részt, aztán ezt ő maga cáfolta. Annyira krasznahorkais az indoklás, hogy idézzük is: „nem akart részt venni, mert (...) minden erejével épp azon töpreng, miképpen dolgozza fel, hogy a csodálatos, a felfoghatatlan Nobel-díj kitüntetettje lett”. Aztán a helyszínen bóklászó magyaroknak feltűnt, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség által üzemeltetett standnál mindössze egy nyomtatott A4-es lap – igaz, színes! – hirdeti a rangos díjat, miközben a német kiadó, az S. Fischer Verlag például vakító ledfallal reklámozott.

Az a közönség, amely elejétől végéig értékeli a Krasznahorkai-életművet, okkal feltételezi, hogy a „nemzeti” oldal kevésbé boldog a díjtól. Hiszen az elismerés kihirdetésének napján a párt pacalügyi rezsibiztosa máris arról értekezett, hogy ha ez, a zsidó kapott, akkor bizony ismert nyilas íróknak is Nobelt kellene adni. Az egyik emberarcú publicista meg leírta, hogy „a művészi tehetség és a közéleti igazlátás két külön képesség”, magyarul, a betűvetéshez tényleg bámulatosan ért ez a Krasznahorkai, csak hát minden másban tökhülye. „Az irodalmi tehetsége nem hitelesíti a butaságait, de a butaságai sem rontják le a tehetségét – bölcselkedett a szerző. – Zseniális hazafi kapna-e irodalmi Nobel-díjat? Nem tudom, jó lenne kipróbálni.” Másutt pedig, ennek az emberarcúnak a hetilapjában pedig egy, a Demeter irodalmi holdudvarához tartozó szerző fejtegeti, hogy Krasznahorkai első két regénye még rendben volt – azokat még Csurka István is dicsérte –, de későbbi, „propagandaízű” könyveivel csak a globális elitnek udvarol, és ez máris a bukásához vezetett: „teljesen befalazta magát a nemzetközi kulturális elit elefántcsontgettójába, valóságérzékelése (...) csődöt mondott”. Ezeket a megtört művészeket szokta kitüntetni a régi liberális elit: mi mással magyarázható Krasznahorkai Nobel-díja?

 
Krasznahorkai László művei a 77. Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron
Fotó: MTI/EPA/Christopher Neundorf
 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.