„A Péter azt mondta: ne féljetek. Én már nem félek” – tiszás aktivisták között Püspökladányban és Hajdúszoboszlón

Kis-Magyarország

Buzizás és újságosztás a piacon, nyomor a fürdőváros szélén. Hajdú-Bihar megyét elérte a változás szele, sokan kárhoztatják a Fideszt. Megnéztük a választókörzetet, ahol azt beszélik, Ruszin-Szendi Romulusz indulhat a Tisza jelöltjeként. 

„Ne legyen a Tisza, olyat nem lehet?”

„Dehogynem, jövőre választás van, és akkor be lehet húzni a Mi Hazánkra! De miért ne legyen a Tisza?”

„Mert elvesznek tőlünk mindent! Hogy hívják azt a drogos embert, aki diszkóba jár?”

„Az egy jó ember!”

„Aki veri a feleségét, az jó ember?”

„Figyeljen ide, az úgy történt, hogy hozzádobta a derékszíjat, a Judit pedig felpofozta. A nő elmondta a tévében! Nem a Péter ütötte meg.”

„A Péter pedig elmegy szórakozni, és beledobja másnak a telefonját a Dunába!”

„Ha most én előveszem a telefonom, és le akarom önt videózni, ahogyan szórakozik, odadugom az orra elé, miközben kéri, hogy ugyan már, menjek innen, akkor ön mit csinálna?”

„Akkor sem dobom bele a Dunába. És el akar venni mindent, a 25 év alattiak adómentességét, a 13. havi nyugdíjat. Maguk vele vannak?”

„Én vele vagyok!”

„Akkor nem állok szóba önnel!”

„Nem muszáj!”

A beszélgetés a püspökladányi piacon hangzik el egy járókelő nő, valamint az Őrdaru Tisza Sziget tagja között csütörtök délelőtt. A Hajdú-Bihar megyei tizenháromezres városban javában zajlik a Nemzet Hangja 2.0 kampány, az önkéntesek osztogatják a szórólapokat, valamint a Tiszta Hang 4. lapszámát.

A településen 2019-ben még a független Tóth Lajosnak sikerült elhódítania a polgármesteri címet, ám kormánypárti képviselők kerültek többségbe a testületben, és ott gáncsolták, ahol tudták. A kormány forrásokat vont meg a várostól, és a helyi propaganda is kikezdte a polgármestert. 2024 nyarán már a Bodó Sándor országgyűlési képviselő jobbkezének tartott fideszes Vadász Ferencet választották meg, Tóth csak harmadik lett. De Püspökladányon ez sem segített: a lakosság elégedetlensége, ahogy az ország szinte minden pontján, itt is érezhető. Mire a városba érkezünk, az aktivisták a háztartások mintegy felét meglátogatták, 3500-4000 újságot szórtak ki egy hét alatt, a munkát a piacon folytatják. A főleg romák lakta újtelepi részre is elmentek, ahol komolyabb volt az ellenállás: sokan nem kérték a lapot, de állításuk szerint oda is sikerült betörniük.

Egykori DK-sok

Bartha Sándor 2019 óta nyugdíjas, szakoktatóként dolgozott a ladányi ipari iskolában. Lelkesen osztja az újságokat, már a hatvanadiknál jár, mikor beszélgetünk vele. Korábban az összes, mintegy 90 emeletes házba is elvitte, 1100 postaládába dobta be. Mint mondja, az európai parlamenti választáson a párt 27 százalékot szerzett Püspökladányban, és ha a munkájával eléri, hogy az arány felmenjen 30-40 százalékra, akkor elégedett lesz. A város fideszes település, de a Tiszának is sok támogatója van, akik nem mernek kiállni mellettük: elveszik tőle a lapot a piacon, de nyíltan nem állak a standjukhoz. „A Fidesz nem fejlesztette Ladányt. Az ország éltanulóból az utolsó helyre került az Európai Unióban. Olyan mérhetetlen és pofátlan a lopás, hogy már kastélyokat osztogatnak egymásnak” – fogalmaz.

 
Bartha Sándor (háttal) osztja a lapot a ladányi piacon
Fotó: A szerző felvétele
 

Az Őrdaru Tisza Sziget decemberben alakult. A másik tag, Tóth István több évtizeden keresztül a helyi téeszben dolgozott, világéletében Fidesz-ellenes és baloldali volt, támogatta korábban Horn Gyulát, Gyurcsány Ferencet, a DK-t és a Márki-Zay Péter mögötti összefogást is. Célja, hogy eltakarítsák a Fideszt. „Leépítették a Kádár-rendszer szövetkezeteit, a vállalatokat, földeket vettek el” – sorolja. Magyar Péter Nagyváradig tartó menetelése során ellátogatott a Békés megyei Kertészszigetre. „Kétszázan vártuk ott, ahol a teljes lakosság négyszáz fő. Legalább száz-százötben ember kísérte. Felemelő érzés volt”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.